Irigységgel vegyes ámulattal szokás tekinteni mostanában Szlovákiára, amely 2002 óta Magyarországgal ellentétes utat jár be: sereghajtóból éltanuló lett. Bár a lakosság komoly árat fizetett érte, a szlovák „csoda” három-négy év alatt beérett. Az ésszerű gazdaságpolitika Magyarországon is viszonylag hamar meghozná gyümölcsét.
Hat-hét évvel ezelőtt fel se vetődött olyan kérdés, hogy Magyarország vagy Szlovákia vezeti be előbb az eurót, annyira egyértelmű volt a válasz – nosztalgiáznak a magyar szakértők. Varga Mihály az Orbán-kabinet pénzügyminisztereként 2001-ben még 2006-2007-es euróbevezetéssel számolt, ami reális célkitűzésnek számított akkoriban.
Az egy évre rá hatalomra jutó Medgyessy-, majd Gyurcsány-kormány azonban elkezdte tologatni a céldátumot 2008-ra, 2010-re, majd az egészen távoli jövőbe. Más lehetőségük nem is maradt, miután az elhibázott gazdaságpolitika hatására folyamatosan távolodtunk a közös valuta átvételéhez szükséges maastrichti feltételek teljesítésétől. Szlovákia viszont nem vesztegette idejét: történelmének egyik legsikeresebb korszakát tudhatja maga mögött, melynek eredményeként jövőre az euróövezet tizenhatodik tagja lehet.
Kicsi adók, nagy GDP-növekedés – tömören ez a szlovák „csoda”. Tavaly 10,4 százalékkal nőtt a gazdaságuk, sőt, az utolsó negyedévben már sokkoló mértékben, 14 százalék felett pörögtek, miközben Magyarországnak sovány, mindössze 1,3 százalékos bővülésre futotta. Ránk nézve nem éppen hízelgő az összehasonlítás az eurócsatlakozás szempontjából fontos egyéb adatok tekintetében sem: északi szomszédunk államháztartási hiánya 2006-ban – némi választási osztogatással megspékelve – is csak a GDP 3,7 százalékára rúgott, míg a magyar deficitet a megszorításokkal együtt is 9,2 százalékra sikerült letornázni Az államadósság nálunk megközelítette a 66, Szlovákiában pedig alig haladta meg a 30 százalékot. Idén 7,5-7,7 százalékkal gyarapodhat a szomszéd gazdaság, ami a várható magyar növekedésnek közel a háromszorosa lesz.
Az egy főre jutó GDP tekintetében hat évvel ezelőtt még mögöttünk kullogtak, most viszont már megelőznek minket, és néhány éven belül jelentős előnyre tesznek szert – mondja Heim Péter, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója. Egészen más volt az ábra 2000-ben: a szlovák gazdasági növekedés a nullához közelített, az államháztartási hiány rekordnagyságúra, 12,2 százalékra duzzadt, a munkanélküliségi ráta a 19 százalékhoz közelített, és a kilencvenes évek szociális osztogatása, túlkötelezése miatt az államadósság is elszaladt. Nem túlzás azt állítani: Szlovákia az államcsőd és a korona összeomlásának határán állt. Magyarországra ebben az időszakban Kelet-Közép-Európa „bezzegországaként” tekintettek.
Az érem két oldala
Majd fordult a kocka: a jelenlegi impozáns szlovák gazdasági növekedést egy alig hároméves szakasz alapozta meg 2003 és 2005 között. Ekkor lépett „akcióba” a második Dzurinda-kabinet, amely megszorított, kiigazított, és mindezt jóval hitelesebben és következetesebben tette, mint később idehaza a Gyurcsány-kormány. Egyetlen huszárvágással alakította át az adórendszert 2004-ben: bevezette az egységes, 19 százalékos kulcsot a személyi jövedelem-, az általános forgalmi és a társasági adó terén. Ugyanakkor számos kedvezményt, illetve terhet – például néhány illetéket – kiirtott. A lényeges egyszerűsítésekkel is járó adóreform „bejött”: a költségvetés nem ingott meg, a nemzetközi tőke pedig villámgyorsan felfedezte magának az új adóparadicsomot, és egyre-másra érkeztek a befektetők. Autógyárak sora voksolt Szlovákiára: a Volkswagen még a kilencvenes években választotta Pozsonyt, de kifejezetten a reformok hatására alapított üzemet a KIA Zsolnán, a Peugeot-Citroën pedig Nagyszombatban. Ma már a GDP egynegyedét az autóipar adja, és az egy főre jutó autógyártás tekintetében idén Szlovákia első lesz Európában.
A siker azonban csak részben – számítások szerint 60 százalékban – köszönhető az egykulcsos adórendszernek. A pozsonyi kormány mélyreható és átfogó reformokban gondolkodott, így olyan típusú társadalombiztosítást és foglalkoztatáspolitikát vezetett be, amely gyökeresen szakított a gondoskodó állam felfogásával. Kevésbé finoman kifejezve: olyan fájó megszorításokra szánta el magát, amilyeneket nálunk nem vállaltak volna a politikusok. Pozsony átalakította a nyugdíj- és az egészségügyi rendszert, vizitdíjat vezetett be, miközben már korábban beindult a magánbiztosítók versenye. Teljesen leépítette a közszolgáltatások ártámogatását, így a vízért, a gázért és az áramért piaci árat kell fizetni. Az intézkedések hatása a 2003-ban és 2004-ben hirtelen megugró infláció ban is tükröződött, de – miután az ottani béremelkedések mértéktartóak voltak – a fogyasztói árindex gyorsan visszatért a három százalék körüli szintre.
