Hét kiemelkedő személyiséget, illetve szervezetet tüntettek ki szeptember 17-én Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia épületében Magyar Örökség Díjjal. Köztük volt a majd 150 esztendős Kassai Magyar Ipari, amely nemcsak a mai Felvidéken, hanem az egész történelmi Magyarországon a legelső ilyen jellegű intézmény volt.
A nagy múltú Kassai Magyar Ipari nemzetmegtartó szolgálata mellett Magyar Örökség Díjat érdemelt a Vasas Művészegyüttes száz évet meghaladó, minden korosztályt felölelő táncos, zenei, kulturális közösségszolgálata, a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert, Zétényi Zsolt jogvédő szolgálata a nemzetért, Csonkaréti Károly folyam- és tengerhajózásunk történetét megörökítő munkássága, és Lukácsi Huba diákszínház- és közösségteremtő tevékenysége.
Az Iparit dr. Albert Sándor gépészmérnök, az intézmény egykori igazgatója, a komáromi Selye János Egyetem alapító rektora méltatta. A kitüntetést Matej Éva igazgatónő, dr. Kováts Miklós tanár és Kovács Imre diák vette át. (Matej Évával, dr. Kováts Miklóssal és dr. Albert Sándorral interjú is készült a helyszínen, amelyet hamarosan olvasóink rendelkezésére bocsátunk.) Viszont most közreadjuk a Selye János Egyetem volt rektorának a Kassai Magyar Iparit méltató sorait. Íme:
„Nem egyszerű dolog öt percben méltatni a Felvidék egyik legpatinásabb intézményének jelentőségét, ezért az irodalmi Nobel-díjas Kiplinget hívom segítségül: A világon a jó anyát kivéve semmi sincs, ami annyira megérdemelné a tiszteletet, mint a jó iskola.
A kassai Ipariskola jogelődje, a Gépészeti Felsőbb Ipartanoda, Szakkay József magán-tanintézményeként jött létre csaknem másfél évszázaddal ezelőtt. Az intézet céljait a következőképpen fogalmazta meg az alapító: »erkölcsi nevelés mellett oly elméleti és gyakorlati oktatást nyújtani a növendékeknek, amely képesíti őket tanulmányaik bevégzése után az ügyes gépész, gyári művezető és gépszerkesztő hivatását tekintéllyel és szakavatottsággal betölteni.«
Kassán ezekben az időkben számolták fel a céhrendszert és megalakultak az első ipartantestületek. »Ipartestület és Ipariskola: a szervezettség és a szellem kezdte itt kialakítani tudatos szövetségét. 1872. október 9-én tizenkilenc kislegény elsőként lépett be a műhelyek és gépek világába, hogy utat törjön az utánuk jövő tízezrek számára« – írja Rácz Olivér.
A magyarság sorsát befolyásoló történelmi viharok természetesen az ipariskolát sem kímélték meg. Az I. világháború befejezése után csak szlovák nyelvű képzés indulhatott, és az iskola élére cseh szakemberek kerültek. 1920-ban nyíltak meg újra a magyar osztályok, de a II. világháborút követően a magyar fiatalok előtt ismét bezárultak az iskola kapui. Most ötéves kényszerszünet következett, amely 1950 szeptemberéig tartott. 1950-ben újraindult, és 1952-ben önállósult az iskola magyar tagozata. Ekkor vette fel előbb a magyar Felsőipariskola, később a Magyar Ipariskola nevet.
Az ezt követő évtizedeket az iskola hőskorának szokás nevezni, mert ekkor alakult ki az ipariskolának az a szellemisége, összetartó- és magyarságmegtartó ereje, amelyre az iparisták nagy családja ma is méltán büszke, és amelyet oly sokan irigyelnek tőlünk. Ennek a titoknak a nyitja az iskola szellemiségében és kultúrájában rejlik. Abban, hogy az ipariskolában olyan EMBEREK tanítottak, akik bár a szakmaiságra nagy hangsúlyt fektettek, mégsem szakbarbárokat képeztek.
Emberségre, becsületességre, a másság elfogadására neveltek, és, ahogy az iskola egykori diákja, Gábor Bertalan írja: »hivatásukkal olyan biztonságos fészket raktak nekünk, hogy kikelhetett benne az élet, amely a hivatások sokrétűségével, a szivárvány minden színében ott ragyog nemcsak Európa, de a tengerentúl egén is.«
Az ipariskolának kettős küldetése volt és van ma is: az életben hasznosítható ismeretekkel felvértezni a tanulókat és megtartani, megerősíteni magyar identitásukat.
Az iskola a háborút követő szűkös esztendőkben ezért nemcsak a magyar nyelvű szakoktatás terén végzett úttörő jellegű munkát, hanem jelentősen hozzájárult a szlovákiai magyar kulturális élet újjászületéséhez is.
Az énekkart, táncosokat és színjátszókat felvonultató kultúrcsoport rendszeresen járta Szlovákia magyarok által lakott vidékeit és többéves némaság után nagyon sok településre az iparisták vitték el először a magyar szót és magyar éneket. Az ipariskolát minősíti az a nagyvonalú gesztus is, hogy feláldozva saját kultúrtermét, befogadta a Kassán 1969-ben megalakuló Magyar Területi Színház Thália Színpadát.
Az Ipari több, mint egy iskola. Ez az intézmény a felvidéki magyarság megmaradásának egyik letéteményese. Eredményeivel pedig kivívta a szakma elismerését itthon és külföldön egyaránt.
Adjon az Isten az immár Magyar Örökség Díjas Kassai Magyar Ipariskolának lehetőséget arra, hogy folytassa alkotó munkáját és végzőseinek tevékenysége járuljon hozzá a felvidéki magyarság megmaradásához és jövendőbeli sikereinek gyarapításához!” – zárta szavait dr. Albert Sándor.
A méltatásról készült felvételünket itt tekintheti meg:
A Magyar Örökség Díjat nemcsak a Kassai Magyar Ipari, hanem minden kitüntetett nevében dr. Kováts Vilmos köszönte meg.
A díjak kihirdetése előtt a résztvevők egy palotást láthattak a Vasas Tánckar előadásában: