1848. december 11-én Mars hadisten nem vette pártfogásába a felső-magyarországi magyar csapatokat. Kassa és Budamér között vereséget szenvedtek, s a Trencsén vármegyei Budatin mellett is ütközetre került sor, ahol úgy tűnt, hogy a császáriak diadalmaskodnak. A visszavonulók azonban rendezetten hátráltak, elbontották a budatini Vág-hidat, mire az ellenség sietősen elhagyta az ütközet színhelyét, s az összecsapást mindkét fél győzelemként könyvelte el.
Azon a ködös decemberi napon Karl Frischeisen császári-királyi alezredes katonái és Jozef Miloslav Hurban tót felkelői támadták meg a Ferdinand Querlonde du Hammel őrnagy parancsnoksága alatti, jobbára puskaport sem szagolt nemzetőrökből álló magyar sereget Budatinnél.
Hurban írta később, hogy Budatinnél a velük szemben álló magyar csapatok voltaképpen magyar vezetés alatt álló tót nemzetőrök voltak.
Az ütközet helyszínére igyekvő beniczei és micsinyei Beniczky Lajos nemzetőr őrnagy, Zólyom–Hont–Bars és Turóc vármegyék mozgósított nemzetőrségének főparancsnoka látta, hogy csapataik előnytelen pozícióban vannak, ezért elrendelte a Vág túlpartjára történő visszavonulást. A támadók ezt gyalogsági tűzzel igyekeztek megzavarni, és a retirálás akkor vált pánikszerűvé, amikor a turóci kaszás nemzetőrök közé sisteregve becsapódtak az első ellenséges röppentyűk. A nemzetőrök megfutottak. Beniczky a rendelkezésére álló kevés számú honvéddel és tüzérségével fedezte a visszavonulást, hogy még Zsolna előtt rendezhesse kötelékeit. A hidat elbontva megakadályozta, hogy a császáriak és a hurbanisták partot váltsanak a Vágon.
Az ütközet részleteiről Beniczky a következőkben számolt be az Országos Honvédelmi Bizottmánynak: „Felkerestem Balogh János kormánybiztos urat a Budatini várba, honnan vele együtt a teendők elintézése végett Zsolnára visszatértem, alig fogtunk az értekezéshez már is jőve a hír, hogy Hurbán és Štúr nemkülönben Frischeisen katonai parancsnok seregeivel Budatin felé közelednek. Ezek hallatára azonnal a helyszínére siettem a bekövetkezendő csatába részt veendő és Budatinon túl hadseregünket már csatarendbe felállítva találtam. Az ellenség arczvonalunk felé rakétákkal erősen működött, mire általam oda rendelt selmeczi üteg jól irányzott tüzeléssel felelt, azonban a helyszín az ellenségnek kedvezett és ő egy a völgybe kinyúló hegy háta mögött vonulván ágyúink tüzét elkerülte, mindamellett, hogy a kisuczai völgyben felállított két 4 fontos ágyú rakéta ütegét hátrálásra kényszerítette, észrevettem, hogy hadunk jobb szárnya Budatin felé hátrál, e hátrálásnak oka vala az ellenségnek kedvező helyszíni felállítása, ki balszárnyával jobb szárnyunkat jó sikerrel körülvenni igyekezett, mi lovasság hiánya miatt is mi ránk nézve nagyon is veszedelmes következésű lett volna, én seregünk balszárnyánál lévén a centrummal és balszárnyával szép rendbe szintúgy Budatin felé hátráltam, hol a hadi parancsnok Gerlon [Helyesen: Querlonde] rendelete folytán Budatinból kivonultunk, a budatini hídon a Vágon átkeltünk és a hidat beszedvén a Vág túlsó partján zsolnai síkon új állást vettünk.
Az ellenség tüstént utánunk Budatinban termett és e helységet megszállván, részint a budatini hegyek ormairól, részint Csáky kastélyából, részint a Vág vize partján levő erdőségből sűrű puskatüzét seregeinkre irányozta, gyors rakétázás mellett, hogy hadseregünket a hídtól eltávoztassa.
Azonban ágyúütegünk az ellenség positiója irányában felállíttatván 6 ágyúból kartáttsal az ellenség tüzét oly sikerrel viszonozta, hogy fél órányi heves tüzelés után az ellenség a budatini cséplőből kénytelen volt visszavonulni. A budatini kastélyból azután ismét heves tűz irányoztatott ágyú ütegünk ellen, a kertben pedig a rakétázás ellenünk folytatódott.
Akkor az első ágyúnál, hol én állottam két tüzérem és egy ló elesett, de mindamellett a kastélynak irányzott 13-ik karkartács lövésre onnan a rakétázás és tüzelés megszűnt, ez után a rakétaüteggel még 5 álláspontot vett az ellenség, de hasztalanul, mert ágyúink által mindenütt elkergettetett. Érdekes volt látni, amidőn ütegünk utolsó két lövést irányzá a rakéta battéria [üteg] ellen, miképpen szétsodortatott két hatfontos golyó által az ott álló embertömeg, ezután a rakétaüteg többé nem is mutatkozott.
