A Korpona-patak völgyében települt Hont megyei Felsőtúr jelentős uradalmi központ volt egykor, több kastéllyal, nemesi kúriával. Az itt élt nemesek legtöbbje ma a templomkertben pihen. Valószínűleg e helyen is nagyobb temető lehetett egykor, ám mára csak a míves úri sírjelek maradtak fenn.
Itt látható többek közt a jászkun kapitány fiának, HORVÁTH MIKLÓSnak (1780-1825) szívalakú síremléke. Ö a 2. huszárezred kapitánya volt, s 1815-ben Mária Terézia-lovagrenddel tüntették ki. Fia, Horváth Rudolf császári és királyi huszárkapitány volt, 1848-ban pedig nemzetőrparancsnokként tevékenykedett. Felsőtúron volt birtoka másik fiának, Horváth Miklós vármegyei jegyzőnek (sz.1821), egykori alispánnak és törvényszéki elnöknek. Az ő leszármazottja volt Horváth Béla (sz. 1859) országgyűlési képviselő, Hont főispánja.
Nem messzire a Horváth-síremléktől látható ZUBOVITS JÓZSEF (+1861) sírjele. A lengyel származású család még Ulászlótól kapott adománylevelet, s 1794-ben telepedett le Magyarországon. A honti nemesség sorába nősülés útján lépett II. Zubovits József , aki Tésai Foglár Imre alispán lányát vette feleségül. 1848 előtt Hont vármegye táblabírája volt. Fia, Zubovits Fedor (1948-1921) legendás hírű huszártiszt volt, akiről Gárdonyi Géza, Herczeg Ferenc és Krúdy Gyula is megemlékezett írásaiban. A kapitány elsősorban utazásairól, pírbajairól és találmányairól volt híres.
Felsőtúron lakott egykor Laky Károly nyugalmazott honvédezredes, császári és királyi kamarás is. Fia, NICZKILAKI és ONDÓDI LAKY KÁYROLY itt van eltemetve. Sírja felett egy virágfüzérrel átfont kereszt áll. A császári és királyi hadnagy 1873-ban született, s 1896-ban temették el Túron. (A település nemeseiről részletesebben írok a Honismereti Kiskönyvtár 234. füzetében, amely 2004-ben jelent meg Komáromban.)
Az Ipolyság melletti Felsőtúr a híres Pongrácz család honti ágának is egyik régi szálláshelye volt. Az itteniek feltétlen említést érdemelnek, hisz a közügyekben, a katonai pályán, az irodalomban, a kulturális és a politikai életben egyaránt jelen voltak.
A család gyökerei a XIII. század első feléig vezethetők vissza. Tájainkra Liptó megyéből kerültek az ősök. 
Felsőtúron Pongrácz István (1780-1832) családja honosodott meg. Már ő is megbecsült tagja volt a Hont megyei közéletnek. Táblabíróvá s a pesti országos összeírási küldöttség tagjává választották őt; pártolta az irodalmat és a kultúrát. Valószínűleg ő építtette a mai is meglévő családi sírboltot a templom kertben. Felesége, Okolicsányi Klára hét gyermekkel ajándékozta őt meg. Valamennyi gyermeke becsületes és híres emberré vált, s közülük öten a felsőtúri sírboltban nyugszanak.
A Pongrácz-sírbolt első halottja 1830-ban, az utolsó 1900-ban került nyughelyére. Alig két évtizede, amikor a család neves tagja, Pongrácz Lajos személye után kutattam, még hatalmas gizgazok, bokrok vették körül a szinte megközelíthetetlen sírkertet. Jópár évnek kellett eltlenie, amíg a helyet kitisztították, s láthatóvá vált a régi sírkő is. A sírkövet az ezredfordudó tájékán Malagyi József akkori túri plébános hozatta rendbe. A restaurálás után olvashatóvá vált annak szövege is, amely az alábbiakat tartalmazza: Áldott emlékű szülői, Szentmiklósi és Óvári Pongrácz István és neje, Okolicsányi Klára, valamint szeretett testvérei: Gyula, Sándor és Mária emlékére emeltette Pongrácz Anna 1890.
