A szerződésből – amelynek létét „szociáldemokráciánk” valamilyen okból nem akarja elismerni (mert állítólag hamisítvány) – kitetszik, hogy titkos szponzor (szponzorok?) is részt vettek a Smer 2002-es kampányában. Nos, a Smer 2010-es kampányában semmi szükség ilyesmire. A szponzor nyilvánvaló. Orbán Viktornak hívják.
A kettős állampolgárságról szóló törvénymódosítás, melyet Budapesten előterjesztettek, nem oszt, nem szoroz a kisebbségek életében, nemzetközi jogilag (nagy valószínűséggel) sem sért semmit, csupán egy lóra méretezett politikia méreginjekció. Azoknak az erőknek jó, amelyek konfliktusra vágytak és más állam (nemzet) ellen uszítva akarják szilárdítani létjogosultságukat. A nemzetbiztonsági tanács összehívása, melyet Fico fanfárok mellett meghirdetett, négy héttel a választások előtt világosan jelzi: királyi ajándékot kapott. A legfőbb kampánytéma olyan játéktéren játszódhat, ahol biztos a győzelme. Arra, hogy kiszorítsa a központból a görög hitelt, annál jobbat nem is kívánhatott magának, mint a magyar kettős állampolgárság.
A magyarok, Orbá és az ő „megduplázott” polgárai olyan témák, amelyeken a miniszterelnök csak nyerhet, hiszen Szlovákiában az „exterritoriális hatás” és az állami szuverenitás olyan hívószó, amely egyesíti a teljes politikai mezőnyt (kivéve az MKP-t meg a Most-Hídat, persze). Az ellenzék (a „szlovák”) szintén magyarkomplexusban szenved, s ezen képtelen úrrá lenni. És saját kárára versenyt fut Ficóval és társaival, illetve inkább rohan a nyomában abban az illúzióban ringatva magát, hogy ezen az elátkozott harcmezőn egy arcvonalba kell tömörülni vele. Hallgatni a kereszténydemokratákat, élükön egy volt uniós biztossal, a szó szoros értelmében: tragédia. („Megvédjük a Szlovák Köztársaság területét, nem engedjük meg, hogy lekanyarítsanak belőle.” Hrušovský!!!) Dzurinda és Radičová meg a hírügynökségeken keresztül adják a világ tudtára: elintézték a randevút Brüsszelben, Martensnál, aki annak az EPP-nek elnöke, ahová rajtuk kívül Orbán és pártja is tartozik… Közben nincs is mit megoldani. A kettős állámpolgárság ilyen-olyan fajtája szanaszét a világban létezik. A szlovák politikusok, akik egykor egyhangúlag megszavazták a „külföldi szlovákokról” ( vagy valami ilyesmiről) szóló törvényt az SZK NT-ben, tehát már jóval korábban átgondolhatták volna a dolgot, akkor, amikor a tömeges második állampolgárságot többnyire szimbolikus-expanzív gesztusként maguk kezdték használni a más országokban élő törzsbéliekkel szemben. A kettős állampolgárság a magyar állam és a sarkon túl lakó magyarok viszonylatában valóban különös, mert két lojalitás ütközésének látszatát kelti, ami a nemzetállami világban élőknek problémát jelenthet. De ez is csak annak a következménye, hogy ennek az intézménynek az alapelvét – mely megújít egy kötődést az anyaországgal egy olyan egyénnel, akit ettől korábban megfosztottak – másfajta történésre alkalmazták.
Fico és az ellenzék nemzeti vulkánkitörése azonban magában hordoz még egy bűbájos ellentmondást. Az állami szuverenitásról, nemzeti érdekről, sőt a nemzetbiztonsági kockázatokról ebben a kampányban több mint eleget lehetne beszélni. De nem a magyarok vagy Budapest ihletésével, hanem Brüsszel és Merkel kapcsán. A demokratikus éra során ugyanis még soha nem voltunk olyan helyzetben, amikor egy valódi téma – mely a választások után teljes súlyával zuhan majd rá a szlovák politikára – ilyen mérföldes távolságokban lett volna a kampánytól, mint napjainkban. Ahelyett, hogy a közpénzek bedőléséről meg az európai föderáció kialakításáról vitatkoznánk, egyszer új segélyekről beszélünk, máskor Görögországról, most meg a kettős állampolgárságról. Isten segíts bennünket!
Peter Schutz, Košický Korzár, ford. Felvidék Ma
