Tim Haughton és Kevin Deegan-Krause egyetemi professzorok terjedelmes írást publikáltak a pozorblog.com oldalon a szlovákiai választások eredményeiről, hátteréről és a SMER elsöprő győzelmének okairól, illetve lehetséges következményeiről. Az elemzést a ma.hu hírportál közölte magyar nyelven – alább ez olvasható.
Mi történt Szlovákiában? – teszik fel a kérdést a Johns Hopkins egyetem és a Wayne State egyetem oktatói a pozorblog.com oldalon publikált terjedelmes tanulmányukban. A kutatók rávilágítanak a tényre, hogy Szlovákia történetében először egyetlen párt, a Robert Fico vezetette baloldali SMER (Irány) szerette meg a parlamenti mandátumok többségét, a 150 parlamenti hely 55,3%-át. A nacionalista pártok teljes vereséget szenvedtek: a magyarellenességéről ismert Jan Slota pártja, az SNS 4,6%-kal esett ki a parlamentből, a törvényhozásból négy éve kikerült Néppárt (HZDS) pedig kevesebb, mint 1%-ot kapott. A magyar nemzetiségi pártok közül a Híd-Most 6,3%-kal bekerült az országgyűlésbe, az MKP viszont kiesett, köszönhetően a magyar szavazók megosztottságának, bejutott viszont új pártként jobboldali Egyszerű Emberek és Független Személyiségek pártja (OL’aNO).
A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy bár a világsajtóban egyértelműen a Gorilla-dossziéval nyilvánosságra került korrupciós ügyekkel magyarázzák a jobboldali koalíció történelmi vereségét, ez nem fedi teljességgel a valóságot. A szerzők szerint ugyanis a jobboldali kormány népszerűsége néhány hónappal hivatalba lépését követően kezdett folyamatos esésbe, míg Fico pártjának támogatottsága állandóan nőtt – még ha nem is óriási léptékben. A SMER sikerét annak is köszönheti nem vállalt túl sok kockázatot a kampányban, és ennek megfelelően meg tudta őrizni higgadtságát a választási harcban. A párt emellett nem is hibázott túl sokat, hiszen főként a korábban bevált receptre alapozott.
Mindez különösen jól jött akkor, amikor az internetre felkerült Gorrilla-dosszié komoly indulatokat korbácsolt a politikával foglalkozó választók körében. És bár a titkosszolgálati anyag tartalmazott kompromittáló adatokat Fico pártjáról is, a fő érintett a legnagyobb kormánypárt, a jobboldali Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SKDU-DS) és Mikulas Dzurinda külügyminiszter, korábbi miniszterelnök volt. Dzurinda népszerűsége a botrány során olyannyira megcsappant, hogy még saját pártja szavazóinak is csak a hatoda támogatta a volt kormányfőt, akinek le kellett mondania pártja vezetéséről is. A jobboldali koalíció másik tagja, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) nem gyengült meg a választásokon, hiszen csupán egy helyet vesztett, de a gyenge kampány – például a meglehetősen félreérthető „Fehér Szlovákiát!”szlogen választása – megakadályozta a pártot abban, hogy felszívja a Dzurinda pártjából kiábrándult jobboldali szavazókat.
A piacpárti értékrendet valló Szabadság és Szolidaritás (SaS) éppen, hogy bejutott a parlamentbe, ami komoly eredménynek számít azt követően, hogy a párt elnökéről, Richard Sulikról kiderült, szintén érintett a korrupciós ügyekben. Azonban a gazdaságilag liberális SaS ügyesen pozícionálta magát az euróválság kapcsán, így a párt meg tudott tartani annyi szavazót, ami elegendőnek bizonyult az 5%-os küszöb átlépéséhez. A magyar pártokat kevésbé érintette a nyilvánosságra került korrupciós ügycsokor (bár a Gorilla-dosszié többször említi Bugár Béla kapcsolatát Világi Oszkár üzletemberrel, a botrány egyik főszereplőjével), ugyanakkor sem a Híd-Most, sem az MKP nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani sem a kormányzati ciklus, sem a kampány során. Az SNS pedig elsősorban nyílt idegengyűlöletével és (amennyiben létezik ilyesmi) politikai jó ízlés ellen vétett bűncselekményeivel hívta fel magára a figyelmet, többek között szexuális töltetű EU-ellenes és antiszemita kampányával – ugyanakkor a parlamenti küszöb átlépéséhez ez sem volt elegendő. Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek pártja parlamentbe jutása a szerzők szerint szinte teljes egészében annak köszönhető, hogy az OL’aNO fölözte le szinte teljes egészében a korrupciós botránysorozat használt.