PONGRÁCZ ANNA (1817-1891) a család harmadik gyermeke volt, Párizsban hunyt el 1891-ben. A síremléket (sírkövet) tehát halála előtt egy évvel állíttatta, amikor öccse, Pongrácz Sándor meghalt. Vele együtt akkor már – mint későbbi kutatásainkból megtudtuk – nyolcan pihentek a sírboltban. Később még ketten kerültek ide, Lajos és István. Az ő nevük ezért nem került fel a sírkőre. A síremlék-állíttató Anna egyébként kora ismert irodalmi alakja volt, alapítója a Kisfaludy Társaságnak, munkatársa az Életképeknek és a Honderűnek.
A Pongrácz-sírbolt mára egyféle zarándokhellyé vált, hisz az itt nyugvó Pongrácz Lajos nevét felvette az ipolysági magyar alapiskola. Aztán bekerült a köztudatba, hogy a sírboltban pihenő két Pongrácz a szabadságharcban is jeleskedett, s így március 15-én e helyen is koszorúznak a hálás utódok.
Hogy pontosan kiket temettek hajdan a családi sírboltba, 1998-ban derült ki. Akkor a sírkert bejárata előtt egy vezetéket fektettek le. A helyi plébános engedélyével felemelték a bejáratot fedő két kőlapot, megtisztították a lépcsősort és a sírkamrák elé helyezett márványtáblák szövegét. A tetemeket a sírbolt bal oldlán kialakított kamrákban helyezték el, egymás felett. Összesen tíz koporsó kapott itt helyet. A sírbolt jobb oldalsó fele üresen áll.
S most nézzük, kik is nyugszanak a Pongrácz család sírboltjában. Az első ide temetett halott OKOLICSÁNYI PÁLNÉ HORVÁTH ERZSÉBET volt. Ő 1830-ban, élete 73. évében hunyt el. Róla annyit tudunk, hogy a sírboltépítő Pongrácz István feleségének, Okolicsányi Klárának volt az édesanyja. Két év múlva, 1832-ben került végső nyughelyére az 52 évesen meghalt PONGRÁCZ ISTVÁN táblabíró, a már többször említett túri családalapító. A sírbolt harmadik halottja a hét Pongrácz-gyermek egyike, PONGRÁCZ GYULA, aki 58 évesen hunyt el 1861-ben. Ő alügyésze, 1849-ben pedig főbírája volt Hont megyének. Egy év múlva (1862) temették a sírboltba az életének 73. évében elhunyt édesanyát, PONGRÁCZ ISTVÁNNÉ OKOLICSÁNYI KLÁRÁt. Őt követte 1870-ben a 47 évesen meghalt, három fiút és két leányt világra hozott PONGRÁCZ LAJOSNÉ NEDECZKY EMMA. A Nedeczkyeké volt az a Korpona-patak menti kúria, ahol a Pongráczok jeles alakja, a férj, Lajos is lakott. 1878-ban temették a sírboltba a 49 éves NAGYBÜKI PÁKOZDY RÓZÁt, Pongrácz István császári és királyi tábornokkamarás nejét. 1888-ban ide került még egy, a hét Pongrácz testvér közül, LIPTHAY FRIGYESNÉ PONGRÁCZ MÁRIA, aki 62 évesen hunyt el.
