Budapesten a Rákóczi szabadságharc kezdetének 310. évfordulója alkalmából nemzeti szervezetek Rákóczi emlékmenetet szerveztek június 16-án. Felszólalt Fehér István, kettős állampolgár is.
Az Oktogontól a Hősök teréig vonuló több száz fős emlékmeneten részt vettek a Jobbik, az Új Magyar Gárda és a Magyar Nemzeti Gárda tagjai is, de többen érkeztek a Csonka-Magyarország határain túlról, az elszakított területekről is. Az emlékmenetet a II. Rákóczi Ferenc Öröksége Egylet és a Rákóczi Lovasai Hagyományőrző Egyesület szervezte.
Az Andrássy úton a Nemzeti Érzelmű Motorosok által vezetett, jobbikos, árpádsávos és magyar nemzeti zászlókkal vonuló emlékmenet egyben különleges turistacsalogató látvány is volt: a kurucnak és betyárnak öltözött lovas hagyományőrzőket sokan megcsodálták, lefényképezték, vagy videofelvételeket készítettek róluk. A Hősök terén a felszólalók beszédei előtt egy ágyúlövéssel és a Himnusz közös eléneklésével emlékeztek a Rákóczi-szabadságharc kezdetére.
A rendezvényen többek között felszólalt Morvai Krisztina független EP-képviselő, Ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész, Gaudi-Nagy Tamás és Szávay István jobbikos országgyűlési képviselők, Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész, vitéz Kiss Imre Szent, a Korona Szövetség országos vezetője, az Új Magyar Gárda valamint a Magyar Nemzeti Gárda vezetői is beszédet mondtak.
Gaudi-Nagy Tamás arról beszélt: Rákóczi-szabadságharcra van szükség ma Magyarországon, hiszen „a nemzet jogai jelenleg is le vannak tiporva”, a nemzeti vagyont átjátszottak „idegenszívűeknek”, az emberek pedig egyre nehezebb helyzetben vannak. Szerinte ha élne a fejedelem, akkor nem tűrné azt a „szellemi terrorizmust”, ami jelenleg Magyarországon folyik.
Szávay István azt emelte ki, hogy a kormánynak II. Rákóczi Ferenchez hasonlóan „a magyar nemzeti érdek minden mást felülíró elsőbbségét” kellene képviselnie. A Jobbikos politikus szerint főleg a határon túli magyarok tekintetében kellene a kormánynak így cselekednie a szomszédos országokkal, vagy az Európai Unióval szemben is.
Fehér István gimnáziumi tanár, magyar állampolgárságát nyíltan és büszkén vállaló kettős állampolgár is felszólalt:
„A mai napon olyan igazhitű magyar emberre emlékezünk, akire méltán lehetünk büszkék mi magyarok, éljünk bár a gúnyhatárokon kívül, mint jómagam, akár itt a Csonkahonban, mint Önök! Emlékezvén a Nagy Fejedelemre és tetteire azonban rá kellett döbbenjünk, hogy oly hosszú idő, egészen pontosan 310 év után nagyon sok tekintetben ma sem tartunk előbbre mi magyarok! Még ma is tart a magyar emberek küzdelme az árral szemben, s most nemcsak a Dunára gondolok. De kérdezem én: vajon mit és mennyit ér ez az emberfeletti küzdelem, ha a nagy víz sikeres legyőzése után azt látjuk, hogy ingóságainkat megmentettük ugyan, de az alattuk levő területet a folyó közelében, vagy attól távol, az őseink által ránk hagyott magyar földet épp most adják el Júdásként idegeneknek – ÖNKÉNT!!! Ha ezt hagyjuk, miképpen nézünk gyerekeink, unokáink szemébe ezek után, hiszen ők majd bizonyára napszámosként, „csicskaként” lesznek kénytelenek leélni életüket, ha egyáltalán maradnak az országban, a szülőföldön! Mit szólna a dicsőséges Fejedelem, ha ezt látná? Hát miféle nép lettünk, hová tűnt belőlünk Atilla vére?!
Be kellene lássuk végre, csupán a különböző megemlékezések nem oldják meg napi gondjainkat, bajainkat! Mielőtt idegenekre mutogatnók, saját portánkon belül, saját családunkban kell olyan rendet teremteni, olyan értékrendet átültetni gyerekeink fejébe, amely idővel, de magától hozza napi gondjainkra a megoldást. Újra össze kell tartson a nemzet – sőt, újra egyesülnie kell de valóságban, és nem csupán lélekben, mert meglátásom szerint sajnos a Kárpát – hazában már egy ideje nem vagyunk 15 milliós tömegben!
