Hannibál helyett most őt kaptuk. Caligula ante portas! (Caligula a kapuk előtt!) Akinek füle van, hallja meg! Ki fogja megállítani, mielőtt elpusztít mindent és mindenkit? Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket!
Amikor a „hatalom” szót halljuk, sokunk hátán végigfut a hideg. A „hatalom” fogalma gyakorta kényszert, korlátozást, erőszakot juttat eszünkbe. Legtöbbször nem is alaptalanok az ilyesfajta előítéleteink, mert bőven találunk példát szűkebb és tágabb környezetünkben is a hatalommal való visszaélésre. Megtapasztaljuk ezt a munkahelyen, a közéletben, de sajnos még az Egyházban is. Az egyik pesti bérház falán olvastam még szeminarista koromban az anarchista feliratot: „Minden hatalom megront és lealjasít.” Sokszor kellett olyan dolgokat megtapasztalnom, amelyek ezt igazolni látszottak. Ma is sokan mindenre képesek a hatalom megszerzése és megtartása érdekében: nem ismernek sem Istent, sem embert.De valóban önmagában rossz minden hatalom?
A hatalom bizonyos eszközökkel vagy személyekkel való rendelkezést jelent egy adott cél elérése érdekében. Amennyiben a hatalom a jó célt erkölcsileg jó eszközökkel éri el, annyiban szükséges és igazolható a léte.
Jézus példát ad övéinek a hatalom helyes felhasználására: úgy tanít, mint akinek hatalma van, s ezzel a hatalommal nem megalázza, hanem felemeli az embert. Apostolai a kereszt tövében s a feltámadás fényében fogják majd föl Jézus szavait: „Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10, 43-45)
Nehezen értették ezt meg az emberek, s az Egyház egyes vezetői is gyakran távolodtak el a szolgálat eszményétől, a világ hatalmasainak a kegyeit keresték. Ilyenkor Isten küldöttei által figyelmeztette Egyházát, hogy az alázatosság és krisztusi szolgálat útját jelölte ki számára.
Úgy, ahogy az utolsó magyar király, a 2004 októberében Rómában boldoggá avatott Boldog Károly is tette, akinek a béke érdekében végzett szolgálatát és uralkodói erényeit a Szentatya így emelte ki: „Károly császár uralkodását már a kezdetektől úgy fogta fel, mint egy szent szolgálatot népeiért. Komoly szándéka volt, hogy a keresztény embernek az életszentségre szóló hivatását a politikai tevékenységében is kövesse.
Legyen ő mindannyiunk számára példakép, de különösen azoknak, akik ma Európában politikai felelősséget viselnek!”
Boldog Károly a Szent Koronával való megkoronázását küldetésnek tekintette. Fia, Habsburg Ottó egy interjúban így vallott erről: „Édesapám számára rendkívül sokat jelentett a Szent Korona, döntő volt tisztelete e nagy nemzeti ereklye iránt. Apám a Szent Korona szolgája volt, arra esküdött fel, és minden cselekedetében az vezette, hogy megfeleljen esküjének.”
Tudjuk, Károly király terve nem sikerülhetett. Trónjától megfosztották, s Madeira szigetére kényszerítették száműzetésbe, ahol az akkor pusztító spanyolnátha következtében halt meg. Nem ragaszkodott mindenáron a földi hatalomhoz, hanem készségesen fogadta a megpróbáltatást is, mondván: „Ha nem is sikerült, mégis hálásnak kell lennünk Istennek, mert az ő útjai nem a mi útjaink.”
Károly király az igaz, embertársaiért élő uralkodó példája, megmutatja, hogy lehet jól élnie egy vezetőnek a rábízott hatalommal, még ha a történelem ennek sokszor ellenkező példáját is mutatja számos esetben… A Bibliában sem uralkodott mindegyik király az Úr törvénye szerint, nemzetünk történelemében és a világtörténelemben is sok negatív példát találhatunk királyok, diktátorok, magukat kiskirálynak képzelő politikai vezetők közt. Sokak őrült módon ragaszkodtak a hatalmukhoz, s annak megtartása érdekében feláldoztak mindenkit.
Ilyen volt az ókori Róma őrült császára, Caligula is, aki a lovát akarta kinevezni konzullá és istenként kezdte imádtatni magát. Azt állította, hogy személyesen beszélget Jupiterrel, valamint a Hold istennőjével, megtámadta a tenger istenét is, katonáinak pedig kagylót kellett gyűjtögetniük hadizsákmányként.