1890-ben fejezte be földi pályáját PONGRÁCZ SÁNDOR (sz. 1824) császári és királyi altábornagy, aki több csatában tüntette ki magát. Itt helyezték örök nyugalomra 1899. augusztus 13-án a Budapesten elhunyt PONGRÁCZ LAJOS (1815-1899) császári és királyi kamarást, Hont megye nyugalmazott alispánját, akiről kül֊ön szólunk még. Az utolsó családtag, aki még a sírboltba került, PONGRÁCZ ISTVÁN (1821-1900) császári és királyi kamarás, nyugalmazott tábornok volt. Ő az 1848/49-es szabadságharc kiváló hadügyi szakembereként is ismertté vált. Ott volt Győr bevételénél, Komáromban pedig mint táborkari főnök tevékenykedett Nagy Sándor mellett. A bukás után halálra ítélték őt; Arad várában raboskodott, de később kegyelemben részesült. Édesapja volt Pongrácz Elemér írónak, a Honti Múzeum első igazgatójának. István neve sajnos nincs ott a sírkövön. Reméljük, rövidesen ez is felkerül a többiek mellé. S talán Pongrácz Elemér nevét is meg lehetne itt örökíteni, bár őt Budapesten temették el, de ottani sírhelyét mára már felszámolták.
A Pongráczok felsőtúri népes családjából PONGRÁCZ LAJOS(1815–1899) lett a legismertebb. A kiváló férfiú, Hont nyugalmazott alispánja és krónikása, a haladó mozgalmak pártolója, a kultúra mecénása, az író és lapszerkesztő 1848/49-ben nemzetőrként tevékenykedett, Kossuth Pesti Hírlapjában publikált, pénzügyminisztériumának titkára volt. Írt verseket, útirajzokat, helytörténeti munkákat, gyűjtött népdalokat, igazgatta a Honti Kaszinót, szervezett több kiemelekdő megyei és országos rendezvényt stb. Kiadta a Hont vármegye jegyzőkönyveiből készült kivonatokat, a Szondi Albumot, a Honti Krónika című forradalmi lapot. Érdemeinek teljességre törekvő felsorolása itt szinte elképzelhetetlen.
Óvári és szentmiklósi Pongrácz Lajos 1815. február 15-én született Felsőtúron. Gimnáziumi tanulmányait Selmecbányán és Vácon végezte, majd l830-tól a pesti egyetemen tanult bölcsészetet és jogot. Már joghallgatóként buzgón olvasta Széchenyi Hitel című munkáját, hallgatta a gróf közgyűlési felszólalásait, ismerkedett reformprogramjával.
A reformkor kiemelkedő honti alakja a birtokgyarapítással nem sokat törődött, életét ehelyett a közügy szolgálatába állította. Hat évtizedet töltött közpályán: volt szolgabíró, főjegyző, törvényszéki ülök, táblabíró és alispán. 1835-ben választották Hont megye „rendes esküdtjévé”. 1839-ben részt vett a pozsonyi országgyűlésen, s már fiatal joggyakornokként bekapcsolódott az 1840-es évek mozgalmaiba: kiállt a Honti Ellenzék törekvései mellett, hazafias szellemben dolgozott és alkotott. 1841-től Kossuth Pest Hírlapjának levelezőjeként gyakran írt „élénk, szellemes s olykor csípős” hangvételű cikkeket. A fiatal tisztviselő a Pesti Naplónak is küldött tudósításokat a megye szellemi mozgalmairól s az ellenzék radikális törekvéseiről. 1845-ben a konzervatívok a politikai pályán Pongráczot háttérbe szorították, ám hitében meg nem rendítették.
