Illusztráció (pixabay.com)

Júniusra is kiterjesztették az ápolási díjat (OČR), valamint lehetővé teszik a munkáltatónak, hogy harmadszor is meghatározott időre kössön munkaszerződést az alkalmazottal. A javaslatokat a munkaügyi minisztérium dolgozta ki, a parlament kedden gyorsított eljárás keretében fogadta el.

Azok a szülők, akik valamilyen okból még mindig nem tudják bölcsődébe, óvodába vagy iskolába vinni a gyereküket, továbbra is kérhetnek ápolási támogatást. Ez az intézkedés várhatóan körülbelül 31 500 embert érint ebben az évben.

A törvénymódosítás a munkáltatók igényeit is figyelembe veszi, a cél az, hogy minél több munkahelyet megőrizzenek. „A foglalkoztatás fenntartása céljából javasolt az, hogy további egy évre köthessenek meghatározott időre szóló munkaszerződést a munkáltatók” – tájékoztatott a munkaügyi tárca.

A minisztérium tájékoztatása szerint a munkáltatók – különösen az autóipar – javaslatait is figyelembe vették.

Vannak olyan munkavállalók, akiknek a meghatározott időre szóló munkaszerződése a járvány miatti veszélyhelyzet idején járt le, és a Munka Törvénykönyve szerint az ilyen szerződést csak két évre lehet kötni. Ha a munkáltatónak jelenleg nem áll módjában ezekkel az alkalmazottakkal meghatározatlan időre szóló szerződést kötni, a harmadszori meghosszabbítás lehet a megoldás.

A munkáltatók korábban panaszkodtak, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben kénytelenek lennének elbocsátani az alkalmazottaikat, ha a másodszor meghosszabbított szerződésük is lejár. A munkáltatók szerint ezt el lehetne kerülni, ha lehetővé tennék a szerződések újbóli meghosszabbítását.

Az elfogadott törvénymódosítás alapján lehetőség lesz erre.