A szerzőpáros felhívja arra a figyelmet, hogy Szlovákiában az elmúlt egy évtizedben nem változtak jelentősen a szavazói csoportok. Tim Haughton és Kevin Deegan-Krause szerint alapvetően négy blokkra lehet osztani a szlovák választókat: baloldali, jobboldali, magyar nemzetiségi és szlovák nacionalista szavazókra. Ezek a választói csoportok ráadásul meglehetősen stabilak és változatlanok voltak az elmúlt évtizedben. A gazdaságilag baloldali pártok ebben az időszakban elsősorban akkor tudtak megerősödni, ha a nacionalista politikai erők elutasítottsága nőtt. A szerzők szerint az elutasítottság tetőzött a 2012-es parlamenti választásokon, így Robert Fico pártját a szlovákiai szélsőjobb gyengesége és hozzásegítette az abszolút többség megszerzéséhez.
Ebből két dolog következik. Az első, hogy az egész szlovák politikai elitet érintő korrupciós botrány nem előidézője, csak katalizátora volt a kormánypártok népszerűség-vesztésének. (Hasonló dolog történt 2006-ban Magyarországon: a politikai kommentátorok félremagyarázták az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének jelentőségét, amely az MSZP támogatottság-csökkenésének nem előidézője, hanem csúcspontja volt.) A második pedig az, hogy a szlovák választások végeredménye sokkal inkább a politikai pártok, mint a választói attitűdök változásának köszönhető. Példaként a tanulmány szerzői a szélsőjobbot hozzák, amelynek vezető pártja, a Slota-féle SNS ugyan kiesett a parlamentből, de a nacionalista blokk alig 2%-kal kapott kevesebb szavazatot, mint 2010-ben. A szlovákiai szélsőjobb kiesésének oka tehát sokkal inkább a nacionalista pártok megosztottságában (két parlamenten kívüli párt összesen 2,2%-ot kapott), mint a választók szélsőségektől való elfordulásában keresendő.
Hasonló tendenciát látnak Haughtonék a magyar nemzetiségi pártok esetében is. A Híd-Most és az MKP összesen a szlovákiai szavazatok 11-12%-ára számíthatott az elmúlt két választások alkalmával, ugyanis hagyományosan ekkora Szlovákiában a politikailag aktív magyar választók aránya. A magyarság azonban csak akkor képes parlamenti képviseletét maximalizálni, ha mindkét magyar párt 5% feletti eredményt tud hozni a választásokon: az MKP-nek ez 2010-ben és 2012-ben sem sikerült. Megoldás lehetne, ha a pártok közösen indulnának – ennek előfeltétele azonban, hogy békés viszony legyen a két erő között. Márpedig az MKP (a Híd-Most szerint) túlzott elkötelezettsége a Fidesz irányában és a Bugár Béla elleni személyeskedő kampány nem a magyar pártok közti együttműködés irányába vezet.
Haughton és Deegan-Krause rámutatnak arra is, hogy a szlovák jobboldal pártjai együttesen nem kapott jelentősen kevesebb szavazatot, mint 2010-ben. Ennek ellenére Fico pártja egyedül szerzett abszolút többséget (83 képviselőhelyet) a 150 fős parlamentben. Az abszolút többségnek – ez is párhuzam Magyarországgal – azonban vannak hátulütői is. A SMER ugyanis egyedüli kormánypártként minden felelősséget maga visel majd a 2012-ben kezdődő kormányzati munkáért. Másképpen fogalmazva: az esetleges sikertelenségért nem lehet majd a koalíciós partnereket okolni.
Márpedig Fico biztonságot és stabilitást ígért a kampányban Szlovákia számára. A cikk szerzői összehasonlítják a korábbi háromszoros miniszterelnök Vladimir Meciar és Fico személyét a tekintetben, hogy mindketten nélkülözhetetlen és központi szereplői pártjuk politikájának, és egyikük sem idegenkedett soha attól, hogy kijátssza a „nemzeti-nacionalista kártyát” a politikai küzdelmek során – ez egyébként újabb párhuzam a jelenlegi magyar és a leendő szlovák miniszterelnök között is. Ugyanakkor Haughton és Deegan-Krause emlékeztetnek arra is, hogy Ficonak saját pártján belül és az korrupcióellenes tüntetésekben megerősödött civil társadalomban is lehetnek potenciális ellenfelei.
További veszély lehet Ficora nézve az Oroszország és az Európai Unió között feszülő állandó ellentét. Ficonál oroszbarátabb politikust nehéz találni a régióban, de pártjának befolyásos támogatói inkább egy EU-barát politikát szeretnének látni a jövőbeli szlovák kormánytól. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a SMER legutóbbi kormányzása során jó gazdasági helyzetben vette át az ország irányítását, most pedig sokkal borúsabbak a kilátások, elég csak az eurózóna válságára gondolni. Ezeket a veszélyeket és a szlovák politika hektikusságát figyelembe véve tehát fel kell készülni a váratlan fordulatokra is – zárják soraikat a tanulmány szerzői.
ma.hu
