Megdöbbenve olvasom a hírt honlapunkon, miszerint a „felettes szervek javaslata alapján a kassai magyarság egyik legfontosabb intézménye, a Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola elnevezése megváltozik”.
Értem, de fel nem foghatom a mögöttes szándékokat. Mert volt már e régióban s kisebb-nagyobb hazánkban sokféle keresztelő, névosztogatás és névfosztás. Amikor József Attilát csak úgy Pistának nevezték; amikor Mikszáthot is becsapva a szülőfalut Szklabonyáról Kürtabonyra, majd Mikszáthfalvára keresztelték, elhitetve az íróval, hogy ez a nép akaratára történt, holott bár nemes, de mégiscsak felső sugallatról volt szó.
Aztán szólhatnánk falvaink furcsa névadásairól-elkereszteléseiről, amikor a megalázás fokozatos elvének alkalmazásával Ipolynyéket például Nekyjenek, majd Vinicának, Inámot, Dolinkának, Ipolyfödémest Fedýmešmek, illetve Ipeľské Úľanynak nevezték el. Hogy Štúrovoról, Hurbanovoról, Šafárikovorol már ne is beszéljünk. Igaz, egyeseknek sikerült visszaperelniük becses nevüket, de hát ehhez népszavazás kellett. Ám volt, ahol ez sem segített már.
Az erőszakos elnevezések, ráerőltetett névfelvételek ékes példáinak lehettünk tanúi az elmúlt rendszerben is, amikor földműves-szövetkezeteinket nevezték el Leninről, a vörös lobogóról vagy a csehszlovák-szovjet barátságról.
És megannyi példát lehetne felsorolni személyneveink tudatos és erőszakos elcsorbítására. Első személyi igazolványomban saját családnevemet is Čákyként írták. Szinte gyerekként kellett megvívnom a harcot, hogy ebből pedig Csáky lehessen, mert az ősök is a magyar ortográfia szerint jegyeztették becses nevüket. Aztán a Karollal volt bajom, amit kezdő tanárkoromban javíttattam Károlyra. Ennek lehetőségére még nemzetiségi jogaink betartatásának következetes harcosa, Gyönyör József atyai barátom hívta fel a figyelmemet.
S most itt van a kassai iskola esete! Igaz, a rövid hírből nem derül ki, mely felettesek a kezdeményezők, mi a bajuk a Márai névvel, mit ajánlanak helyébe. Persze, minderre nem is kellene nagyon kíváncsiaknak lennünk, hiszen a szándék már önmagában is észbontó és megalázó; a terv erőszakos és embertelen, nem Európába való cselekedet. Vajon hogy eshetett az meg ép eszű vezető emberekkel ott fent Pozsonyban vagy Kassán, hogy ide jutottak? Miért nem érzik, hogy nem ők a szülők és nem ők a keresztapák, így pedig az, amit cselekszenek az emberi méltóság semmibe vevése, az egyéni-közösségi jogok és a méltóság arculköpése?
„Amennyiben ez bekövetkezik, akkor majd semmi sem utal arra, hogy magyar tannyelvű iskoláról van szó, amely a kiemelkedő kassai magyar író, Márai Sándor nevét viseli” – olvassuk a továbbiakban. Hát igen: vagy a névadót töröltetik el, vagy azt a megnevezést, hogy magyar tannyelvű iskola. Egykori iskolám nevét is megváltoztatták mára Ipolyságon. Kezdetben az alapítóleveleken ez állt szlovák és magyar nyelven: Fegyverneki Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Alapiskola, illetve Fegyverneki Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Nyolcosztályos Egyházi Gimnázium. Igaz, az alapítás óta történt egy s más, és a név is módosult. Immár nem hangsúlyozzák, hogy a tannyelv magyar: Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola. Bár a szlovák megnevezésben még ott az a bizonyos „s VJM”. Hozzá kell tennem, ez más hasonló alapítású intézménynél is így van régiónkban, például Palásthy Pál Egyházi Alapiskola. A komáromiak honlapján viszont ezt olvasom: Mariánum Magyar Tannyelvű Iskolaközpont. Igaz, ez más püspökség, ám ugyanaz az érsekség.
Hadd ne folytassam tovább névadással kapcsolatos elmélkedésemet! Csupán annyit szeretnék még a kassai próbálkozáshoz hozzáfűzni, hogy azzal, ami észbontó, bizony szembe kell szállnunk. És támogatnunk kell az ottaniak kezdeményezését. Ám jó lenne már, ha magyarságunknak nem a petíciók szervezésére, a folytonos védekezésre kellene berendezkednie. Mert ez nagy-nagy energiákat emészt el, amiket hasznosabb dolgokra tudnánk fordítani. S ha ilyenek mégis megtörténhetnek, sokkal éberebbnek kell lenniük mindazoknak is, akik valahol minket képviselnek, a magyarok szavazatai által jutottak kitetszőbb helyekre.
Végül hadd fejezzem be gondolataimat a József Attila Curriculum vitae-jéből vett sorokkal: „A harmadikos olvasókönyvben azonban érdekes történeteket találtam Attila királyról és rávetettem magam az olvasásra. Nem csupán azért érdekeltek a hun királyról szóló mesék, mert az én nevem is Attila, hanem azért is, mert Öcsödön nevelőszüleim Pistának hívtak. A szomszédokkal való tanácskozás után a fülem hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen. Ez nagyon megdöbbentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe. Az Attila királyról szóló mesék fölfedezése azt hiszem döntően hatott ettől kezdve minden törekvésemre, végső soron talán ez az élményem vezetett el az irodalomhoz, ez az élmény tett gondolkodóvá, olyan emberré, aki meghallgatja mások véleményét, de magában fölülvizsgálja; azzá, aki hallgat a Pista névre, míg be nem igazolódik az, amit ő maga gondol, hogy Attilának hívják.”
