Január 22-én a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük. A jeles napon a 185 évvel ezelőtti kultúrtörténeti eseményre emlékezünk, ekkor fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Magyar Televízió archívuma az ország legnagyobb audiovizuális kollekciója, vezetőjével, Dunavölgyi Péterrel az ünnep előestéjén beszélgetünk. A kultúra fogalma történelmi távlatokban többször átértékelődött, a kutató leginkább a közgyűjteményekben követheti nyomon a változásokat.
De Gaulle-nak tulajdonítják a mondást, amely szerint igen nehéz összetartani egy olyan nemzetet, ahol több mint 400 sajt kapható. Az MTV archívuma 160.000 órányi műsort őriz, ha jól számolom, 18 teljes év kellene a megtekintéséhez. Hogy lehet eligazodni ebben a tömegben?
Az archívum anyagait a nyolcvanas évek második feléig hagyományos könyvtári kartotékrendszerben tartották nyilván, s párhuzamosan filmdossziék segítették a keresési rendszert. 1986-ban az UNESCO Isis programjának támogatásával, a magyar közgyűjteményekkel közösen kezdtük el a számítógépes feldolgozást. Napjainkra a filmanyag 99%-hoz digitális keresőrendszerben lehet hozzáférni, de a híranyag feldolgozottsági szintje is megközelíti az említett értéket.
Két éve áll a csapat élén. Mennyire szellemi, s mennyire technikai munka az archívum vezetése?
Sajnos 60:40 % a technika javára. Nagyon sok az adminisztratív munka, és a szívem vérzik, amikor nem a tartalmi elemekkel foglalkozhatok. Remélem a jelzett arány megváltozik, ha az új gyártóbázison anyagaink javarésze restaurálva, digitális szerveren áll majd rendelkezésre.
1999. elején adták át a da Vinci filmrestauráló-filmfelújító berendezést, amelynek segítségével elkezdték a köztelevízió közel 25 éves filmtermésének felújítását. Mai tudásunk szerint, melyik a leginkább időt álló képhordozó?
A digitális hang és képrögzítési technika alig több mint két évtizede jelent meg, így nincsenek igazán összehasonlítási adatok. Amennyiben a digitális technika emlőin nevelkedett munkatársat kérdezzük, nem lehet kétséges a válasz, a magam részéről a filmre szavazok, a többinek még bizonyítani kell. A megfelelő körülmények között tárolt a filmanyag száz évig is eltartható minőségromlás nélkül.
A magyar kultúra szempontjából, melyek voltak az aranyévek?
A Magyar Televízió mai szlogenje: értéket közvetít, megalakulásának első percétől érvényes volt. A hatvanas évek Európájában egyedülálló volt a heti színházi közvetítés, kár, hogy a rögzítési technika hiánya miatt csak töredéküket ismerheti meg az utókor.
1961-től bontogatta szárnyait a nagy tévérendezői generáció, többek között Horváth Ádám, Szinetár Miklós, Zsurzs Éva, Mihályfi Imre nevét említeném. 1962 mérföldkő a televízió történetében, kilépünk a nemzetközi színpadra, és két rangos nemzetközi díjjal ismerik el erőfeszítéseinket: Monte Carlóban Palotai Boris-Zsurzs Éva: Nő a barakkban, a Cannesi Televíziós Fesztiválon pedig Fedor Ágnes- Kovács Judit-Mihályfi Imre: Menekülés a börtönbe című alkotása kapott értékes díjat. A dokumentumfilm is erőteljesen fejlődött, Kende Márta filmje, a Bognár Anna világa 1963-ban Londonban kapott figyelemreméltó elismerést.
Mennyire szólt bele a pártvezetés a műsorpolitikába?
A televízió szerepét mindig is nagyra tartották, hiszen a tömegek megnyerése a kádári konszolidáció fontos eleme volt. Az „éberség” átszőtte a Magyar Televízió életét is, sok komikus, tragikomikus esetet említhetnék. Talán a legjellemzőbb Mocsár Gábor Pirostövű nád című darabjának 1965-ös bemutatójához fűződik. A debreceni tanyavilágban, a téeszesítés korában játszódó novella adaptációjában elhangzik egy dekadens gondolat: „aki nem lop, annak nincs.” Ezen igencsak felháborodtak az illetékesek, s egy huszonöt tagú bizottságot küldtek ki az „ügy” kivizsgálására. A testületben jórészt mezőgazdasági szakemberek kaptak helyet, de jelen volt Váci Mihály és Simon István is. Váci adta meg az első értekezlet alaphangját, igaznak ítélve az elhangzottakat. A történet happy enddel végződik, a rendező Szőnyi G. Sándort Balázs Béla díjjal jutalmazták.
