Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, amikor Bukovics János hívó szavára még a felnőttek is a sátor mellé telepszenek, hogy részesei lehessenek a varázslatnak.
„Régen a mese még nem a gyerekeknek szólt” – árulja el érdeklődésünkre Bukovics János, akivel legutóbb a gömörpéterfalai családi napon találkozhattunk.
Bukovics a Galgamenti Művészek Egyesületének tagjaként a Mese és Szövegfolklór Kör vezetője. Heves megyéből, Apcról származik, s már gyermekkora óta foglalkozik a népmesével. Mint mondja, ezeket még az öregapjától hallotta és tanulta, a nagyszülei nevelték 10 éves koráig. Majd egész életét végigkísérte a mese és a történetmondás. Részt vett irodalmi színpadi fellépéseken, néptáncolt, majd idősebb korára tért vissza a meséhez.
Bukovics János (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
„Vadőrként, illetve hivatásos vadászként gyakran volt lehetőségem történetekkel szórakoztatni a vadásztársakat. 2002-től belecseppentem a folklórba, 2009-ben a Hagyományok Házában elvégeztem a hagyományos mesemondó tanfolyamot Agócs Gergely ösztönzésére. Azóta járom az országot, a leszakadt magyar részeket Erdélyben és a Felvidéken, történetek és népmesék után kutatva” – fejtette ki.
2017-ben a megkapta a Magyar Kultúra Lovagja címet. A palóc kultúra ápolásáért életműdíjban részesült.
Több mesemondó versenyen is sikerrel vett részt, mára pedig már a zsűriben is helyet kap, így az Ipolyi Arnold Népmesemondó versenyben is. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a Felvidéken nagyon ügyes mesemondó gyerekek vannak.
„A gyerekek segítséggel tudnak csak mesét mondani, s ehhez kell egy jó tanár, aki felfedezi a gyerekben a tehetséget, s kibontakoztatja a saját stílusát” – mondja.
Bukovics János felnőtteknek mesél (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Bukovics János önálló fellépésein főleg a felnőtteknek mesél
„Szeretném, ha a mesék, a mesemondás és -hallgatás újra aktív része lenne az emberek életének, hiszen az ebben rejlő tanulságok örök érvényűek és tudat alatt is hatnak ránk” – véli.
A Felvidék.ma-nak kifejtette, hogy a régi öregek mindenféle iskola nélkül jó meséket találtak ki, szórakoztatták egymást, szép és gazdag szókincsük volt, ami mára feledésbe merült.
„Mostanra az emberek eltávolodtak egymástól, nem tudnak kommunikálni. Ilyen rendezvényeken a mesemondás ezen is változtathat” – bizakodik a mesemondó.
