Vannak emberek, akiknek a neve hallatán egy egész nemzedék felkapja a fejét. Valahogy így van ez Szénássy Zoltánnal kapcsolatban is, aki nyolc évvel ezelőtt, 86 éves korában ezen a napon távozott örökre körünkből.
Sokak kedvenc tanára volt, aki a kötelező tananyag mellé valami olyan pluszt is adott növendékeinek, amelynek hatására a becsületes, tisztességes emberi élet választása nem lehetett kérdéses, s akinek kultúra- és közösségszervező – magyarságát mindig büszkén felvállaló – tevékenységét mindenki elismeri.
Régi komáromi családban nevelkedett, szülei református vallású, hívő emberek voltak.
Ez a légkör kétségtelenül nagy hatással volt rá, majd további, az egész életére kiható élményekben részesült a Komáromi Református Tanárképző Intézet kisdiákjaként.
Sajnos e meghatározó szellemi műhelyből három év után távoznia kellett a második világháború miatt, majd 1946-ban Pápán fejezte be a tanítóképzőt. A következő három évben a felvidéki magyarság vészkorszakában nem taníthatott, hajógyári munkás lett.
Végül 1949-ben kezdetét vette több mint negyven éven át tartó pedagógusi pályafutása. Kezdetben Perbetén és Hetényen tanított, 1956-ban került vissza Jókai városába, ahol a jövő óvónőinek oktatását kapta feladatul.
Emellett 1956-ban távúton magyar-történelem szakos tanári oklevelet szerzett a Pozsonyi Comenius Egyetemen, majd 1973-ban ugyanitt doktorált. 1960-ban került a mai Selye János Gimnáziumba, ahol magyart, történelmet és földrajzot tanított. Innen vonult nyugdíjba 1991-ben.
Egyik tanártársa, Kustyán Ilona így emlékezett Szénássy Zoltánra: „Ha magam elé akarom idézni az alakját, a gimnáziumi folyosón a kezében könyveket, mutatópálcát vivő tanárember képe tűnik fel, aki soha nem emelte fel a hangját, diákok ezreit nevelte jó szóval, önmaga példáján keresztül. A négy évtizedes pedagógusi szolgálat során tanítványait mindig, minden körülmények között nemzetünk iránti hűségre, tiszteletre nevelte.”
Szénássy Zoltán jelentős helytörténészi munkásságával hozzájárult ahhoz, hogy alaposabban megismerhessük Komárom történelmét. Hiszen Klapka György, Jókai Mór alakja, a komáromi ostrom, a komáromi induló hőse mind-mind fellelhető munkásságában, melynek részletes taglalása hosszú időt venne igénybe.
Íróként is nagyon aktív volt, számos folyóiratban közölt írásokat (Confessio, Dolgozók Lapja, Dunaj-Dunatáj, Élet és Tudomány, Hét, Szabad Földműves, Népművelés, Honismeret, 24 óra, Irodalmi Szemle, Madách Naptár, Új Szó, Komáromi Lapok, Református Egyház, Turista Magazin, Új Forrás). 1959-től szűkebb pátriáján kívül Magyarországon és Erdélyben megjelenő folyóiratokban is publikált. Íme Szénássy Zoltán néhány fontosabb műve: Klapka György élete (tan., 1977); Jókai nyomában (tan., 1982); Adyfalvától a csucsai kastélyig (tan., 1983); Komáromi Olympos (tan., 1984); Új komáromi Olympos (tan., 1987); Komárom ostroma 1849-ben (tan., 1989); Lehár (tan., 1990); A komáromi magyar királyi 22. gyalogezred (tan., 2000); Komáromi krónikás (tan., 2003); Komárom – a Duna Gibraltárja (tan., Szénássy Árpáddal, 2006).
A közművelő Szénássy Zoltánról sem szabad megfeledkeznünk, aki mindig szívügyének tekintette a szellemi élet, a kultúra fejlődését.
2000-ben kezdeményezte a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület újraalapítását, melynek elnöke, később tiszteletbeli elnöke volt. Számos sikeres rendezvény, kezdeményezés kötődik az egyesülethez. Kezdeményezésére hat emléktáblával, Szent István szobrával és az aradi vértanúk emlékoszlopával gazdagodott Komárom városa. Számtalanszor adott elő Komáromon kívül is, hiszen fontosnak érezte, hogy tudását másokkal is megossza és másoknak is átadja.
Presbiterként 12 évig szolgálta a komáromi református egyházközséget és a híveket, illetve 10 évig szerkesztette a Kis Tükör református lap „Eklézsiánk múltjából” című rovatát.
Nem lenne teljes a kép, ha nem ejtenénk pár szót Szénássy Zoltán elismeréseiről, hiszen számos kitüntetéssel méltányolták a munkásságát.
Megkapta többek között Észak-Komárom, Dél-Komárom és Neszmély Pro-Urbe díját, 2009-ben a Pro Probitate-Helytállásért díjat, 2010-ben a Szülőföld-díjat, 2012-ben pedig a Külhoni Magyarságért Díjat (posztumusz).
Szénássy Zoltán négy gyermek édesapja volt, akik közül hárman a példáját követve a tanári pályát választották. Valószínűleg rájuk is olyan hatással volt, mint mindazokra, akik tanítványai, munkatársai, vagy az ismerősei voltak. Igazi, a szó legnemesebb értelmében vett értelmiségiként, ízig-vérig komáromi lokálpatriótaként képes volt arra, hogy nagy dolgokat vigyen véghez, mindezt a közösségért való fáradhatatlan tenni akarással, mely élete végéig jellemző volt rá.
