Kedd este landolt a Pozsonyi Nemzetközi Repülőtéren az első, Közel-Keletről indult kimenekítő járat. Izraelből és Jordániából szállítottak haza szlovák állampolgárokat. Két kimenekítő járattal több mint száz szlovák, és …
Felvidék.ma
-
-
Érsekújvárban, a Fő téri kultúrházban tartották meg február közepén a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége (ZMOS) érsekújvári regionális közgyűlését. Farkas Iván, Nyitra megye képviselője, a Magyar Szövetség frakcióvezetője …
-
Fennállásának 75. évfordulóját ünnepelte a zselízi magyar tanítási nyelvű alapiskola 2026. március 1-jén. A jubileumi rendezvényen az intézmény múltja előtt tisztelegtek, miközben a jelenlévők a régió oktatási jövőjét …
-
Orbán Viktor miniszterelnök levélben szólította fel Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, hogy szerezzen érvényt az EU-Ukrajna társulási megállapodásnak, amely előírja a Magyarországnak járó olajszállítmányok továbbítását. …
-
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez …
-
Az elmúlt hetekben gyakran olvastunk a régiónkat érintő olajellátási problémákról. Január 27-től nem érkezik olaj a Barátság kőolajvezetéken sem Szlovákiába, sem pedig Magyarországra. Mennyire kell aggódnunk, hogy nem …
-
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint országa győzni fog az Oroszországgal vívott háborúban és visszaszerzi elfoglalt területeit. Zelenszkij, aki a háború kezdetének negyedik évfordulója előtt adott interjút a BBC …
-
Szarka Tamás március közepén 24 állomásos turnéra indul Otthon vagyunk címmel, hogy a magyar kultúrát és tájainkat közelebb hozza a közönséghez. Az előadóművész március 25-re A magyar zene …
-
Az ukrajnai háború negyedik évfordulójához közeledve, az Európai Unió továbbra is nyomást akar gyakorolni Oroszországra, és a 20. szankciós csomag elfogadását sürgeti, azonban az EU-tagállamok várhatóan nem jutnak …
-
Önállóan akar indulni a választáson a parlamenten kívüli Magyar Szövetség – jelentette ki a TASR hírügynökségnek Magdeme Klára, a párt szóvivője. A jelenlegi ellenzéki pártokkal is tárgyalnak az …

