Baloghné Domonkos Malvin 1948-ban született a csallóközi Csicsón, de közel ötven éve az Ung-vidéki Mokcsamogyoróson él. Végzettsége szerint alapiskolai tanító és ének-zene szakos pedagógus, magyar nyelv és matematika szakos tanár, illetve karvezető. 1981-ben Pozsonyban végzett Vass Lajos Erkel-díjas zeneszerző tanítványaként, mint magyar kórusok dirigense. Elkötelezett híve a felvidéki kórusmuzsikának.
Szakmai tapasztalatai alapján országos szintű népdalversenyek zsűritagjaként is szerepel. A nagykaposi Csemadok mellett működő Erdélyi János Vegyeskar karnagyaként immár 20 éve a nagykaposi magyar közösség életének meghatározó alakja. Huszonkét éve vezetője a Búzavirág Dalkör ökumenikus egyházi énekcsoportnak Mokcsamogyoróson. A közelmúltban megkapta a Csemadok Közművelődési Díját, valamint Budapesten a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki.
Malvin néni, az Ung-vidéki magyar közösség kiemelkedően tevékeny tagja a Csallóközből származik. Hogyan emlékszik vissza ifjúkori éveire?
Meghatározóak számomra a Csicsón töltött évek. A háború után nagyon szerény körülmények között éltek ott az emberek, de nagyon boldog gyermekkorunk volt a festői szépségű Duna partján, a ma már államilag védett Lion-tó környékén. Szerencsésnek mondhatom magam, mert olyan képzett pedagógusok tanítottak, akik az elsők között végeztek az akkor induló magyar pedagógusképzőn Pozsonyban. Nagyon szigorú, következetes munkával sok későbbi értelmiségit neveltek a magyarságnak. Büszke vagyok arra, hogy a gimnáziumi éveim alatt Gyüre Lajos író, tanár, Mokcsamogyorós díszpolgára volt az osztályfőnököm. Felejthetetlen évek voltak a Csicsón, Nagymegyeren és Nyitrán eltöltött diákéveim.
Mikor került ilyen távol a szülőfalujától?
Házasság révén költöztem a „keleti végekre” 1971-ben. A nagyszelmenci alapiskolában kezdtem tanítani. Most már elmondhatom, hogy teljesen más környezetbe kerültem. Nem akartam mindenképpen megfelelni az itteni elvárásoknak. Mindig azt tartottam szem előtt, hogy nem elég kisebbségi magyarnak születni, magyarrá a lélek, a gondolat, a cselekedet és anyanyelvünk szeretete tesz.
A Magyar Kultúra Lovagja cím ünnepélyes átadásán (Fotó: Baloghné Domonkos Malvin archívuma)
Hogyan került kapcsolatba a zenével?
Zenekedvelő családban nőttem fel. Édesanyám jól játszott hegedűn, egy csicsói búcsúban még a házaló cigányprímást is megszégyenítette. Szűkebb családomban jelenleg is négy hivatásos zenész, zenepedagógus van, de úgy néz ki, utánpótlás is lesz. Jó zenetanítóim voltak, ötödikes koromtól kórusban énekeltem, majd később Nyitrán az egyetemi évek alatt is aktív kórustag voltam.
Miért lett kórustagból kórusvezető?
Évekig voltam a Pozsonyban működő Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának tagja, itt Királyhelmecen pedig az akkor még működő Pedagóg II. kórus szólamvezetője. A keleti régióban úgy láttam, nagy szükség van az ilyen jellegű munkámra, ezért erre fordítottam nagy hangsúlyt. Munkahelyeimen folyamatosan vezettem gyermekkarokat. Húsz évvel ezelőtt kértek fel karvezetőnek Nagykaposon az Erdélyi János Vegyeskarban, ahol jelenleg Bacskai László mérnök, a kórus elnöke a segítőm. Mivel nagy szükség mutatkozott lakhelyemen, Mokcsamogyorós községben egy éneklőcsoportra, itt is indítottunk egyet. Büszkén elmondhatom, hogy Ung-vidéken miénk az első ökumenikus egyházi éneklőcsoport. Ma tizenhárom állandó taggal működünk Búzavirág Dalkör néven. Szakmai segítőm e csoportban Vass István, a református gyülekezet kántora.
Milyen további közéleti szerepet tölt be?
A helyi református gyülekezetnek huszonhárom évig voltam presbitere, pénztárnoka, jegyzője, lapterjesztője, évekig az egyházi anyakönyv vezetője, több mint húsz évig az ökumenikus éneklőcsoporttal egyházi ünnepek állandó fellépője. 2016-ban mindezen tisztségemről lemondtam. Indokom az egyházmegyénkben, a vajáni egyházi alapiskolában történt megfontolatlan igazgatócsere volt. Hitemben semmi és senki meg nem rendít. Én nemcsak szűkebb egyházközségem sikereit és problémáit tartom szem előtt, de a lelkiismeretem úgy kívánja, hogy ezeken túl is nézzek, s kötelességemnek tartom esetleges nemtetszésemnek, véleményemnek hangot adni.
Tamáska Gyulával, Mokcsamogyorós polgármesterével és Bacskai Lászlóval, az Erdélyi János Vegyeskar elnökével a budapesti ünnepség után (Fotó: Baloghné Domonkos Malvin archívuma)
Mik a jövőbeni tervei?
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy munkám elismeréseként január 22-én Galántán ötödmagammal megkaptam a Nagykaposi Magyar Ház és a Magyar Közösség Pártja nagymihályi járási szervezete javaslatára a Csemadok megtisztelő Közművelődési Díját, valamint ugyanekkor Budapesten a Magyar Kultúra Lovagja címet, amit lakhelyem önkormányzatának javaslatára ítéltek nekem. A továbbiakban sem szándékozom pihenni. A Búzavirág Dalkörrel hanghordozót készítettünk, már az utolsó munkálatoknál tartunk. Ezen a korongon csak egyházi számok szerepelnek. Még ebben az évben sor kerül egy új lemez felvételére, melyre csak népdalcsokrok kerülnek zenekari kísérettel. Tervezem még – és erre biztatást is kaptam – a már megkezdett munkám befejezését. Régiónk egyik jelentős grófi családjának történetét dolgozom fel, a deregnyői Lónyay Gábor gróf életét és munkásságát felölelő anyagot. Mindezek mellett továbbra is szándékomban áll folytatni munkámat a nagykaposi kórusban.
