Meg is lepődtem és nem is, amikor felröppent a híre, hogy Szlovákia friss-ropogós köztársasági elnöke elfogadta a gombaszögi tábor vezetőjének meghívását és 2019. július 17-én ellátogat a táborozók közé.
Illendő volt őt meghívni, főleg azt követően, hogy közvetlen elődjét is meghívták, de ő nem tett eleget ennek. Az akkori meghívással nem értettem egyet, hiszen felháborító volt ennek a kétes múltú vállalkozónak a színlelt liberális, önérdek-irányultságú magatartása és tudatos közömbössége a magyarok iránt.
A mostani meghívással egyetértettem, nem csupán a politikai logika mentén, hanem azért is, mert az elnök asszony rokonszenves személyiségnek tűnik, és lehet, hogy az is. A meglepő az volt, hogy elfogadta a meghívást.
A kérdés lényege tehát nem az, miért hívták meg, hanem miért fogadta el.
Szlovákia eddigi köztársasági elnökei közül az első, Michal Kováč nyilvánított sajátos érdeklődést a magyarok iránt. Megválasztását követő első külföldi útján az ukrán köztársasági elnököt akarta rávenni egy Magyarországgal szembeni utó-kisantanti együttműködésre. Vendéglátója azonban nem volt erre hajlandó. A második kísérlete csalafintább volt, elfogadta Bugár Béla meghívását a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom 1996-ban rendezett kongresszusára.
Bugár akkor már kiszemelt és fokozatosan felépített üdvöskéje volt a magyarellenes szlovák politikának.
A Gombaszögre meghívott és ott nagy ovációval fogadott köztársasági elnök azonban hasonlóan sajátos jelensége a szlovákiai politikai életnek, mint közvetlen elődje. Ő is a semmiből tűnt fel és mindkettőjük érthetetlenül nagy támogatottságnak örvendett a felvidéki magyar választópolgárok körében. Ez legalább olyan rejtély, mint az, hogy Čaputová miért fogadta el a gombaszögi táborozók meghívását. Egy biztos,
nem a gesztusértéket, hanem a politikai indíttatást kell vizsgálni.
Szlovákiában 2020-ban kormányváltásra készülődik a most ellenzékben lévő politikai elit, amit ebben az esetben nem csupán a politikai élet rutinszerű jelenségének kell tekinteni, hanem az Európát megosztó politikai ellentét függvényének is. A jelenlegi szlovákiai kormánykoalíció az Európa-politikában hasonló véleményt képvisel, mint a V4-ek többi állama és az Európai Unió még néhány további tagállamának kormánya.
Szlovákiában a legerősebb ellenzéki párt a jelenlegi köztársasági elnököt jelölő politikai párt, amihez társul a most leköszönt államfő által alakított új párt is. Közös vonásuk, hogy egyikük sem azonosul a jelenlegi kormány Európa-politikájával. Ennek lehet több olvasata is. A legvalószínűbb:
számukra közelebbi a globalista felfogás. Nyilván pártjaik is anyagilag függenek az ottani forrásoktól. Bevallottan elutasítják Magyarország és Lengyelország jelenlegi Európa-politikáját.
Az bizonyos, hogy Szlovákiában elkezdődött a 2020 februárja végén sorra kerülő parlamenti választás előkampánya. Erre a felvidéki magyar közösség rendelkezik a legrosszabb kilátással. Számára mind a köztársaságielnök-választás, mind az Európai Parlament képviselőinek választása lesújtó eredménnyel zárult. Hol van az az idő, amikor az MKP színeiben 20 parlamenti képviselő ült a pozsonyi törvényhozás padsoraiban, Prágában pedig 12 magyar képviselte közösségünk érdekeit és az MKP-nak 2 képviselője foglalt helyet az Európai Parlamentben…
A felvidéki magyar politika züllése 2002 óta mérhető, akkor még csak a kiábrándult magyarok távolmaradását lehetett észlelni, de 2006-ban az előző négy évvel szemben már hatvanezerrel kevesebben szavaztak az MKP-ra. Bugár 2009-es pártszakítása után pedig megszűnt a parlamenti magyar képviselet.
Most megnevezetten négy pártra szakadt a szlovákiai magyar politikai élet és megjelentek az ugyan jóhiszemű, de egymás között nem egyeztető politikai kezdeményezések. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy ezt a szerteágazó szövevényt nehéz lesz összefogni.
Ez egy csodálatos állapot minden szlovák politikai párt számára, hogy légycsapóval fogja a magyar választókat jelöltjeinek támogatására.
Nem kell hozzá sok sütnivaló, hogy lássuk: ebben a zavaros helyzetben könnyebb dolguk van a horgászoknak, mint a folyamszabályozóknak.
Ha én lennék a Szlovákia jelenlegi köztársasági elnökét jelölő párt, a Progresívne Slovensko politikai tanácsadója, akkor azt javasoltam volna, hogy kérjék meg a gombaszögi tábor vezetőjét, hogy hívja meg az elnök asszonyt a táborba, hiszen a politikailag szétvert magyarok között lehet a legsikeresebben halászni pártjának támogatására.
De mivel nem vagyok a tanácsadója, hanem a felvidéki magyar közösség elkötelezett híve, ezért az ő gombaszögi szereplését úgy értelmezem: felhívta a figyelmünket a felvidéki magyarok politikai egységének újrateremtésére, hogy bejutva a parlamentbe közösségi érdekeinknek megfelelő koalíciós partnerei lehessünk az ő pártja által is alakítandó új kormánynak 2020 tavaszán.