Szencen a temetőben, a Kisfaludy-síroknál emlékeztek március 15-én. Az alapiskolások zenés-irodalmi műsora után Strešňák Gábor, a Szenci Városi Múzeum igazgatója mondott beszédet. Kitért arra, hogy még a kiegyezés után sem volt szabad március 15-én ünnepelni, a 19. század végén, míg Ferenc József uralkodott, a szabadságharc hőseinek sírjaira még nem nagyon került fel a felirat, hogy honvéd nyugszik azon a helyen.
Talán felmerül a kérdés, miért kell a honvédekre emlékezni. Strešňák Gábor szerint fontos, hiszen az 1848-49-es események indították el Magyarországot a polgári fejlődés útján, amely lehetővé tette, hogy a jobbágyság felszabaduljon, ez az egyik legfontosabb eredménye a szabadságharcnak – véli a múzeumigazgató.
Az alapiskolások műsora Szencen (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
A beszéd után a helyiek mécsest gyújtottak a Kisfaludy-síroknál, amelyeket ősszel újítottak fel. Az emlékezők innen busszal Pozsonyba indultak, hogy Petőfi Sándor szobránál emlékezzenek.
Pozsonyban két megemlékezést szervez a Csemadok, az első március első vasárnapján volt Pozsonypüspökin Kutsera Jozef lengyel származású honvéd sírjánál. A március 15-ei központi megemlékezésre egész Pozsony megyéből és az ország más részéről is érkeznek emlékezők.
A szenci emlékezők egy csoportja (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Az ünneplőket Jégh Izabella, a Csemadok Városi Választmányának elnöke köszöntötte, ünnepi beszédet Szili Katalin, miniszterelnöki főtanácsadó, az Országgyűlés volt elnöke mondott. Metzner Dóra Kozma Zsuzsanna Március 15 című versét adta elő, Bognár László pedig Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményét énekelte.
Jégh Izabella bevezetőjében a szobor múltjáról is szólt. 1911. szeptember 8-án, Kisasszony napján avatták fel először Radnai Béla alkotását, tíz évvel később, 1921 novemberében a szoborcsoportot lebontották, faládákba rakták és a mai elnöki palota pincéjében helyezték el, megmentve így a szoborrombolástól, amely annak idején Mária Terézia szobrát érte. 1956 őszén a Petőfi-szobor új helyére került, a Duna bal partján fekvő Janko Kráľ parkba, ahol 1968-tól rendszeressé váltak a Csemadok koszorúzással egybekötött megemlékezései, de itt sajnos gyakran megrongálták a szobrot, amit a Csemadok pozsony-óvárosi szervezete igyekezett helyreállítani.
Szili Katalin (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
46 évvel később, 2002 áprilisában Pozsony akkori főpolgármestere, Peter Kresánek aláírta a szobor ide történő áthelyezésének engedélyezését. A szobrot szétszedték és a Villard Társulás műtermébe szállították, ahol felújították. 2003. március 15-én a Petőfi Sándor Emlékmű Bizottság egykori elnöke, néhai Duka Zólyomi Árpád és Pozsony-Óváros akkori polgármestere, Peter Čiernik leplezte le Radnai Béla szobrász felújított munkáját az új helyén, a Medikus-kertben, amely a magyar szabadságharc ikonikus alakját, Petőfi Sándort ábrázolja.
Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó, az Országgyűlés volt elnöke ünnepi beszédében elmondta:
„A mai nap ünnepe a nemzetnek, amikor tisztelgünk a magyar bátorság, hit és elszántság előtt. Ahogy Vörösmarty fogalmaz, hogy legyen ez annak a tavasznak a napja, amikor láthatjuk a boldog dicső napot a tavaszi nap újraéledő fényében. Egyben legyen ez annak a napja, amikor a változás reménye a cselekvés erejére nemesedett.“
A miniszterelnöki főtanácsadó kiemelte: „Lehet-e ma 1848-ról beszélni Petőfi nélkül vagy Petőfit említenem úgy, hogy egyben ne essék szó március idusáról. Nem, nem lehet (…) Most, születésének bitcentenáriumán még jobban odafigyelünk örökségére, kalandos életére, hiszen a Kárpát-medencében nincs olyan szeglet, ahol ne fordult volna meg, ahogy tette ezt legalább három alkalommal Pozsonyban is.”
Szili Katalin szerint minden emlékezés egyben jó alkalom arra is, hogy arról beszéljünk, a múlt tükrében aktuálisan nemzetünknek, társadalmunknak mi lehet a fontos. Majd Petőfi Sándor Európa csendes, újra csendes című versét idézte:
„Emelje ez föl lelkeinket,
Hogy mi vagyunk a lámpafény,
Mely amidőn a többi alszik,
Ég a sötétség éjjelén.“
Az országgyűlés volt elnöke úgy véli: 1848 mutatja a legjobb példát arra, hogy vannak olyan történelmi éles helyzetek, amikor ki kell állni az igazság védelmében, ki kell állni a jogainkért, saját szuverenitásunkért.
(NT/Felvidék.ma)
