Felbár község a település első írásos említésének 770. évfordulója alkalmából emlékművet állított (2015) az ott élt és alkotott hírességeknek, köztük Istvánffy Miklós alnádornak, történetírónak.
A csallóközi falu méltó módon emlékezett meg hazánk egyik személyiségéről, aki részt vett a hont védő törökellenes harcokban, és több alkalommal kalandos követi szolgálatot teljesített. Nemzetünk történetével foglalkozó históriája pedig már az ő korában alapműnek számított, amelyre még a költő és hadvezér, a Szigeti veszedelem írója, Zrínyi Miklós is gyakran hivatkozott.
A humanista műveltségű édesapa
Istvánfi (más közlés szerint Istvánffy) Pál a paduai egyetemen végezte tanulmányait, kiválóan verselt, valamint tanult emberként lelkesedett Bonfini és Janus Pannonius műveiért. Az elsők közül való a külföldről hazatért humanisták közül, aki a latinon kívül már magyarul is verselt. Műveltsége ugyanis nem gátolta őt abban, hogy anyanyelvén az énekes műfajra váltson. A baranyai alispán a szerzője a legrégibb ránk maradt regényes históriának, amelynek keletkezési dátuma ismert. A Historia regis Volter (Volter király története), azaz Voltér és Grizeldisz egy Boccaccio-novella, illetve Petrarcának abból készült írása után keletkezett regényes ének. Feltehetően János király és Izabella esküvőjére alkotta.
Istvánfi Pál kezdetben Szapolyai párthívének számított, ám birtokai elvesztése után, a törökök terjeszkedése elől Ferdinándhoz menekült. János és Ferdinánd királyok küzdelme az ország főurait is választás elé állította, illetve a harctérre kényszerítette. Istvánfi unokaöccsét, Istvánt egy ilyen csata alkalmával veszítette el. A Pozsony vármegyei Jókánál az egyik Szapolyai-párti nemes seregével meglepte őt, majd bosszúból a Dunába szorította. A szerencsétlenül járt rokon pozsonyi temetéséről maga Istvánfi gondoskodott.
Az Istvánffy fiúk
Családjuk a kiemelkedő tudású és műveltségű nemesi famíliák egyike volt. Pál gyermekei közül két fiú sorsát ismerjük. Az ifjabb Pál harcolt Zrínyi Miklós oldalán, és Szigetvár 1566-os ostromakor halt hősi halált. Miklós a „magyar Livius”-ként lett népszerű történetíró. Külföldi tanulmányait követően visszatért Magyarországra. Katonaévei idején ő is Zrínyi Miklós vezetése alatt szolgált, ezért többször megfordult Szigetváron. A vitézi életet elhagyva politikai pályája egyre feljebb ívelt. Feleségül vette Both Erzsébetet, akitől egy fia és három lánya született.
A „magyar Livius” az életrajzi lexikonokban
Istvánffy Miklós (baranyavári és kisasszonyfalvi) alnádor, (1538, Kisasszonyfa, Baranya megye – 1615, Vinica, Varasd m.) kilencéves korában Várday Pál esztergomi érsek apródja lett, akinek halála után Oláh Miklós egri püspök a bolognai és a paduai egyetemre küldte őt. Hazatérése után egy ideig Oláh titkára, majd a kancelláriába került, végül királyi tanácsossá választották. Miután bárói rangra emelték, elnyerte az alnádori tisztséget. Rendkívüli nyelvismeretének köszönhetően gyakran kérték fel diplomáciai küldetésekre. Egy alkalommal a győri püspök mellett követként ment Lengyelországba Miksa főherceg kiváltása ügyében. A csatatéren többször megfordult, és még hatvanéves korában is vitézül harcolt a törökök ellen. A zsitvatoroki békekötésnél (1606) a követség egyik tagja és a szerződés aláírója volt.
Mivel az ókori történetíró, Titus Livius stílusát követve gazdag költői képekkel szólt az olvasókhoz, ezért írásmódja alapján a „magyar Livius”-nak nevezték. Mindvégig katolikus maradt és a Habsburg-ház feltétlen hívének számított. A protestáns Illésházy István perében játszott szerepe miatt népszerűtlenné vált a protestáns arisztokrácia előtt. Politikai ellenfeleinek győzelme után visszavonult vinicei (Horvátország) birtokára, ahol egészen haláláig tartózkodott.
Istvánffy az irodalomban
Pályafutása kezdetén latin nyelven alkalmi verseket írt. Többek között Zrínyi Miklóst, a szigetvári hőst és Tinódit is dicsőítette, valamint elismerően szólt Balassi Bálintról. Néhány történeti értekezése maradt ránk, köztük a magyar királyi pecsétekről és Pázmány Péter felkérésére a magyar reformációról. Kiemelkedő alkotást azonban egészen más műfajban hagyott az utókorra. Őt tartják a legnagyobb hatású történetírónak, aki a 16. század magyar történelmét minden addigi munkánál részletesebben tárgyalta. Balassi költészetéhez hasonlóan históriájában a magyar végvári vitézség istenítése, vagyis isteni rangra emelése érzékelhető.