Durván megnyirbálták a szociális ellátásokat is: a szlovákok kevesebb adót fizetnek, de kevesebb juttatást is kapnak az államtól. Míg Magyarországon életforma lehet a segélyből létezés – egy háromgyerekes munkanélküli a nettó minimálbérnél (idén 57 270 forintnál) nagyobb bevételhez juthat, ha kap szociális segélyt, családi pótlékot, lakhatási támogatást -, Szlovákiában ez már nem menne, a segélyek értéke messze elmarad a legalacsonyabb (60 ezer forint körüli) bértől.
Nem csalóka délibáb
Követendő példaként tekinthetünk-e az elmúlt évek szlovákiai reformjaira? Sikerült kialakítaniuk egy stabil gazdasági, jogi és állami környezetet, a költségvetési hiány drámai mértékben csökkent, a befektetők jöttek, a GDP nőtt – ismerik el elemzők. Szlovákia sze- rencsés időpontban, az uniós csatlakozással szinte egy időben váltott, így a külföldi befektetők a szokásosnál is gyorsabban elhitték, hogy kedvező dolgok történnek ott. Azért nem kell elájulni tőlük – vélik -, igazából csak most érnek be minket, és eközben nagy árat fizettek a sikerért.
A Dzurinda-kormány belebukott abba, hogy növekedési pályára tette az országot, miközben a társadalom egy részének máig sem sikerült felfedeznie a gazdasági csoda kirobbanó jeleit. A közép- és kelet-szlovákiai régiók lakossága továbbra is súlyos megélhetési gondokkal szembesül, és a magas munkanélküliségi ráta csak lassan araszol lefelé. A segélyezési rendszer átalakítása elsősorban a roma lakosságot sújtotta, ami 2004-ben éhséglázadáshoz vezetett Tőketerebesen.
Ami pedig a betelepülő külföldi vállalatokat illeti, Szlovákiába főként olyan cégek érkeztek, amelyek alacsony hozzáadott értékű terméket gyártanak, ezért viszonylag képzetlen munkaerőt foglalkoztatnak. Az adórendszer mellett a magyarországinál alacsonyabb bérek is vonzották a tőkét, de az életszínvonal és a bérek emelkedésével ez az előny elolvadhat.
Pörgés hosszú távon
Számos dologban viszont példát vehetnénk róluk: a demagóg szövegek ellenére ott nincs komoly osztogatás és fiskális lazítás választások környékén – jegyezte meg Heim Péter. A szlovák költségvetést nem terheli például a gázártámogatás sem, amely idehaza tavaly százmilliárd forint körüli kiadást jelentett. De kamattámogatás sem jár a lakáshitelek után, mint nálunk: ez évi több mint 200 milliárd forinttal terheli a magyar államkasszát.
Hazánkban a GDP 12 százalékára rúgnak a szociális kiadások, északi szomszédunknál csak nyolc százalékra. Ugyancsak a GDP arányában mintegy hét százalékot költ Pozsony a nyugdíjasokra, míg nálunk ez az arány 10,5 százalék körül alakul. Szlovákiában kevésbé terjedt el menekülési stratégiaként a rokkantnyugdíjassá való nyilvánítás, és sokkal jobban büntetik az előre hozott nyugdíjazást: minden egyes év hat százalékkal kevesebb nyugdíjat jelent. És persze nincs náluk 13. havi nyugdíj (mint ahogy a világon máshol sem), amely évi 200 milliárd forint többletkiadást jelent a magyar államnak.
A munkát terhelő adók Szlovákiában alacsonyabbak és egyszerűbbek – fejtegeti Bartha Attila, a Kopint-Tárki kutatási igazgatója -, ugyanakkor mindkét országra jellemzőek a nagy területi egyenlőtlenségek, a feldolgozóipar túlsúlya vagy a közoktatás gyengesége. Mint ahogy az is, hogy bizonyos rétegeket még nem sikerült igazán érdekeltté tenni a munkavállalásban. Szlovákiában a magasabb munkanélküliség, hazánkban az alacsony foglalkoztatottsági szint tanúskodik a megoldatlan problémáról.
A kétségtelen gondok ellenére a szlovák gazdaság ma hosszú távon fenntartható pályán mozog. Felemelkedésük tanulságos lehet annyiban is, hogy jó előkészítéssel egy választási ciklus alatt végig lehet vinni a reformokat, és viszonylag gyorsan megmutatkoznak az eredmények is. Miután a magyar gazdaság helyzete még nem tekinthető drámaian rossznak, a foglalkoztatás növelésére irányuló, megfelelő adó- és kiadáscsökkentést előirányzó, hiteles gazdaságpolitikával mi is képesek lehetünk hasonló csodára.
Heti válasz
