Pistike egy három-négyéves forma kisfiú. Az igazság az, hogy nem ismerem őt, egyszer találkoztunk csupán. Most a nyárutón, az egyik fürdőhelyen. Ő a nagyijával és az anyukájával jött pihenni egyet, mi hasonló célból, úgyszintén.
Egymáshoz közel telepedtünk le, majdnem egy időben jöttünk vissza a medencéktől is. Mi könyvet szedtünk elő, Pistike anyukája valami horgolnivalót, a nagymama meg egy táskát, amiből elővett egy szép műanyag autót. Azt adta oda a gyereknek, hogy játsszon vele.
Pistike elkezdett autózni a fűben, nem ment a dolog. A fű nem volt túl magas, ám annál magasabb, hogy képes legyen megállítani a nem éppen hatalmas autó kerekeit. A fiú próbálkozott, ám miután rájött, hogy reménytelen a dolog, a pár méterre lévő járdához ment. Ott már kicsit több szerencséje volt, ám a járda viszonylag apró betonkockákból volt összerakva, húsz centiméterenként az is megakasztotta a kocsi kerekeit.
Alig két méterre tőlünk egy kb. hatvan centi magas, hiba nélkül lebetonozott kiemelkedés türemlett ki a pázsitból. A gyerek egy pillanat alatt felkapaszkodott rá, s győzelmi kacaja azonnal tudtára adta mindenkinek, hogy az autó kerekei ott forognak a leggyorsabban.
A nagymama azonban – eltúlozva a féltést – azonnal rászólt: gyere le onnan! Leeshetsz, rögtön gyere le onnan!
A gyerek egy pillanatra megmerevedett, láthatóan küzdött benne az engedelmesség szelleme az ideális autópálya vonzásával. Végül is úgy döntött, hogy nem hallja meg a nagyi féltő szavait és sikongva autózott tovább. A nagyi felpattant: mondtam, hogy itt nem lehet. Odament, levette a gyereket és vitte magával a pokrócra.
A gyerek nem sírt, nem sikongott, leült a pokróc sarkára, s mire a nagyi egy pillanatra elfordította a fejét, máris a betontalapzaton termett.
– Pistike, megmondtam, gyere le! – szólt rá azonnal a nagyi. A hangerőt megtapasztalva a gyerek már nem dönthetett úgy, hogy nem hallja meg a mondatot.
– Nem – szólt hátra határozottan. – Ezt akajom!
Kedves volt a selypítése, s az igazat megvallva, ekkor figyeltem fel jobban rájuk. Arra kaptam fel a fejem, hogy a bő hároméves gyerek szinte angyali selypítéssel azt mondja, hogy ő valamit akar.
Persze, tudom, lehet ennek a történetnek több eltérő értelmezése. Engem mégis az fogott meg – s emiatt írok erről az esetről –, hogy egy nem egészen négyéves gyerek a leghatározottabb hangon azt mondja: ő valamit akar.
Győzikék, lagzilajcsik által manipulált korunkban hány felnőtt van, aki határozott hangon képes azt mondani: én ezt akarom?
Egy dél-franciaországi kisváros főtere jutott eszembe, ahol Gavroche, a kis vagány szobra áll a téren. Laza testtartás, fütyörészésre csücsörített ajkak, s alatta a felirat: mert nekem így tetszik.
Talán a pesti srácok is valami ilyesmit akartak 54 éve. Szabadabban élni. Felvidéki magyarok: emlékszünk még, hogy ez mit jelent?
Pistikém, ne hagyd elrontani magad!
Csáky Pál
Felvidék Ma
