A rendőrség vádat emelt a nyitranováki bánya négy vezetője ellen a 2006-os bányaszerencsétlenség kapcsán. A gyanúsítottak ellen közveszélyeztetés címén indult eljárás.
A rendőrség vádat emelt a nyitranováki bánya négy vezetője ellen a 2006-os bányaszerencsétlenség kapcsán. A gyanúsítottak ellen közveszélyeztetés címén indult eljárás. Ha a vád bebizonyosodik, négytől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja őket a bíróság, egyelőre szabadlábon védekezhetnek.
A társaság a bányszerencsétlenség miatt a prievidzai Kerületi Bánya Hivataltól már megkapta a büntetést. Később a hivatal azt a jelentést adta ki, hogy a szerencsétlenségre főleg azért került sor, mert abban több geológiai tényező is közrejátszott. Ugyanakkor a bányában sem tartották be a munkabiztonsági előírásokat. Az esetet vizsgáló bizottság viszont nem tudta eldönteni, hogy az iszap beáradása meggátolható lett volna-e a biztonsági előírások betartása mellett is.
Az előző gazdasági miniszternek, Ľubomír Jahnáteknek is az volt a véleménye, hogy a vállalat nem reagált megfelelő módon azokra a figyelmeztetésekre, amelyek közvetlenül a tragédia bekövetkezése előtt mutatkoztak meg.
2006. november 16-án kétszáz méteres mélységben iszap árasztotta el a bányajáratot, ahol 11 bányász tartózkodott. Négyen nem tudtak kimenekülni. Közülük háromnak a halálát csak hónapokkal később tudták igazolni. A vádemelést alátámasztó szakértői vizsgálat megerősítette, hogy a vezetők hanyagsága is közrejátszott a szerencsétlenségben.
Felvidék Ma, Pátria, sk