Dobó István eszes és bátor katonaként védte a várat, s méltán lett egri hős.
Gárdonyit nem nagyon érdekelte Dobó István 1552 előtti élete, de az azt követő sem. Írói fantázia, ahogyan Dobó megjelent könyvében 1533-ban a Mecsekben. Az azonban már Károlyi Árpád 1879-ben megjelent forrásközlésének hatása, hogy a mecseki cigányasszony Dobó István életmadarait látván, a huszadikkal előrevetítteti a hős bebörtönzését, 1569-1572 közötti politikai kálváriáját.
Gárdonyi nem akart Dobó István életrajzot írni, s nem is írt. De a könyve alcímében megadott – Bornemissza Gergely élete – ígéret sem teljes: torzó. Gergelyt illetően a jósoló cigányasszony a következőt mondja: „Két csillag száll fel az égre. Egyik a börtönből (ez Dobóra vonatkozik). Másik a tengerparton… Ragyognak örökké…”
Bornemissza Gergely 1554-ben török fogságba került. Vitézei a Mezőkereszteshez közeli Csincse falunál a füleki bég katonáival csaptak össze. A füleki bég Bornemissza Gergelyt elfogta és Isztambulba küldte. Ezzel akart kedveskedni annak a Kara Ahmed pasának, aki Egernél 1552 őszén kudarcot vallott. Az albán gyökerű Ahmed pasa – aki egyébként a szultánnak is sógora volt – karrierjében, az egri vereség nem okozott törést, mert 1553 októberében nagyvezér lett. A kezébe került fogolynak, az egykori kemény egri ellenfélnek azonban nem kegyelmezett. Parancsára Bornemissza Gergelyt 1555 elején az isztambuli Héttorony udvarán felakasztották. A Héttorony a Márvány–tenger partján van, s így utal a jóslat a tengerparti tragikus végre. (A pasa sem élt sokáig, mert Szulejmán szultán 1555. szeptember 29–én, hallgatva Hürrem szultánra és kegyenc-veje, Rüsztem pasa intrikáira, Topkapı Szerájban kivégeztette.)
A történeti hűség és teljesség természetesen Gárdonyi Gézától nem várható el. Ő író volt és nem történész, átélhetővé akarta tenni az elmúltat, amelynek látványos emléke – az egri vár – ott magasodott Eger városa felett, ahol maga is élt. A bástyák, a falak és a kazamaták történetét kutatta. Mivel a helyiek már nem sokat tudtak róluk, járta a levéltárakat és a könyvtárakat. Amit tett, az némiképp hasonlít arra, amit a jeles és jó tollú amerikai író, Washington Irwing (1783-1859) Andalúziában cselekedett. A Spanyolországba, Granadába került Irwing az Alhambra falai közé költözött, s megírta az egykori mór palota regényes történetét, amelyet hazatérve hazájába, 1832-ben megjelentetett a „Tales of the Alhambra” címmel. Ezzel nem csak örök emléket állított az Alhambrának és Granadának, hanem írásával világturizmust indított el, amellyel megkezdődött az Alhambra és Granada új, máig ható fénykora. Gárdonyi is valamiként ezt tette az egri várral és Egerrel a magyarság világában: Egerbe minden magyarnak (és a magyarságot érteni kívánónak) el kell látogatnia legalább egyszer az életében, mert az egykori dicsőség színhelyét, az egri várat látnia kell. S az egykori dicsőséget úgy élheti és éli meg a mai korban is minden olyan magyar vagy kultúránk más anyanyelvű ismerője, aki figyelmesen elolvasta az Egri csillagokat, hogy ez a győzelem valamelyik őse által az övé is.
Dobó útja Egerbe
Dobó István a magyar főnemesség azon nemzedékéhez tartozott, amely megélte és átélte a mohácsi csatát. Tanúja volt az ország három részre szakadásának, mivel a XVI. század első éveiben született (nem tudjuk pontosan mikor, a szakirodalom 1505-öt tart valószínűnek). Dobó annak a nemzedéknek volt a tagja, amely még látta a magyar királyi rendet, megtapasztalhatta a magyar érdekű politizálást, s aztán egyszerre lett a romlásnak szereplője, elszenvedője és szemlélője. Ebben a helyzetben viszont, ugyan nem könnyen, de talpon tudott maradni, s fiára Dobó Ferencre hatalmas vagyont hagyott.
A TELJES CIKK A MÚLT-KOR TÖRTÉNELMI MAGAZINBAN OLVASHATÓ.
mult-kor.hu, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41121,38238,35575,41331″}
