Előrebocsátom, nem vagyok a téma szakértője, de már eddig is számtalan cikket olvastam a szlovák–magyar viszony alakulásáról, megbékélésre irányuló javaslatokról, elképzelésekről, a múlt és jelen vélt vagy valós sérelmeiről, s ezek tudatában a kölcsönös bocsánatkérés fontosságáról. Mindkét nép részéről vannak támogatói az igazi megbékélés előmozdításának. Egyik meg a másik oldalon is jeles politikai, közéleti személyiségek tesznek szépen hangzó és megszívlelendő kijelentéseket, próbálkoznak támogatásra érdemes kezdeményezésekkel.
Ugyanilyen fontosnak tartom azt is, hogyan lehetne kedvezően változtatni a szlovákiai magyarok és a többségi nemzet tagjai között tapasztalható hűvös viszonyon, a megcsontosodott előítéleteken? Elképzelhető, hogy az alábbiakban közreadandó javaslatom semmi újat nem tartalmaz, sőt az is lehet, hogy több helyen már működik a gyakorlatban, és csak én nem tudok róla. Ennek ellenére meglehet, hogy tudok új ötletekkel is szolgálni.
Szíves figyelmükbe ajánlanám Dél-Szlovákia túlnyomórészt magyarok által lakott települései önkormányzatainak, polgármestereinek, kezdeményezzék a megyéjük északi részén fekvő települések polgármestereivel egy úgynevezett barátságnap megszervezését.
Ezt úgy képzelem el, hogy megszólítják az övékéhez hasonló lélekszámú település faluvezetőjét, hogy szívesen kötnének velük, ha nem is testvértelepülési, de baráti szerződést a szlovák–magyar megbékélés jegyében. Szívesen látnák őket településükön kulturális és sportnap keretében egy barátságos futballmérkőzésre.
A meccs után pedig kulturális műsorra, amelyben bemutatkoznának a két község gyermek-, ifjúsági vagy felnőtt művészeti csoportjai a szabadtéri színpadon a vagy a kultúrházban. Ezt követően ismerkedési est keretében némi zeneszó mellett a vendéglátó község étel- és italspecialitásainak kóstolójára kerülne sor.
Teszem azt, a következő évben az északi település rendezne barátságnapot hasonló programmal.
Ezeken a rendezvényeken az északi szlovák emberek láthatnák, hogy a magyarok nem emberevők, ellenkezőleg, szívélyesek, barátságosak, és ami nem lebecsülendő, egészen jól beszélik a többség nyelvét.
Közvetlenül megismernék hagyományaikat, kultúrájukat, szokásaikat, gasztronómiai különlegességeiket, és elképzelhető, hogy hazatérvén elismerően szólnának a többieknek baráti falujuk népéről, változna a rólunk alkotott kevésbé hízelgő képük, véleményük.
Azt is el tudnám képzelni, hogy tartalmazná a baráti szerződés egy intenzív nyári nyelvi tábor megszervezését. Mondjuk magyar pedagógus egy hétig szlovák településen taníthatná a gyerekeket, fiatalokat, érdeklődőket magyar nyelvre, az alapvető nyelvi ismeretekre, míg ezzel párhuzamosan ottani szlovák pedagógus a déli település magyar gyerekeinek, fiataljainak szlovák nyelvi ismereteit csiszolná, gyarapítaná. Lehetőség adódna gyerekek csereüdülésére is, családok köthetnének barátságot, szervezhetnének közös családi programokat, kirándulásokat.
Visszatérnék az elejére. Ha valamelyik szlovákiai magyar településnek vannak ilyen irányú pozitív tapasztalatai, próbálja megosztani a többiekkel.
Amennyiben ez mozgalommá terebélyesedne, meggyőződésem, hogy nagyban elősegítené a honi szlovák–magyar viszony javítását, és minden bizonnyal kedvező hatással lenne a két ország kapcsolataira, a két nép igazi megbékélésére is.
Ha viszont voltak részünkről ilyen vagy hasonló kezdeményezések, és nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, szabad-e ebbe belenyugodni?! Ha nem sikerült az egyik településsel barátságot kötni, próbáljuk meg a másikkal, a harmadikkal. Nem akarom ugyanis elhinni, hogy az északi települések rendre elutasítók lennének egy ilyen megkeresésre.
Mindenesetre a puding próbája az evés.