Fejedelmünk a Felvidék szülötte. Azé a Felvidéké, amely ma is vívja elkeseredett harcát az újkori honfoglalókkal szemben és sajnos gyakran olyan falakba ütközünk, amelyeket nem a tót atyafiak építettek, bár a régi szép időkben valóban jó kőművesek hírében álltak… Mire gondolok? Hát a saját kishitűségünkre, tunyaságunkra! Hozzánk is átgyűrűzött a liberális métely, melynek egyetlen feladata van – mert van -, elfeledtetni a magyarral mind azt ami érték, ami a miénk évezredek óta és amire büszkének kéne legyünk!
A lassan hagyománnyá váló pénzközpontú életfelfogás, amely hozzánk is a csonkaországi „retekklub, telaviv2″ és hasonló ócska, „kultúr – szeméttel” teli magán televíziókból ömlik, sajnos megváltoztatja a felvidéki magyarok többségének gondolkodásmódját és értékrendjét! Hogy mi ennek az eredménye? Pl. az, hogy a magyar kormány hivatalos adatai szerint is mindössze 1500 felvidéki magyar vállalta, hogy felveszi a magyar állampolgárságot. Ebből mindössze heten vagyunk, akik ezt nyilvánosan fel is vállaltuk a szlovák állammal, annak primitív és megalázó törvényével szemben, de alkotmányával összhangban, s ország-világ előtt!
Az utolsó hivatalos népszámlálási adatok alapján is még mindig 450 000 ember vallja magát magyarnak a Felvidéken! Felvidék jelenlegi bitorlói talán arra játszanak ezzel az ellenünk folytatott hercehurcával, s azt várnák el tőlünk, hogy minél előbb csomagoljunk össze és sétáljunk át a komáromi Erzsébet hídon vagy akár a pár éve végre helyreállított párkányi Mária-Valéria hídon – de közülünk az utolsó, lehetőleg majd oltsa el a lámpát is…!
És tudjátok kedves testvéreim, sajnos sokan ezt a szívességet meg is teszik, magyar állampolgárság nélkül is! S mi odahaza egyre csak fogyunk, s ráadásul a sajátjainktól is néha megkapjuk, minek ez a „hősködés, cirkusz, feltűnési viszketegség …”, mert hát szerintük a régi magyar időkkel már úgysem csinálhatunk semmit, ez már nem is divat, mondván: „egy családba, az EU-ba tartozunk mindannyian”….
Nos, kedves magyar testvéreim, hadd mondjam el itt és most: nekem nem családom az, melynek alapokmányából szándékosan kimaradtak a keresztény értékek, nem családom az, amely felett a globális pénzhatalom tartja „oltalmazó” kezeit, nekem nem családom az, melynek emberjogi bírósága beleegyezését adja, hogy nemzetiségi alapon egyesek lehetnek földönfutók a saját szülőföldjükön, élhetnek idegenként a saját lakásukban, naponta kitéve a rendőrség és a hivatalok packázásának, zaklatásainak!
Miféle Európa az, melynek úgymond „családi kötelékébe” minden gond nélkül be lehet kerülni nyelvtörvényekkel, kollektív bűnösséget kimondó beneši dekrétumokkal, ahol emberek százezrei még ma is hivatalosan háborús bűnösök, fasiszták leszármazottai, élősködők, … és hadd ne folytassam tovább!
Szomorú vagyok, mert a trianoni gyalázat szemrebbenés nélkül, aljas módon, hol bújtatva-, hol legálisan, törvényekbe csomagolva – de folytatódik, s én úgy látom, a magyar diplomácia most már sokadszor szánalmasan gyönge!
Dicső Fejedelmünk nem sok szépet mondana nékünk, ha látná ezt a gyávaságot, ezt a tunyaságot, a valódi értékeknek ezt a totális fejtetőre állítását! Vajon ma mekkora sereget tudna toborozni közülünk? Petőfi hiába írta le, hogy „…kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete …”?
Egyszer egy csonkahoni újságíró kérdezte tőlem: „Tanár úr! Most így az állampolgársági esküje után úgy érzi, hogy önnek is van már hazája?” Döbbenten hallgatta, amikor azt válaszoltam, hogy nem, még mindig nincs, talán egyszer az is lesz!
A magyarság és az őshonos magyar területek megmaradásának legelső lépése a leszakított magyar területek teljes körű területi autonómiája kell legyen! Ez, és csakis ez lehet az első lépés ahhoz, hogy végre sok száz év után, sok vesztes csata és háború után helyreálljon a rend és ezt üzenjük a bitorlóknak: a rendet is meg lehet szokni, a rendetlenséget csak elviselni lehet – egy ideig!
Szerintem ez II. Rákóczi Ferenc üzenete a ma magyarságának! Hiszen ha „Isten velünk, vajon kicsoda ellenünk”? – foglalta össze Fehér István.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39461″}
