A magyar-szlovák borítóval megjelenő .týždeň hetilap május 20-i, legfrissebb száma Surján László a Charta XXI díjátadó ünnepségén elhangzott felszólalását és Štefan Hríbnek erre adott válaszlevelét közli magyar nyelven is. Az alábbiakban mindkét írást teljes terjedelmében közöljük.
Mint ahogyan arról beszámoltunk, a Charta XXI mozgalom Megbékélési és Együttműködési Díját elsőként Štefan Hríb kapta meg. A díjat Surján László adta át a szlovák újságírónak. A május 10-i ünnepi méltatásában Surján elmondta: amióta megismertem Štefan Hríbnek a szlovák-magyar viszonyról alkotott véleményét, keresem a válasz lehetőségét. Beszédében, amit alább teljes terjedelmében közlünk, nemcsak a kiegyezés utáni erőszakos magyarosítás miatt kért bocsánatot a szlovákságtól, hanem a Trianon utáni időkért, amikor „erősebb volt bennünk az uralkodási, mint az együttműködési vágy”, és az 1968-as Prágai Tavasz katonai felszámolásáért is.
Štefan Hríb Surján László felszólalására reagálva egy hasonló, a szlovák sajtótörténetben eddig nem tapasztalt gesztussal válaszolt. A .týždeň főszerkesztőjeként magyar-szlovák nyelvű borítóval jelentette meg a hetilap legújabb számát. A lap első borítója öles betűkkel közli Surján László üzenetének lényegét: „Szlovákok, bocsánat!”, ugyanakkor az újság hátoldalán a „Bocsánat, magyarok!” cím olvasható magyar nyelven. Štefan Hríb a vezércikkben kijelenti: „Surján felszólalása mélyen megérintett engem, és közép-európai vonatkozásban az utóbbi évek egyik kulcsszövegének tekintem.”
Štefan Hríb újságírói pályafutását a Lidové noviny cseh napilapnál kezdte, majd a Szabad Európa rádió müncheni és prágai szerkesztője volt. Tíz éven át a Domino forum szlovák hetilap főszerkesztőjént dolgozott, 2004-től a Szlovák Televízió Pod lampou (A lámpa alatt) című vitaműsorának műsorvezetője. 2005-ben megalapította a .týždeň című jobboldali-liberális hetilapot, amelynek főszerkesztői tisztségét azóta is betölti. A lap az évek során számos díjat és elismerést kapott, 2011-ben megelőzve a Time magazint és a National Geographic-ot, elnyerte a rangos Pictures of the Year International első díját.
Surján László levelét itt közöljük:
Baráti szavak Štefan Hríbnek
Amióta megismertem Štefan Hríbnek a szlovák-magyar viszonyról alkotott véleményét, keresem a válasz lehetőségét. Itt az alkalom, kezdődjön egy építő párbeszéd. Számunkra Trianon tragédia, a győzteseknek örömünnep. A feladat nagy: e két érzés között kell hidat vernünk. Trianon igazságtalansága elfeledte Kölcsey igazságát, a Himnusz negyedik versszakát: Hajh de bűneink miatt gyúlt harag kebledben…
A török időkben a magyar ember Istenéhez fordulva, bűneit bánva kereste a kibontakozást. A XX. század világiasabb légkörében csupán az igazságtalanságot tartottuk szem előtt. Önsajnálat az önvizsgálat helyett. Pedig van mivel szembenézni. Például a kiegyezés utáni erőszakos magyarosítással. (A „magyarizáció“ ma is fáj Szlovákiában.) Magyarok és szlovákok viszonya persze jóval korábban megromlott. Az összetartozás érzése komolyan már a XVIII. században elkezdett foszladozni, hiszen – magunktól eltelve – nem vettük észre, hogy a nemzeti öntudatra ébredés a velünk élő népekben is megindult, akik nem akarják elfogadni, hogy a németesítő kísérlet helyét egy magyarosító folyamat vegye át.
De nemcsak Trianon előtt hibáztunk, hanem utána is. 1938 után, a Trianonra vezető okok ki nem tárgyalása miatt, erősebb volt bennünk az uralkodási, mint az együttműködési vágy. Harminc évvel később, 1968-ban ismét egy nagy hiba: nem lett volna szabad részt vennünk a Prágai Tavasz katonai felszámolásában.
