Szeptember 14-e a Szent Kereszt a felmagasztalásának az ünnepe, a keresztre feszítés hegyén a 4. században épült bazilika felszentelésének az emléknapja. Ebben a templomban őrizték azt a keresztereklyét, melyet a hagyomány szerint Nagy Konstantin császár édesanyja, Ilona talált meg 326-ban és helyezte el ünnepélyesen ezen a napon.
A császárné az üdvöt hozó fa egy részét fiának adta, a másik részét ezüsttokba foglaltatta, és otthagyta Jeruzsálemben. Ezt ma is nagy tisztelettel őrzik. A szent sír fölé templomot építettek, és az itt megtalált Szent Keresztet szeptember 14-én ünnepélyesen felmutatták az összegyűlt tömegnek. Innen ered a név: Szent Kereszt felmagasztalása.
Azóta az egyház minden évben megünnepli ezt a napot – felemeli a keresztet, hogy rátekintsünk, és tudatossá váljék, hogy az Úr Jézus mit vállalt értünk, és nekünk, Krisztus-követőknek, milyen irányba kell haladnunk.
Jeruzsálemben évről évre felmutatják a keresztfa ott őrzött darabját a Szent Sír-bazilika felszentelésének évfordulóján. Egyúttal azt is ünneplik, hogy Hérakleiosz császár 629-ben személyesen vitte vissza őrzési helyére a keresztfa-ereklyét, amelyet előzőleg a perzsák elraboltak.
A szőgyéni Szent Kereszt-ereklye (Fotó: Berényi Kornélia)
Az ünnep a szent keresztfát dicsőíti, üdvösségünk eszközét, melyre fölemelve az Úr „mindeneket magához vonzott”. A szenvedés jeléből a dicsőség jele lett, az „Emberfiának jele”, mely majd az „utolsó napon feltűnik az égen”.
„Nem a keresztet magasztaljuk fel, hanem aki rajta függött. Mégis a mai ünnep neve: a Szent Kereszt felmagasztalása. A két farönk önmagában véve nem szent. A jobb meg a bal lator keresztjét nem magasztaljuk fel. Jézus kivégzésének eszköze attól lesz szent, hogy Jézus a legszentebb Istennek ajánlja fel magát és egész addigi életművét. Sokféle tárgyat vagy emberi vívmányt fel lehet „magasztalni”, például egy remek autót, műalkotást, ételt, épületet, vagy akár egy prímán működő villamos erőművet, de vigyáznunk kell, nehogy fejünkbe szálljon a dicsőség, és megfeledkezzünk arról, hogy a világ eszköztárának helyes használatát csakis annak köszönhetjük, aki nagycsütörtökön megmosta az apostolok lábát, másnap pedig kereszthalálával megmosta szívünket” – olvasható az útravaló Sánta Jánosnak, a Váci Egyházmegye papjának tollából.
Kereszt a Szőgyén és Kürt közötti Mária-úton (Fotó: Berényi Kornélia)
Azt a keresztet ünnepeljük, amely oly sok helyen és oly sokféle módon megtalálható. Hiszen ott van a kereszt a temetőben, az utak mentén, a templomok tornyán magasan egy-egy település fölött, ott van a régi épületek homlokzatán, a címerekben, a jelvényekben és ott van a szobánk falán.
„A mi jelünk a kereszt” – mondta a felvidéki mártírpolitikus Esterházy János, aki Krisztus keresztjére tekintve viselte el a méltatlan bebörtönzést és vállalta a szenvedést. A jel, mely Európa történelmét és az európai kultúrát teljesen betölti, s amely ma mégis kiszorulni látszik és sokszor gúny tárgyává válik.
(Fotó: Liturgikus Népénektár)
Mégis, a Szent Kereszt nemcsak egy történelmi pillanatban volt megváltásunk eszköze, hanem az idők végéig árasztja kegyelmi erejét a világra – olvasható a Liturgikus Népénektárban.
Az ének így szól:
„A Szent Keresztnek dicséretéről, hatalmáról szóljunk, nagy erejében kik igazán bízunk.
Megnyitja nékünk mennynek kapuját, illő magasztalni,
s Krisztust követvén keresztünk hordozni.
Üdvözlégy, szép Fa, emberi nemnek üdvösségadója,
vérével szentelt világ Megváltója.
Ó, kegyes Jézus, engedd meg, kérünk, hogy a Kereszt fénye
halálunk után vigyen üdvösségre!”
Forrás: katolikus.hu, MKPK
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