Az archívum nyitva áll a kutatók előtt. Milyen témákra kíváncsiak az érdeklődők?
Számos egyedi igény jelentkezik, a településkutatók szűkebb pátriájukról gyűjtenek anyagokat, és igen sok a médiaszakos főiskolás, egyetemi hallgató is. Egy személyes indíttatást is megemlítenék. A klasszikus korszak bemondója volt a fiatalon elhunyt Lénárd Judit. Az alma nem esett messze a fájától, unokája az egykor híres nagymamáról írja diplomamunkáját, s ugyancsak az archívumban keresett téziseihez anyagot.
Az Uránia Nemzeti Filmszínház egész éjszakán át tartó filmvetítéssel emlékezik meg a magyar kultúra napjáról. Ha Önre bíznák a válogatást, milyen programot állítana össze a Magyar Televízió archívumából?
Nehéz a választás, hiszen mindegyik anyag édes gyermekem. De nézzük! A három Bartók színpadi mű közül az egyik mindenképpen szerepelne a listán, s ha már a klasszikus zenénél tartunk, akkor a híres magyar basszistának, Székely Mihálynak, nem sokkal a halála előtt elkészített portréját is javasolnám. Ugyancsak bemutatnám a klasszikus magyar színjátszás egy-két gyöngyszemét. Latinovits démonikus Cipollája vagy Mezei Máriának Shaw Warrenné mestersége című darabjában nyújtott alakítása a magyar színháztörténet legszebb pillanatai közé tartoznak. Gaál István filmjei is helyet kapnának a válogatásban, személyes okból: összes filmjét még halála előtt sikerült a Kossuth-díjas rendező aktív közreműködésével restaurálni. Szívemhez közel áll még Kernács Gabriellának 1972-ben Balázs János naiv cigány festőről készült portréfilmje, s az ünnep fényében a Korok, versek sorozatból Kölcsey Ferenc Himnuszának is helye lenne a vásznon. De hosszan tudnám még folytathatni a sort…
A magyar szellemi élet számos kiválósága hithű evangélikus volt. Az ő köreikből kiket tenne rá a filmlistára?
Szokolay Sándor Vérnászát vagy az 1981-ben bemutatott Orbis Pictus szólókantátáját mindenképpen megismertetném az új nemzedékkel. Berzsenyi Dániel születésének 200. évfordulójára 1976-ban A közelítő tél címmel készített irodalmi összeállítás a maga korában kiemelkedő volt, Gryllus Vilmos daloskönyve is már klasszikusnak számít, tehát szintén bemutatnám.
Kutatóként behatóan foglalkozik a Magyar Televízió történetével. Ez hobbi vagy munkaköri kötelesség?
Részben munkaköri kötelességem ismerni a Magyar Televízió történetét. De egyben hobbi is, az intézmény történetét a korabeli sajtót is vizsgálva kívánom bemutatni, s az írás során a magam véleményét is érzékeltetem. Jelenleg az elmúlt ötven évből az első nyolc évet dolgoztam fel, s 1990-ig szeretnék eljutni. Ott megállok, hiszen véleményem szerint legalább egy negyed század kell a történelmi események letisztulásához, s ez az MTV krónikájára is igaz.
Minden bizonnyal érdekes történetek tucatjai vannak a tarsolyában. Kérnénk egy sztorit végezetül!
A Badacsonyi szüretet tartják a magyar televíziózás legnagyobb botrányának. Az 1964 szeptemberében készített műsor teljesen összeomlott, ráadásul az adást az Intervízió is átvette. Egy később készített kabaré rekonstruálja a történteket, amit a nézők gyakran kérnek kívánságműsorban.
Egy másik, kevésbé ismert, a hetvenes évekből származó skandalumot is említenék. Mérőhangként a második műsorban egy korábbi felvételt: a kivételes orgánumú Nagy Attilának az egykori hatalmasokat ostorozó Savonarola monológját használták. Közben a főadón Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes nyilatkozott az ország reményteljes állapotáról. Kideríthetetlen ok folytán a két hang összekeveredett, néhány percre rá a székház tele volt rendőrrel. Azóta a sípoló hangot használják mérésre.
(-csz-)