Tetteink és mulasztásaink mellett magatartásunk és gondolkodásunk is kritizálható. Gőgösen kultúrfölényről beszéltünk, miközben tudatlanok voltunk és maradtunk: szomszédaink kultúrája ismeretlen számunkra ma is. Közös történelmünkről csak felületes és előítéletes fogalmaink vannak. Sokszor nem vettük komolyan a felénk nyújtott kezet. Gyenge választ adtunk, amikor František Mikloško, a Szlovák Nemzetgyűlés elnökeként, nyilvánosan bocsánatot kért az 1945 és 1948 közötti időszak igazságtalanságaiért, vagy amikor Pavol Hrušovský megbékélési nyilatkozatot sürgetett.
Mindig volt, még a legnehezebb időkben is, olyan szlovák személyiség, aki inkább akart békét, mint viszályt. Már nem is emlékszünk rájuk.Magyarázat lehet, mentség nincs hibáinkra, bűneinkre, Van miért megkövetni a szlovákokat, amit most meg is teszek, bár tudom, hogy ebben a kérdésben ugyanúgy nincs közmegegyezés, mint ahogy Mikloško kijelentése mögött sem volt. Pedig a megkövetés nem megaláz, hanem felemel, ez a múlt tehertételeitől való megszabadulás útja. Mit köszönhetünk magyarként a szláv, azon belül a szlovák kultúrának? Például szókincsünk egy részét. Ez számszerűen sem megvetendő, de még érdekesebb, hogy mely területeket érint. Olyan, az államiság alapjait érintő szavakról van szó, mint a király, a vajda. Szláv közvetítéssel épült be nyelvünkbe sok vallási fogalom is, például a kereszt vagy a szent szó. A földművelés és állattenyésztés szláv jövevényszavai arra utalnak, hogy ezeket a tevékenységeket is az itt élő népektől tanulta meg a honfoglaló magyarság. Csak néhány példa: kasza, kalász, gereblye, széna, kacsa, bárány.
A köszönni valónk listáján azonban nemcsak szavak és fogalmak szerepelnek, hanem a közös harcok is. A török-tatár elleni védekezés mellett a legfontosabb talán a szlovák jelenlét a kurucok táborában. Észak-Magyarország népe, egy vékony Habsburg párti nemesi réteg kivételével, szinte egy emberként állt Thököly majd Rákóczi mellé. Nem tetszik ez azoknak, akik az ellentétek szításából élnek, de jó, ha nem feledjük: tudtunk vállvetve küzdeni közös érdekekért.Kiemelkedő személyiségeket is köszönhetünk a szlovákságnak, olyanokat, akik vagy mind a két kultúra részei, mint Bél Mátyás, vagy bár szlovák eredetűek voltak, csak minket gazdagítottak, mint Petőfi Sándor.
Az elmúlt két-három évszázadban tehát sértettünk és sérültünk. Mit tegyünk, hogy megállítsuk ezt a folyamatot? Hat területet említek.
1. Megtanulni és megbecsülni a közös múltat és a hídembereket.
2. megismerni a szlovák kultúrát és megérteni a szlovák gondolkodást.
3. Megszabadulni görcsös előítéleteinktől.
4. Megvallani hibáinkat.
5. Megkeresni és megbecsülni a hasonlóan gondolkodó szlovákokat.
6. Megvédeni a megalázottakat.
Ezek a feladatok magukért beszélnek. Kiemelem az előítélet mentes gondolkodás fontosságát. Magyarokat ért sérelem esetén például ne tételezzünk fel azonnal etnikai indítékot. Roppant fontos a hatodik pont. A jó együttműködés nagy érték, de nem önfeladás. A nemzeti összetartozás alapján megvédjük a kisebbségben élő magyarok emberi jogait. Ez akkor igazán hatásos, ha együtt lépünk fel minden kirekesztés és türelmetlenség ellen a hasonló elkötelezettségű szlovákokkal.
Elengedhetetlen, hogy a határon túl élő magyarok jogaiért kiállva a határainkon belül élő szlovákok jogait is egyenlőképp tiszteletben tartsuk.
