A felvidéki mártír sorsú politikus utolsó budapesti lakása színhelyén, a Szép utcában 1991 óta tart megemlékezést a Rákóczi Szövetség és az Esterházy János Emlékbizottság. A bronz emléktáblánál (Nagy János felvidéki szobrászművész alkotása) a Himnusz közös eléneklésével kezdődött a koszorúzási ünnepség, amelynek szónoka Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke volt.
Beszédében több alkalommal is kiemelte az azonosságokat Esterházy János és Erdély sok megpróbáltatást kiálló püspöke, Márton Áron között. Mindketten a szülőföldön maradást, a szenvedést választották, szökés helyett. A felvidéki politikust sem a magyarság szolgálatától, sem hitétől és keresztény értékrendjétől nem tudták megfosztani.
Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke, aki szintén emlékbeszédet mondott volna, megbetegedése miatt nem tudott eljönni az ünnepségre. Viszont eljött a Felvidék szinte minden magyar intézményének, több településének képviselője, hogy elhelyezze koszorúját az anyaországi megemlékezőkkel együtt az emléktábla alatt.
A cseh és a szlovák rehabilitáció még várat magára
A koszorúzást záró Szózat után az emlékező tömeg a Városház utcába ment át, ahol a Pesti Megyeháza dísztermében folytatódott a megemlékezés annak az ünnepségnek a keretében, amelyen – hagyományok szerint – átadják az Esterházy Emlékplakettet és elismerő oklevelet. Mégpedig egy-egy olyan személynek, illetve közösségnek, aki és amely a felvidéki magyarság szolgálatában kiemelkedő tevékenységet fejtett ki, illetve gróf Esterházy János mártír sorsú politikus szellemi örökségének megőrzéséért és megismertetéséért kiemelkedő munkát végzett.
Itt Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke mondott beszédet, felidézve a történelemben a magyarságra mért ezer esztendős nehéz örökséget, benne a legsúlyosabbat, a 20. századét, abban pedig Esterházy János életútját: neveltetését, küzdelmeit, helytállását és mártíromságát. Pánczél Károly köszönetet mondott Karel Schwarzenberg volt cseh külügyminiszternek, aki felkutattatta a mártír politikus hamvait, és megköszönte a Cseh Köztársaságnak az ott létrehozott emlékművet, amin rajta van Esterházy János neve is, de beszéde végén az adósságra is utalt:
„1993-ban ezt a tiszteletreméltó embert az Orosz Legfelső Bíróság rehabilitálta, semmisnek mondta ki Esterházy János ítéletét. Sajnos ma még a cseh és a szlovák rehabilitáció várat magára. 2011-ben boldoggá avatását kezdeményezte a pozsonyi Magyar Nagykövetség, az Esterházy János Polgári Társulás és a magyar kulturális vezetés. Én hiszek abban, hogy Esterházy János vértanú elnyerte a boldogságot a Mennyben. Legyen úgy a Földön is!”
Mélyről jövő szolgálat és teljes azonosulás a magyar nemzeti léttel
Az ünnepi beszéd után Martényi Árpád, az Esterházy János Emlékbizottság elnöke kihirdette az idei kitüntetettek nevét: Boráros Imre, Kossuth-díjas színművészét és az Élő Zoboralja Polgári Társulásét.
Csáky Pál európai parlamenti képviselő méltatta a pozsonyi születésű, pályája jelentős részében a komáromi társulathoz kötődő, de már néhány éve önálló színházat alapító Boráros Imre munkásságát.
„Minket az is összeköt határokon innen és túl, hogy van egy elkötelezettség bennünk, amely mindent átír és mindent meghatároz: ez a nemzet. Ez jelenti a mi elkötelezettségünket.” Csáky felidézte hogyan játszotta, élte Dózsa Györgyöt és a magyar történelem számos nagy alakját Boráros, aki „a nemzet iránti elkötelezettségét a legmélyebb átéléssel és átadással tudta az egyszemélyes színház, a kamaraszínház eszközeivel is tolmácsolni.”
A politikus természetesen beszélt arról az élményről, amit számára jelentett, amikor az ő „Hit és hűség” című, a felvidéki magyarság huszadik századi történetét feldolgozó könyvéből írt drámát mutatta be Boráros Imre, mert közelről tapasztalhatta, hogy a művész számára hivatása nagyon mélyről jövő szolgálat és teljes azonosulás a magyar nemzeti léttel.
Harsány jelszavak helyett tettek
A másik kitüntetés átadása előtt Török Máté, a Misztrál együttes zenésze Dsida Jenő: Psalmus Hungaricusának első fejezetét és Puszta Sándor: Cinkenyom című versét adta elő.
A másik kitüntetett, az Élő Zoboralja Polgári Társulás munkásságát Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész méltatta. Bár Zobor hegye jelkép mind a magyar, mind a szlovák történelemben és a vidék két népdala a Gerencséri utca és a Csitári hegyek alatt szinte mindenki által ismert Magyarországon, mégis kevesen tudnák megmondani, hogy hol is fekszik Zobor-vidék, ez a magyar nyelvi sziget.
„A nemzetiségi statisztikák egy nagy felkiáltójelet üzennek nekünk, magyaroknak. Erre a felkiáltójelre kíván válaszolni az a polgári társaság, amely Élő Zoboraljának nevezte el magát, 2010-ben kezdve működését. Akkor alapította Polyák Imre, és amelyet három település alkot: Kolon, Zsére és Gímes. Mai motorja dr. Zilizi Zoltán, korábban a gímesi alapiskola tanára.”
Ő szerkesztette az „Iskoláink – jövőnk a Zoboralján” című kiadványt, mely címével is jelzi, hogy mit tart a közösség legfontosabb feladatának. De ők kezdeményezték három éve a nyitrai Konstantin Egyetemen tartott konferenciát Esterházy Jánosról, amelyen a visegrádi országok történészei vettek részt.
„Különösen nagyra tartom, hogy annak az aprómunkának a gondolatát folytatja az Élő Zoboralja Polgári Társulás, amely kapcsolatok építésével, találkozók szervezésével sokkal fontosabb a magyarság számára, mint harsány jelszavak hangoztatása”– hangzott el a méltatásban.
A kitüntetést dr. Zilizi Zoltán vette át.
A díjátadások után Siposhegyi Péter: Hantjával sem takar – János passio című Boráros Imre számára írt, Esterházy Jánosnak emléket állító monodrámáját láthattuk, hallhattuk. A művész megrendítő előadását hosszan tartó vastapssal, felállva köszönte meg a közönség.