Illusztráció (Fotó: pixabay.com)

Kezdjük egy első pillantásra megdöbbentő ténnyel. Vegyünk két azonos képességű nyolcéves gyermeket. Ha az egyik jó pedagógushoz kerül, míg a másik rosszhoz, három éven belül akár 50 százalékkal is eltérhet egymástól a gyerekek teljesítménye! Ezt a megállapítást a Mckinsey-jelentés tartalmazza, amely 25 ország iskolarendszerét vizsgálta.

Ez pedig az esélyegyenlőség szempontjából igazán súlyos tény, hiszen már a rajtnál eldől a gyerek sorsa, hogy egyetemi végzettséggel egy biztos egzisztenciát tud magának teremteni, vagy pedig közmunkásként tengődik egész életében.

És, mint a felmérésből is kiderül, ez nem is annyira iskola-, sokkal inkább pedagógusfüggő.  A legmodernebb, legszebb iskola is csak keret, amit azonban egyedül a pedagógus képes megtölteni tartalommal. Hogy aztán milyen ez a „töltelék”, az nagyban befolyásolja a gyerek további sorsát.

Gyakran szoktam példálózni kicsiny falum egytantermes iskolájával, ahol együtt tanult az 1-4. osztály. A tanító mégis képes volt olyan útravalót adni a rábízott nebulóknak, hogy mind megállják helyüket az életben, többen pedig egyetemi diplomát is szereztek. Sajnos, azonban ellenkező tapasztalatom is van. Akad olyan falu, ahol a szülők háborognak a tanító munkája ellen, hogy nem készíti fel megfelelően a gyerekeket a felsőbb osztályokra. Pedig tudjuk, hogy biztos alapok nélkül a gyermek csak bukdácsolni fog, és amint lehetősége lesz rá, otthagyja az iskolát.

Ezért lenne fontos, hogy a fiatalok vonzónak találják a pedagógusi pályát, hogy presztízse legyen, és ne a mai helyzet maradjon fenn, amikor jóformán csak azok maradnak meg a katedrán, akik egyébre alkalmatlanok.

Mert egyet minden döntéshozónak tudatosítania kell: amilyen a ma pedagógusa, olyan lesz holnap az ország állapota! A szülőkben pedig azt fontos tudatosítani, hogy a legértékesebb örökség, amit a gyermeküknek adhatnak, a jó oktatás. Ezért hát becsüljük meg a pedagógusainkat!