A magyarok története
Élete fő művét Historiarum de rebus Ungaricis libri XXXIV címen (A magyarok történetének 34 könyve) állítólag Pázmány Péter buzdítására kezdte el összeállítani. 1590-ben a magyarok dicső múltjának megírását onnan folytatta, ahol Mátyás király történetírója, Bonfini 1490-ben befejezte. Rendkívül széleskörű tudásának, gazdag forrásgyűjteményének, magas politikai tisztségeiből adódó ismereteinek és kapcsolatainak köszönhetően az egyes eseményeket képes volt tényszerűen megörökíteni. A korábbi történetíróktól eltérően a hadi akciókra helyezte a hangsúlyt, és az elbeszélő források mellett az oklevelek felhasználására törekedett. Szigetvár 1556-os és 1566-os ostromáról, továbbá a végvári harcokról az egyik legmegbízhatóbb forrásnak számít. Jól tudta ezt a költő és hadvezér Zrínyi Miklós is, aki munkáját a Szigeti veszedelem megírásakor alapműként használta.
Istvánffy a veszélyben lévő haza hírnökeként kívánt nélkülözhetetlen munkát végezni. Számára Mátyás király erős és fegyelmezett állama volt az eszményi, amelynek összeomlása a magyar történelem addigi legnagyobb korszakfordulóját hozta el. Addig ugyanis a magyarság sikeresen teljesítette hivatását, vagyis a kereszténység védelmét. Úgy látta, a régi idők dicsősége harc árán, a törökök kiűzésével érhető csak el.
1608-ban szélütés érte, így többé már nem tudott tisztán beszélni, jobb keze pedig állandóan remegett. Családja vinicai kastélyába vonult vissza, ahol históriájának utolsó négy kötetéhez már csak anyagokat gyűjtött, illetve vázlatokat diktált. 1615-ben itt érte a halál. Híres könyvtárát a jezsuitákra hagyta, míg a 34 kötetet kitevő kéziratát Pázmány Péterre, aki 1622-ben Kölnben nyomtattatta ki.
Felbár község emlékműve (Pázmaneum/Bugár László, 2015) /Fotó: Darnai Zsolt archívuma/
A humanista történetíró Felbáron
Istvánffy Miklós neje birtokai révén jutott a felbári kastélyhoz. Bél Mátyás közlése szerint itt írta híres történeti művét. A Pozsony vármegyét bemutató Borovszky-féle kiadvány adatai alapján, amikor a falu ódon templomát 1778-ban teljesen újjáalakították, a munka során az ott talált régi síremlékeket is felhasználták. Ezek közül Borovszky idején már csak kettő volt olvasható: az egyik Istvánffy Miklós alnádor és történetíró fiának 1581-ből származó sírfelirata.
A Csallóköz múltjával foglalkozó tudós, Ipolyi Arnold úgy vélte, a Felbáron birtokos történetíró szerkesztette a csallóközcsütörtöki templom szentélyének északi falán található 16. századi síremlék, a Mérey-epitáfium latin szövegét.
Istvánffy utóélete
A magyar történetíró népszerűsége a híres Bonfiniéval vetekedett. A két szerző alkotása azonban egymást kiegészítve vált keresett forrásművé: a régi magyar történetre Bonfini, a 16. századira Istvánffy históriája lett idehaza és külföldön a legismertebb. Kárpát-medence-szerte több utca, tér és intézmény viseli a nevét (például a szigetvári Istvánffy Miklós Általános Iskola). Születésének 430. évfordulója alkalmából a szigetvári várban állították fel mellszobrát. Az Istvánffy család leszármazottjai a mai napig köztünk élnek. A felbári emlékhely létrehozóinak köszönhetően az Istvánffy-kultusz ápolására már a Csallóközben is lehetőséget kaptunk.
Felhasznált irodalom:
Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Pozsony vármegye és Pozsony, 1904;
Istvánffy István sírverse, temetése és hagyatékai, 1545. In Századok, IX. évf., 1875 március; Sőtér István főszerk.: A magyar irodalom története 1600-ig, I. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964; Jankovits László – Orlovszky Géza: A magyar irodalom történetei. A kezdetektől 1800-ig, Gondolat Kiadó, Budapest, 2007; Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái (online); Kriston Pál: A történetírás története, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999; Magyar életrajzi lexikon (online); Kovács Tímea: A „magyar Livius”, Istvánffy Miklós. In Honismeret, 2020/1., 62-64.; A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet Értéktára, Mérey Mihály alnádor és fia síremléke; Felbár büszke múltjára. In Pázmaneum, 2015.
(PaedDr. Darnai Zsolt/Felvidék.ma)