A negyvennyolcas eseményeket nagy lelkesedéssel fogadta. A bukás után nem vállalt hivatalt megyéjében; az Alföldön volt jószágigazgató, s csak 1861-ben tért újra vissza Hontba. Rövid idő után ismét elhagyta a megyét, Esztergomban telepedett le, ahol saját szerkesztésében megjelentette a vegyes tartalmú hetilapot, az Esztergomi Újságot. 1865-ben megint Hontban találjuk őt, ahol a megye törvényszéki ülnöke, később pedig főszolgabíró, főjegyző és alispán. Tevékenyen jelen volt a közéletben is: Ipolyságon megalapította az Ipolyság Város Szépészeti és Anyagi Jólétét Előmozdító Társulatot, éveken át elnöke volt a Honti Kaszinónak, ápolta a Szondi- és Ipolyi-kultuszt, segítette a múzeum kibontakozását stb. Pongrácz Lajos sokoldalú tevékenysége mellett – mint már említettük is – széleskörű publikációs és szerkesztői munkát végzett, s maga is írt néhány könyvet. 1868-ban például kiadta a Szózat a Szondi-emlék ügyében című dolgozatát, 1885-ben pedig Szondi Albumot szerkesztett.1886-ban az ipolysági kaszinó ötvenéves történetét dolgozta fel. Egyébként ő volt a drégelyi Szondi-kápolna építésének indítványozója is. Halála előtt egy évvel adta ki a Szemelvények egy vármegyei táblabírónak hátrahagyott dolgozataiból című munkáját. A gyűjtemény, bár tágabb kultúrtörténeti forrásértékkel is bír, elsősorban helytörténeti szempontból tartalmaz értékes adalékokat. Könyve utolsó részében költeményeket, epigrammákat találunk. Ezek amolyan epigon költőről, alkalmi poétáról tanúskodnak csak. Ám munkásságának érdemeit, tevékenységének lényegét nem itt kell keresnünk. Erre sokkal több lehetőséget kínál közéleti buzgólkodása, lap- és irodalomszervezői munkássága, melyek alapján feltétlenül megérdemli a rá való emlékezést.
Pongrácz Lajos sokat utazott, kedvelte a természetet, csodálta a szebbnél szebb tájakat. Útjai során felfedezte a műemlékeket, de meglátta az embert is. Már a szintén általa szerkesztett Honti Literatúrai-Füzérben is közölt részleteket az 1833-ban írt útinaplójából, melyben többek közt Vácot, Romhányt és az Ipoly völgyét mutatta be, s írt Drégelyről, Ipolyságról, Selmecbányáról és Trencsényfürdőről is. Dolgozatait 1845-ben Magyar utiképek címmel könyvalakban is megjelentette.Nemesemberünk fontos és hézagpótló alkotása a Kivonatok Hont vármegye jegyzőkönyveiből című munka, amely 1890-ben jelent meg Selmecbányán. Kár, hogy csak az 1848-1849. és az 186l. évről szóló feljegyzések váltak ezáltal hozzáférhetővé.Pongrácz még népdalgyűjtőként is tevékenykedett. 1845. márciusában 43 népdalt küldött Erdélyi Jánosnak, aki a Népdalok és mondák című gyűjteményében is jegyzi Pongrácz nevét, s többet is közöl a felsőtúri gyűjteményből.
Pongrácz egyébként jól ismerte a népet, annak életmódját és problémáit, kultúráját és hitvilágát. Hisz maga is hosszú időn át vidéken élt, közel a falusi emberekhez, azok mindennapi világához. Az egyszerű embereknek akart segíteni akkor is, amikor 1848-ban a Honti Krónikát indította. Szociális érzékenységéről tanúskodnak reformkori írásai, például az 1848-ban megjelent realisztikus és tragikus hangvételű, a Zsellér lánya című „jogi beszélye”.
Örömmel számolhatunk be arról, hogy Pongrácz Lajost újra felfedezték szülőföldjén. Ehhez hozzájárultak a róla szóló újabb publikációk, tanulmányok és könyvek is, elsősorban Hála József, Kiss László s e sorok írójának jóvoltából. Szülőfalujában rendbe tették a család temetkezési helyét, felújították síremlékét, Ipolyságon pedig iskolát neveztek el a jeles szülöttről.
(A felsőtúri Pongráczokkal foglalkozom a magánkiadásban nemrég megjelent, Emlékezések és vallomások II. c. könyvemben.)
Folytatjuk…
Csáky Károly, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”51861,51863,51864,51866″}
