Stift József – miután a császári királyi fősereg 1849. júniusi támadása után a magyar seregek visszaszorultak, Klapka Komáromba, Görgey pedig Vácra húzódott vissza és a magyarok által felügyelt megyék feletti uralmat a császáriak vették át, ez történt Nyitra megyében is.
Az osztrákok utasították a hatóságokat, hogy szigorúan lépjenek fel a magyar forradalmárokkal szemben. Így kerülhetett a császáriak kezére a kisrippényi birtokos, Stift József, miután több tanú is ellene vallott. Ez szerint a birtokos parancsot adott Kossuth és a magyar kormány kiáltványainak közzétételére. Stiftnél letartóztatása idején is találtak kiáltványokat, melyeket a magyar kormány adott ki. Stiftet a pozsonyi hatóságok 1849. július 19-én adták át a Katonai Nyomozó és Rögtönítélő Bizottmánynak.
Stift a perben azzal védekezett, hogy sosem állt a felforgató párt szolgálatában. A szembesítés után is tagadta a vádakat, mégis felségárulással vádolták. A főügyész javaslata alapján a hadbíróság kötél általi halált és vagyonelkobzást kért, amit hóhér hiányában golyó általi halálra változtattak. Az ő esetéről is elmondható, ami a Pozsonyban kivégzettek többségéről: az ellene felhozott vádak és a bizonyítékok alapján több tucat magyar hivatalnokot lehetett volna kivégezni. Az ítélettel meg akarták félemlíteni a magyarságot.
Petőcz György – a megyei hivatalnokoknak a szabadságharc alatt egyáltalán nem volt könnyű dolguk. Mindig az aktuális megszálló kiáltványait, rendeleteit kellett kihirdetniük. Az éberhardi születésű Petőcz György 1843-től volt megyei főjegyző. 1848-49 fordulóján a császári-királyi hatóságok nevezték ki másodispánná, 1849 tavaszán pedig a megyei hatóság őt nevezte ki a Csallóközben táborozó csapatok ellátási biztosává.
Amikor a magyar csapatok bevonultak a Csallóközbe, Petőcz nem követte a kivonuló császári-királyi csapatokat, hanem hivatalából, Szerdahelyről hazatért családjához Felsőpatonyba. Május 6-án egy magyar járőr megparancsolta Petőcznek, hogy menjen be a hivatalába. Szerdahelyen találkozott Járossy Ádám alezredessel, aki arra utasította, hogy a Csallóközben állomásozó magyar csapatok ellátására tegye meg a szükséges intézkedéseket. Május 6-án parancsot kapott az előző év újonchátralékának kiállítására.
Petőcz írásban kérte a főszolgabírót és a többi hivatalnokot a 162 újonc toborzására. Amikor a régiót ismét megszállták a császáriak, Petőczöt felszólították, hogy tartson a magyar csapatokkal, de ő nem hagyta el állomáshelyét, csak később utazott el Zichy Ferenc császári királyi biztoshoz. Petőcz tevékenységéről a császáriak tudomást szereztek. Május 13-án utasítást adtak Petőcz György letartóztatására. Május 16-án megkezdték a vizsgálatot ellene, melyben a magyar csapatok ellátása, az újoncállítás és a hírszerzéssel kapcsolatban kiadott utasítása miatt felségárulással vádolták meg.
A perben enyhítő körülménynek számított, hogy Burits altábornagy jelentése szerint Petőcz jól végezte ellátó biztosi feladatát, amikor a császári királyi csapatokat szolgálta, és hogy saját akaratából tért vissza a császári szolgálatba. Ennek ellenére május 23-án vagyonelkobzásra és kötél általi halálra ítélték a hivatalnokot. Ezt Welden altábornagy még aznap lőpor és golyó általi halálra enyhítette. Az ítéletet május 24-én reggel végrehajtották.
Nimnichter János – a szabadságharc idején otthagyva a császári csapatokat átállt a magyar honvédség soraiba. A császáriak már az igyekezetet és az átállásra csábítást is szigorúan büntették. Ennek áldozatává vált 1849 május végén Pozsonyban Nimnichter János is. A per anyagából viszont nem válik világossá, hogy Nimnichter tényleg átállt volna, vagy csak provokáció áldozatává vált.
Mivel az ügy nem volt egyértelmű, május 30-án a katonai vizsgáló és rögtönítélő bizottmány előbb a három lengyel provokátort hallgatta ki, akik azt állították, hogy Nimnichter rá akarta őket beszélni az átállásra. Nimnichter a vádakat a szembesítés után is tagadta. Ennek ellenére az ügyészség kötél általi halált javasolt, mivel a bíróság szerint elég bizonyíték volt az is, hogy a három katona eskü alatt vallott. Az ítéletet május 31-én végre is hajtották.
Baldini (Giovanni) Jánost – jogász apja a Tengerészeti Akadémiára küldte Triesztbe. A fiatal Baldini azonban átiratkozott a velencei Szépművészeti Akadémia építészeti szakára. 1846-tól magyarországi vasútépítkezéseknél dolgozott.
Baldini mérnököt az 1848-as események Pozsonyban érték utol. A legenda szerint ő volt az, aki figyelmeztette honfitársait, az olasz katonákat, hogy a magyarok ellen és a szabadságért harcolók ellen vetik majd be őket. A dezertőrökhöz hamarosan csatlakoztak azok a katonák is, akiket a raktárak őrzésére hagytak hátra csapataik, vagy kórházban feküdtek az 1848. október 7-ei kivonuláskor.
A csapat csatlakozva a magyar honvédséghez egészen a Schwechat folyóig nyomult előre, ahol október 30-án vereséget szenvedtek. Visszavonuláskor Baldini a császáriak kezébe került. Már november 6-án kiderült, hogy Baldini azonos azzal a személlyel, aki október elején rá akarta venni a Ceccopieri-gyalogezred katonáit a zászlóaljuk elhagyására. Ezt az ezred több katonája jegyzőkönyvbe mondta.