Az általam nagy hirtelen alakított Bányavidéki üteg valósággal csodát vitt véghez, a tüzérség csupa 18–19 [éves] fiatalokból áll, kik egytől egyig mint valóságos vitézek viselték magokat, meg nem foghatom hogy 8 napi gyakorlás után képesek valának oly gyorsan és oly renddel tüzelni, az ellenség egyik ágyúját leszerelni és azonkívül a rakétázást öt helyen elnémítatni. A bányavidéki zászlóalj egyik százada a Vág partján 2 órától 7-ig este állott felváltás nélkül Plänkbe [magyarul: csatárláncba állva] és az ellenség tüzét viszonozta, az is először tűzben vala és egy lépést sem hátrált, örömömben majd sírtam, hogy ezen fiatal csapatom oly vitézül tartotta magát. A tüzérség parancsnoka Strobel Alajos, Záborski irányzó, egy zsolnai önkéntes, de egyáltalában mind a tüzérek mértéken túli dicséretet érdemelnek (…) Egyébiránt kivévén a túróczi többnyire lőfegyver nélküli gárdát, mely a rakétázás előtt hátrált, ujoncz honvédeink is dicsőségesen kiállották a tüzet. Elestek 2 tüzéreim, századomból két emberem és 8 sebesültek, a többi seregből, mely két zászlóaljból állott elesett 3, sebesült 11.”
A délután két órától estig tartó ütközet során a császáriak – Beniczky jelentése szerint – 108 halottat és egy löveget vesztettek.
Mivel Beniczky felszedette a Vág-hidat, azon nem tudtak átkelni, hogy üldözésbe nem mentek át, és miután összetörték a budatini kastély berendezését, Hurban Csacára, Frischeisen alezredes Jablunka felé hátrált, majd Morvaországba. Habár az ütközetet az ellenfél győzelemként értékelte, a császáriak visszavonultak, a magyar sereget nem kergették szét, és Beniczky érdeme volt, hogy csapatai rendezetten vonultak vissza Zsolnára.
Budatinnél Beniczky és Querlonde őrnagyok mellett galántai Balogh János, Nyitra és Trencsén vármegye népfelkelési kormánybiztosa is vezette a magyar csapatokat. 1848. december 13-án Zsolnán írott levelében részletekbe menően tudósította Kossuthot: „Tisztelt Elnök Úr! A Budatini Csatáróli jelentésemet hevenyiben a Csata után írtam – és azért első elkeseredésemben (mert a visszavonulás mely nélkül ellehettünk volna borzasztóan boszantott) a csatát, melyet most már részünkről nyertnek nyilatkoztatom, egy kissé epében mártott tollal festettem. Azonban most már harmad napra a csata után nyugott kedélyei teszem a nyertt csatáróli örvendetes jelentésemet.
A csata 4 óra hoszáig szakadatlanul tartott, –tüzéreink pompásan lövöldöztek – az ellenség soraiból igen sok ember és ló hultt el – azonban számát biztosan nem tudhatni,
mert a holtakat, és a döglött lovakat a Vág vizébe dobálták, részünkről van 1 halott és 17 sebesült – ezek közt Gerlon Őrnagy és Vezérünk [vagyis Querlonde és Beniczky]– ki valóban mint hős csatázott és vezérlett – az ellenség már a csata közepén visza kezdett vonulni, de ezt látnunk nem lehetett, mert a Vágón túli bérczek e visszavonulását eltakarták – és hogy az, annál észrevehetlenebb legyen, az első sorban állók szüntelen lövöldöztek – még bésetétedett és a nagy köd (mely itt a hegyek közt igen gyakori) a hold világát elhomályosítá és ekkor ők már egészben viszavonultak– mit mi nem tudhatván, és nem bízván többé ifjú tanulatlan honvédeink szilárdságában, szinte viszavonultunk– és nehogy az ellenség a Vág túl partján (mit gyanitanunk lehetett) Bitse felé indulva ott a Vágón valamikép átvergődjék, vagy magát Bitsét megszálja, egész Predmirig, a Vág innenső partjain felkvő mezővárosig (honnan az ellenséggel ha a Vágón át menendne ismét megbirkózhatunk volna) vonultunk visza.
Azonban, az ellenség érezvén veszteségét, s látván hogy rablási terve e vidéken nehezen sikerül, esze nélkül hegyen völgyön keresztül vágtatott, és az nap még vagy is inkább éjszaka Csaczára érkezett – ahonnan szinte más nap, azaz e f. hó 12-kén még nem tudjuk biztosan Fridlandnak é vagy Jablonkának– de hihetőleg Fridlandnak, mint mondják egész Tessenig vágtatott, de minden esetre Honunk határát elhagyta.
És ezekből most már világos hogy a győzedelem minket illet – maga Hurbán ki fejér lovon mindenütt elő nyargalt, megsebesült, és egy fő Tisztjök szinte láb nélkül ment haza, mi pedig más nap az az e f. hó 12-kén Zsolnára visza indultunk – és a Budatini hidat ismét felrakva, előbbi állomásunkat elfoglaltuk.
A rablók, Gróf Csákynak kastélyát amennyire hevenyiben lehetett kirabolták. Ajtókat, ablakokat, bútorokat, tükröket öszve törtek. A faluba 4 házat lepörköltek, és a nép átkaitól kísérve gyáván megszaladtak, szegény Gróf Csákyak tetemes kárt vallottak.
Honvédeink, arra nézve hogy most valának első csatába még meglehetőssen csatáztak. Őrnagy Mikovinyi [breznóbányai Mikovényi Károly őrnagy] alatt levő megyei vadászok – kik közt az ifjú uraknak száma nem csekély – magokat mondhatom jelessen viselték és a többek közt kitüntették. (…)
Benitzki[sic!] Lajos tüzérei oly hősileg viselék magukat, hogy még Napoleon csatáiban is utolsó helyen nem állottak volna.”
A szerző hadtörténész.
Babucs Zoltán/Felvidék.ma