Néróról hasonló, háborodottságról tanúskodó feljegyzések maradtak fenn, többek között az, hogy megrúgta terhes feleségét, amibe nemcsak a nő, hanem a születendő magzat is belehalt, valamint hogy költőként és sportolóként szórakoztatta népét. De ők nem tudták volna fenntartani hatalmukat, ha nincsenek talpnyalóik, besúgóik, akik a haszon reményében részt vettek a nép megfélemlítésében, kiszipolyozásában. Aztán, amikor fordult a kocka, ők is megfordultak, s az őrült diktátorok saját fegyverhordozóik áldozatául estek, kíméletlenül végeztek velük.
Ma is támadnak időről időre „caligulák és nérók” (csupa kisbetűvel!), akik fitogtatni akarják a hatalmukat, megvalósítani őrült ötleteiket és ez ideig-óráig sikerül is nekik.
Idejük azonban véges, kárt okozhatnak, de eltűnnek ők is a süllyesztőben. Ahogy a forradalmat, őket is „saját gyermekeik” falják fel, hiszen az emberben ott él a szabadságvágy és a zsarnok ellen előbb-utóbb fellázad, a zsarnoki törvényekkel szembeszegül, mivel azok nem kötelezik őt lelkiismeretében.
„Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek” – ezt válaszolták az apostolok a Főtanács előtt, amikor meg akarták tiltani nekik, hogy Jézusról beszéljenek. Ez a mi feleletünk is, amikor valaki arra kényszerítene bennünket, hogy szembeforduljunk az isteni és a természetes erkölcsi törvénnyel.
Életünk folyamán valamilyen formában mindannyian hatalmat kapunk: eszközök vagy emberek felett is. Ha a megkapott hatalmat okosan és alázattal használjuk fel, Isten akaratát s nem a saját elképzeléseinket szem előtt tartva, akkor biztosan nem válunk zsarnokká vagy karrieristává.
Ha tudatában vagyunk annak, hogy Istené az abszolút hatalom az egész világ felett, akkor megfelelően tudjuk értékelni a saját hatalmunkat, nem tekintjük a ránk bízottakat kísérleti nyulaknak és el tudjuk fogadni másoknak a felettünk – észszerű módon – gyakorolt hatalmát is. Ha alávetjük magunkat a Legfőbb Hatalomnak, akkor ez nem korlátozni fog bennünket, hanem szabaddá tesz, hogy megtalálhassuk helyünket az Ő tervében s így egyedül az Úr dicsőségét szolgáljuk: „Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem nevednek szerezz dicsőséget, kegyelmed és hűséged szerint!” (Zsolt 115,1)
Elmélkedés és ima Boldog Károly királyhoz a koronavírus idején
Boldog Károly liturgikus emléknapját ünnepeltük október 21-én. Az utolsó magyar király 1922. április 1-jén tért vissza az égi hazába, a spanyolnáthajárvány idején. Az imakilencedek alkalmával megemlékeztünk róla az elmúlt években több felvidéki egyházközségben is: először 2005-ben Zsitvabesenyőn, majd a legutóbbi két évben Fűrön és Ipolyvisken is. Ma is imádkozzunk hozzá különböző helyszíneken és magánimánkban, kérve közbenjárását az alábbi fohásszal:
Boldog Károly, te elfogadtad a megpróbáltatást jelentő feladatokat és kihívásokat, amelyeket Isten adott neked életed során. Mindig bíztál Urunkban, Jézus Krisztusban a Szentlélek vezetése által. Jöjj segítségünkre most, a koronavírus-járvány közepette és járj közben értünk!
Légy azokkal, akik meghaltak; vezesd az áldozatokat Isten irgalmas karjaiba és vigasztald meg az őket gyászolókat!
Gyógyítsd a betegeket és adj nekik erőt, testi és lelki egészséget!
Vezesd a nemzetek vezetőit, hogy helyes döntéseket hozzanak a béke és szeretet jegyében!
Erősítsd meg az orvosokat, nővéreket és a tudósokat az Isteni Gyógyító bölcsességével, tudásával és könyörületességével!
Oszlasd el félelmünket, szorongásunkat és büszkeségünket, hogy együtt dolgozhassunk minden néppel és nemzettel a szeretet és béke eléréséért!
Adj hitet és bátorságot, hogy megtapasztalhassuk és továbbadhassuk Isten gyógyító érintését!
Életünket Isten kezébe helyezzük, ahogyan ezt te is tetted, míg eljutunk hozzá, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
(Forrás: http://www.emperorcharles.org, fordította: Belák Lajos)