Baldinit átadták a bécsi városkapitányságnak majd a bécsi államfogházban helyezték el. A hadbíróság pedig megkezdte az ügy kivizsgálását. Mivel a császáriak éppen a bécsi októberi forradalomban résztvevőkkel voltak elfoglalva, Baldini ügyét csak 1849. október 3-án kezdték tárgyalni. Ekkor Baldini átkérte magát Pozsonyba, mert abban bízott, hogy ott enyhébb ítélet születik ellene. De nem így történt. Március 24-ére készült el a vádirat, többek között a magyar csapatokhoz való átállásra való buzdítás, és fegyveres lázadásban való részvétel volt a vád ellene. A bíróság előbb kötél általi halálra ítélte, majd az ítéletet golyó általi halálra enyhítették.
Pozsonyban végezték ki a tardoskeddi vértanúkat is, Tóth József földes gazdát, Bugyik József bérest és Trexler Ferenc községi jegyzőt.
1849. január 21-én vagy 22-én Tardoskedden néhányan szembefordultak a császári hatóságokkal. A lipótvári erődöt zároló Simmunich hadosztály Sellyén állomásozó alakulata járőr csoportot küldött Tardoskedd felé, hogy a komáromi magyar erőkről híreket szerezzenek. Az őrséget egy paraszt szállította szekéren a faluba. Amikor a faluban beértek Fischer Lipót kocsmájához egy polgári ruhába öltözött személy valamit németül felkiáltott a katonáknak, majd a parasztnak a katonák megparancsolták, hogy forduljon vissza. Ekkor
Juhász János a falu egyik elöljárója felszólította a közelben álló parasztlegényeket, hogy állítsák meg a kocsit. A legények között ott volt: Tóth József, Janek Mihály, Bugyik József, Vida István és Smidrony József. Tóth és Bugyik elállta a kocsi útját, a katonák menekülőre fogták, de a legények elkapták őket. A katonákat Tóth és Bugyik az összesereglett néppel Juhász parancsára Boros Pál bíró házához kísérte, aki a hozzáérkezőket Trexler Ferenc jegyzőhöz irányította.
Trexlernél éppen ott volt Rádóczy Ferenc felesége, aki azt tanácsolta nekik kísérjék el a katonákat Érsekújvárra, ahol ekkor még a magyar csapatok állomásoztak. A katonákat még aznap Újvárba szállították. Az eseményeket még aznap jelentették, a Simmulich hadosztály azonnal megszállta Érsekújvárt. Több tanút is kihallgattak.
A vádlottak közül Tóth József bevallotta a kocsi feltartóztatását, de hozzátette, hogy ebben Janek Mihály és Bugyik József segítette. Elmondta a katonák feltartóztatását is. Bugyik megerősítette a kocsi elfogását, de vallomásában azt mondta, ezt előbb Tóth tartóztatta fel, valamint azt vallotta, hogy ő nem fegyverezte le a katonákat.
Trexler vallomásában elmondta: Rádóczy Emma javaslatára küldte a katonákat Újvárba. Azért fogadta meg tanácsát, mert attól félt, ha az Érsekújvárott tartózkodó Jeszenák megtudja, hogy elengedte a katonákat, hazaárulóként tekint majd rá. A vizsgálat elhúzódott. Rádóczy Emmát március 18-án szabadon bocsájtották, holott mindenki elmondta, az ő javaslata volt a katonák Újvárba vitele. A tárgyalás csak júliusban folytatódott, 19-én a vádlottakat a Katonai Nyomozó és Rögtönítélő Bizottmány elé állították.
A hadbíró 21-én terjesztette elő a hadügyészi iratokat, mely szerint Tóth, Bugyik és Trexler megvalósították a fegyveres lázadás bűntettét és velük együtt az egész község büntetést érdemel. Rádóczy Emma ügyét sem látták lezártnak, azon oknál fogva sem, hogy a hölgy időközben Komáromba menekült. Tóthot, Bugyikot és Trexlert kötél általi halálra ítélte a bíróság, Bodor Jánost tíz, Vida Istvánt nyolc, Janek Mihályt és Smidrony Józsefet hat év börtönbüntetésre ítélték. Tardoskedd községet 6000 forint hadisarc kifizetésére büntették. A büntetést július 21-én jóváhagyták, de hóhér hiányában 23-án a három halálra ítéltet agyonlőtték.
Az utolsó pozsonyi vértanút jóval a szabadságharc leverése után végezték ki. Gasparich Márk Kilit ferences rendi szerzetes, hitszónok, tábori lelkész, a szabadságharcot követő függetlenségi szervezkedések résztvevője és vértanúja.
1848-ban a magyar függetlenség lelkes híveként részt vett a zalai nemzetőrség szervezésében. A pákozdi csatában már tábori lelkészként vett részt, majd csatlakozott Perczel Mór hadtestéhez. A világosi fegyverletételig tábori lelkészként tevékenykedett. 1849 áprilisában ő vezette a szenttamási ütközetben a magyar sereget a szerbek ellen, ezért Perczel címzetes őrnagyi rangot adományozott neki. A fegyverletétel után bujkált, majd álnéven cikkeket írt a Pesti Naplóba.
Kapcsolatba került a függetlenségi szervezkedésekkel, egy vidéki ellenálló csoport megszervezése volt a feladata. De 1852 februárjában elfogták. Részvétele sem a szabadságharcban, sem az illegális szervezkedésben nem volt jelentős, de tekintettel utópista szocialista nézeteire, kötél általi halálra ítélték és kivégezték.
