A Pozsonyi Magyar Intézetben tegnap este nyitották meg a felvidéki amatőr fényképészek alkotásaiból készült Szülőföldem című kiállítást. Arról a kiállításról van szó, amelynek első bemutatója 2018 októberében volt …
Művelő
-
-
A budapesti Bethlen Téri Színházban szerdán tizenegyedik alkalommal adták át az Arany Medál-díjakat, amelyet még kamaszként alapított Mészáros Márton újságíró. Az idei díjazottak között találjuk a vajdasági Végel …
-
Mikulás előnapján találkoztak idén a Katedra Társaság tagjai és a társaság munkája iránt érdeklődő pedagógusok Dunaszerdahelyen. A XXVIII. Katedra Napon a tanulás újszerű lehetőségei kerültek terítékre: a találkozó …
-
December 4-én, szerdán este a somorjai színházi évad újabb előadására gyűltünk össze a városi művelődési központ színháztermében. A Rivalda Színház előadásában láthattuk Egressy Zoltán Sóska, sült krumpli című …
-
A Szövetség a Közös Célokért társulás és a Kisebbségi Jogvédő Intézet 2019 szeptemberében kétszáz 16-17 éves tanuló bevonásával egy kérdőíves kutatást végzett a felvidéki fiatalok jogtudatosságáról és a …
-
December 3-án, szerdán Budapesten megtartotta idei második közgyűlését a Magyar Művészeti Akadémia, ahol többek között kiosztották a szervezet tagozati díjait is. Ez alkalomból – Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért …
-
A világ leggyorsabb néptáncosai, a Fricska Táncegyüttes tagjai már 2014-ben megdöntötték az ír stepp táncos Michael Flatley gyorsasági rekordját. 2019-ben pedig mind a négyen túlszárnyalták saját rekordjukat, közülük …
-
Nagy munkát és felelősséget vállal magára az, aki Sütő András Advent a Hargitán című darabját az ikonikus budapesti bemutató után szeretné színpadra állítani. Történt egy-két kísérlet az elmúlt …
-
Az ösztöndíj célja, hogy növelje a külhoni felsőoktatási intézményekben közgazdasági szakon tanuló magyar nemzetiségű egyetemisták létszámát, illetve az otthon maradás esélyeit.
-
A PISA eredményeket természetesen befolyásolja a szociálisan hátrányos helyzetű vagy a társadalom perifériáján élő fiatalok teljesítménye is. Kérdés, hogyan fogjuk megoldani a jövőben a gazdasági, pénzügyi, mérnöki, mezőgazdasági …

