Közeledik a trianoni békediktátum kilencvenedik évfordulója, június 4. Jól tudjuk, mi történt: Magyarországot tették meg az egyik háborús főbűnössé. Erről meg kell emlékeznünk, s fontos, hogy ez már ne pártpolitikai kérdés legyen, hanem vegyék kezükbe a civilek, a magyar emberek. Ugyanis ma nem lehet kérdés, hogy Trianon mi volt. Ezen nem lehet, nem szabad vitatkozni, s ezért fontos, hogy a téma kikerüljön a pártpolitikai ütközetek terepéből, mert ha ott marad, akkor annak a lényege veszik el.
Persze sokan mondhatják: felejtsük el már végre Trianont, úgysem tudunk vele mit kezdeni, az élet megy tovább, a nemzetközi hatalmak, a nagy országok érdekei az ellen szólnak, hogy foglalkozzanak ezzel a kérdéssel, Franciaországnak különösen, de Nagy-Britanniának és Olaszországnak is kínos ez az egész, csak magukra haragítjuk őket stb. Ezek az érvelések még indokoltak is lehetnek. De mit kezdjünk azzal, hogy 2001-ben mégis olyan dolog történt, ami nekünk fontos, amit senki nem tud, mert nem illik róla beszélni?
II. János Pál pápa 1984-ben megalapította az Institutum Pro Hominis Juribis Intézetet, amely az ENSZ által 1948-ban alapított Emberi Jogok Chartája erkölcsi alátámasztására és fontosságának kihangsúlyozására szolgál. Az intézet kormányoktól, pártoktól független. Alapszabálya szerint segítenie kell azon személyeket, népeket, népcsoportokat, akiket emberi jogaikban megsértettek, gondoskodnia kell arról, hogy a sérelem megszűnjön, illetve ha szükséges, nemzetközi fórumokon is képviselnie kell a sértettek érdekeit. Nos, az intézet főtitkára, Ludwig von Lang professzor 2001. február 20-án hivatalos levelet intézett Carla Del Pontéhoz, az ENSZ háborús törvényszékének főügyészéhez. Ennek tárgya nem más volt, mint a pápa által alapított intézet kérelme – az Egyesült Nemzetek Emberi Jogi Chartájának alapszabályára való hivatkozással –, amely az egyenlő elbírálás elvének biztosítását kérte a magyar nép számára.
A dolog súlya miatt idézem a kérelem első sorait: „Javaslom az 1920. június 4-i trianoni és az azt kiegészítő 1947. évi szeptember hó 15-i párizsi békeszerződések jogi szempontból történő felülvizsgálatát. A felülvizsgálat eredményeképp kérem annak megállapítását, hogy a fenti szerződések érvénytelenek, és kérem a szerződések hatályon kívül helyezését. A nemzetközi joggyakorlat, valamint a nürnbergi nemzetközi bíróság határozataira figyelemmel kérem az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi Bíróságát, hogy az egyenlő elbírálás elvének alapján mentesítse a magyar népet az I. világháborúban való részvétele miatt kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól. Mint az Institutum Pro Hominis Juribus Intézet főtitkára az ügyben egy nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását javaslom, a vizsgálóbizottság tevékenységének eredményeképpen pedig tárgyalás kitűzését.”
Innen egy nagyon részletes indoklás következik, annak adatai és tényei közismertek. Azonban a megkeresésre azóta sem érkezett semmiféle válasz. A dolog lényege viszont nem ez. Hanem az, hogy a fentiek fényében sem képzelhető el, hogy éppen mi, magyar emberek felejtsük el azt, ami történt kilencven évvel ez előtt. Ám tény, hogy semmiképpen sem határrevízióról, háborús uszításról, régiós bizonytalanságkeltésről van szó. A történelemben bizonyos dolgok, ha már megtörténtek, visszafordíthatatlanok, és nem is szabad megpróbálni visszafordítani őket. Amit tehetünk, az két dolog: felhívjuk a világ figyelmét arra, hogy mi történt 1920-ban, másfelől erkölcsi jóvátételt követelünk az országnak, döntően az ország lakosságának – mint ahogyan Ludwig von Lang is fogalmaz.
És éppen ez utóbbi miatt kell döntően és elsősorban a civileknek megemlékezniük Trianon kilencvenedik évfordulójáról, amelyre egyébként vállalkozott a Civil Összefogás Fórum és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. Június 4-én békés megemlékezést tart a két szervezet a Szabadság téren, majd a Szent István téren, a bazilika előtt, ahol többek között Tőkés László is beszédet mond. Ennek a megemlékezésnek nem célja a botránykeltés, ugyanakkor nem is az „elkenés”: hanem annak bizonyítása, hogy a magyar állampolgárok az őket alapjaiban érintő történelmi traumákra tudnak emelt fővel emlékezni.
Az Európai Unió elfogadta a lisszaboni szerződést, amelynek igen progresszív pontja, hogy az európai állampolgárok aláírásgyűjtéssel arra kényszeríthetik az Európai Bizottságot és a parlamentet, hogy foglalkozzanak meghatározott témákkal. Ha egymillió aláírás összegyűlik – legalább kilenc országból – egy bizonyos témában, akkor ez kötelező erejű a két intézményre nézve. Javaslom: a CÖF és a KÉSZ indítson aláírásgyűjtést a környező országok segítségével a trianoni békediktátum erkölcsi felülvizsgálatára.
Szerintem meglesz az egymillió aláírás. Ki csatlakozik?
Fricz Tamás
Forrás: Magyar Hírlap
