Manapság sok mindent képtelen józan ésszel felfogni, megérteni az ember. Előre jelezném, hogy ezúttal a hangsúly az ép észen van, ám véleményem szerint a helyes döntésekhez szív is szükségeltetik. Hogy mi kell a helytelen döntésekhez, az már összetettebb kérdés.
Nem kell mindentudóknak lennünk ahhoz, hogy tudjuk, az embernek a közvetlen környezete, sajátjai érdekei ellen cselekedni korántsem számít helyes döntésnek. Különösen szembeötlő ez abban az esetben, ha olyan ember teszi, akinek nemrégiben megjelent Mindentudók kézikönyve – Így lehetsz te is géniusz című műve a kritikus gondolkodás kedvelőinek szól és egyebek mellett nem kevesebbet ígér, mint azt, hogy segít megérteni a mélyben húzódó okokat.
Igen, a Progresszív Szlovákia színeiben a legutóbbi választásokkor EP-képviselővé lett Ódor Lajosról, pontosabban Ľudovítról van szó, aki bár gyanítom, hogy sok felvidéki magyar szavazott rá, a sajátjai érdekei ellen cselekszik.
Nevezetesen aláírta azt a levelet, melynek megfogalmazói nem mást követelnek, mint Magyarország kizárását a schengeni övezetből. Tette ezt olyan emberként, aki nem valahol a Tátra tövében látta meg a napvilágot, hanem magyar családban, egy olyan csallóközi kisközségben, melyet csak a Duna hullámai választanak el az anyaországtól, s aki magyar általános iskolában, majd a nagy múltú komáromi magyar gimnáziumban ismerkedett népünk történelmével, irodalmával, melyben valaha nem mások nevelték magyar öntudatra a diákokat, mint Gáspár, Oláh, vagy Szénássy tanár úr, hogy a teljesség igénye nélkül csak néhány nevet említsünk.
Visszatérve ismét a nevezetes könyvhöz, nem kell ahhoz géniusznak lenni, hogy belássuk, a színmagyar környezetből indult, a damaszkuszi utat visszafelé megjárt Ódor ezzel a követeléssel szemrebbenés nélkül kifejezésre juttatja, egyáltalán nem érdekli, hogy ez teljesen visszavetné a két ország gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatait, ahogy az sem zavarja, hogy mélyen sértené az anyaországhoz ezer családi, érzelmi, baráti, munkavállalói, üzleti és számtalan egyéb szállal kötődő felvidéki magyarság érdekeit.
Ezzel ugyanis visszaállítanák a magyar családokat évtizedekre elválasztó, mára azonban légiessé vált, szabadon átjárható határokat, útlevéllel, vámvizsgálattal és minden egyébbel, ami keserítette a szétszakított magyarság életét.
Ódort ez nem zavarja, ami még akkor sem lenne megbocsátható, ha – jó brüsszeli káderként, vakon megbízva „elvtársai” döntésében – netán olvasatlanul látta volna el kézjegyével ezt a szégyenletes förmedvényt. Ódor azonban a bankszakmában dolgozott, s mint ilyen, bizonyára megtanulta, hogy mielőtt aláírnánk valamit, még az apró betűkkel szedett részt is gondosan át kell olvasni. A szöveg ismeretének hiánya tehát kizárható. Ahogy az is, hogy Ódor ne tudná pontosan, hogy ez a kezdeményezés annak esetleges szégyenteljes sikere esetén mivel járna. Tettére tehát nincs mentség, még a Mindentudók kézikönyve sem szolgálhat rá elfogadható magyarázattal.
(NZS/Felvidék.ma)