Ne tagadjuk: a magyar közgondolkodástól még idegen a szlovákok felé való nyitás, túl erős a sérelmek megtorlása iránti vágy, és a hiú remény, hogy egy külső erő igazságot szolgáltat nekünk. De ez az út nem járható. Viszont nagyon sürgős legalább az elit hangulatváltása, az egymás felé nyitás, oly módon, ahogy az tükröződik például a Terra Recognita Alapítvány körül tömörült történészek munkáiban, és másokéban. Ez azonban nem maradhat szűk szakmai körök elzárt kincse. Mi, a Charta XXI hívei, szeretnénk, ha a nyitottság és a kiengesztelődés szelleme átjárná az egész társadalmat, megjelenne az iskolai tankönyvekben. Jöjjön egy előítélet nélküli, új nemzedék, és építsen békésebb, szebb világot a fájdalmas múlt köveiből. A franciáknak, németeknek sikerült, nekünk is sikerülni fog.
Štefan Hríb válaszlevelét itt közöljük:
Tisztelt Alelnök Úr, Kedves László!
A felszólalása, melyet most magyarul és szlovákul is közzéteszünk, mélyen megérintett engem. Közép-európai vonatkozásban az utóbbi évek egyik kulcsszövegének tekintem. Amikor annak idején Füleken először találkoztunk, s a beszédemben sajnálatomat fejeztem ki amiatt, ami a magyarokkal történt Trianon után, az őszinte csodálkozására figyeltem fel. Amikor
megutóbb mindezt Brüsszelben megismételtem egy konferencián, sőt megtoldottam együttérzésem kifejezésével a Beneš-dekrétumok magyarokat sújtó jogtalanságaiért, ismét úgy éreztem, hogy egy szlováktól mindezt szokatlannak tartja. Apránként megértettem, hogy inkább az olyan szlovákok véleményéhez szokott hozzá, akik a magyaroknak semmit nem ismernek el és semmi jót nem kívánnak. Mellékesen megjegyzem, hogy körülbelül én is ugyanezt tapasztaltam. De be kell vallanom, hogy első találkozásunk óta volt egy aggodalmam. A nemzeteink közti megbékélés gondolatát, melyet a Charta XXI segítségével próbál érvényesíteni, természetesen elejétől fogva támogatom, ám attól tartottam, hogy a kezdeményezés jórészt csak egy irányba mutat. Hogy Önnek, mint „fideszes magyarnak” jól jön egy szlovák, aki látja a saját nemzete bűneit, hibáit és elutasító magatartását, s többre nincs is szükség. És tudtam, hogyha szlovákként ismételten kifejezem sajnálatomat Trianon és a Beneš-dekrétumok miatt, ám a másik oldalról semmi hasonló nem hangzik el, akkor a hasznos idióta szerepvállalását kockáztatom, ami egyáltalán használ a szlovák-magyar kapcsolatoknak, legfeljebb önmagát hozza kínos helyzetbe.Mégis kockáztattam. Egyrészt azért, mert Trianon valóban rossz és igazságtalan megoldás volt Magyarországgal szemben, a Beneš-dekrétumok pedig ténylegesen ártottak sok ártatlan magyarnak: s mégiscsak kell, hogy legyen valóságérzékem. A szégyenteljes felsülést azért is megkockáztattam, mert végig reménykedtem a válaszában. Kedves László, az írása, melyet a következő oldalakon közölni fogunk, messze felülmúlta minden elvárásomat. Már Budapesten elmondtam Önnek, hogy szerintem eddig ez a leghatásosabb szöveg, melyet nemzeteink együttélésének témájában magyar politikustól olvashattam. Most még többet mondanék: az, amit leírt, egy olyan kéznyújtás Szlovákiának, amelyre Magyarországról eddig még soha nem került sor. Nem tudom, e megnyilvánulását milyen reakciók fogják követni Budapesten. Sejtelmem sincs róla, hogy nem fogják-e otthon emiatt kinevetni és kiközösíteni. A nemzeti gőg és arrogancia kritikáját Európa e cinikus végein egy politikustól otthon nem fogadják kedvezően. De biztos vagyok benne, hogy a politikai előnyök helyett már most többet elért. Írásaival és a belőlük sugárzó magatartásával lerombolja a kényelmes nemzetképünket az elutasító és érzéketlen magyarokról, mellyel mi szlovákok a saját ridegségünket és érzéketlenségünket leplezzük.
László, köszönöm Önnek mindezt.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39727,39907,39683,39805,39814,39861″}