Számos nagy sikerű film rendezője és forgatókönyv írója a Kossuth-díjjal elismert Máriássy Félix. Az ötven évvel ezelőtt, mindössze 56 éves korában, 1975. január 26-án elhunyt rendezőre munkásságának négy kiemelkedő darabjával emlékezik az évforduló kapcsán januárban a Duna.
Egy pikoló világos – január 5., 21 óra
Gangos bérházak, budapesti utcák, és zenés kerthelyiségek adják a díszleteit a Máriássy Félix rendezte, 1955-ös Egy pikoló világos című filmnek. Az alkotás drámai szálát az az alaphelyzet adja, hogy Kincse Marcinak (Bitskey Tibor ) régóta tetszik a vele egy házban lakó Cséri Julika (Ruttkai Éva), de mielőtt szerelmük kibontakozhatna, a fiút behívják katonának. Ez idő alatt Juli gyárba kerül dolgozni, ahol azonban rossz társaságba keveredik. A munkásemberek magánéleti problémáival foglalkozó film 1956-ban elnyerte a Karlovy Varyban rendezett filmfesztivál nagydíját.
Rokonok – január 12., 21 óra
A filmes szakma a rendező tehetsége első igazi megnyilvánulásának tartja a Móricz Zsigmond regénye alapján 1954-ben forgatott Rokonokat. A mű filmes adaptációjában parádés szereposztás – Tolnay Klári, Gobbi Hilda, Gózon Gyula – kelti életre a húszas évek végén játszódó történetet.
Megszállottak – január 19., 21 óra
A problémák elől talán igen, de önmagunk elől nem lehet elbújni – legalábbis ezt tapasztalja meg a film főhőse, Bene László (Pálos György) mérnök. Tönkrement házassága és munkahelyi problémái miatt a fővárosból vidékre helyezteti magát, ahol megpróbál kívülállóként élni, ám nem sokáig tud passzív maradni. A hivatali bürokrácia ellen harcolva, a jó ügyért folytatott küzdelemben a mérnök végül barátra és szerelemre is talál. A filmet Makk Károly rendezte, a forgatókönyv írásában vállalt múlhatatlan érdemeket Máriássy Félix.
Külvárosi legenda – január 26., 21 óra
A komor hangulatú, 1957-ben készült játékfilm a 30-as években játszódik, középpontjában Ambrus Pista (Tordy Géza) villamoskalauz áll, aki jó állása és a nőknél való sikerei miatt irigyelt alakja a környék fiataljainak. Megismeri és megsajnálja Annát (Törőcsik Mari), akit részeges férje gyakran bántalmaz. Kapcsolatukból szerelem szövődik, amelyet azonban az asszony férje féltékenyen szemlél.
Filmek Máriássy Félix emlékére januárban vasárnap esténként a Dunán.
MTVA/Felvidék.ma