Első alkalommal került megrendezésre az Epölyi Ferencz-emlékmise Garamkálnán, aki közel negyven esztendeig volt a község esperesplébánosa.
Ferencz atya eredetileg Eipl vezetéknévvel született Tatán 1854-ben. Édesapja Eipl András csizmadiamester, édesanyja Fridrich Klára volt. Lánytestvérét Eipl Annának hívták, bátyja, Epölyi Mainrád szintén római katolikus pap volt, Deákiban volt plébános és az ottani temetőben temették el.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2024/05/02-29.jpg)
Ferencz atyát 1879-ben szentelték pappá. Élete során sokat publikált, 1920 után Csehszlovákiában maradt és „Tatai” álnéven rendszeresen jelentek meg írásai havi két alkalommal az „Őrangyal” című képes gyermeklapban. Ezenkívül nevéhez kötődik A lurdi szűz anya tanítása c. munka is, amely 1888-ban jelent meg.
Garamkálnán 1888-ban megalapította a Rózsafüzér Társulatot, melyet halálig buzgón vezetett a falu lelkipásztoraként. Közkedvelt volt a hívek körében, többször szervezett számukra és a környező falvak lakóinak zarándoklatokat.
Egészen halálig, 1925. május 19-ig volt a község plébánosa, s itt is van eltemetve a római katolikus temetőben. Emlékét a mai napig őrzi a Kacián Magdolna által rendszeresen gondozott sír, valamint a garamkálnai Szent Péter és Pál-templomban egy emléktábla.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2024/05/03-24.jpg)
A tiszteletére szervezett szentmisét Miroslav Hosťovecký helyi plébános celebrálta május 27-én este. A szentmise előtt sor került a Rózsafüzér Társulat által rendszeresen megszervezett rózsafüzér imára, majd a loretói Szűz Máriához mondtak litániát a templom előtti kápolnánál.
A szentmise folyamán Wurczer Péter vállalta el a kántori feladatokat, s Kacián Magdolna ismertette Ferencz atya életét a helyi magyar és szlovák híveknek.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2024/05/04-17.jpg)
Köszönjük mindenki részvételét, s egyúttal sok szeretettel várunk mindenkit jövőre is a második emlékmisére június első vasárnapján, melynek alkalmával Ferencz atya halálának 100. évfordulójára fogunk emlékezni.
(Ivkovič Krisztina/Felvidék.ma)