A Magyar Nemzet mai lapszáma terjedelmes publicisztikát közöl Esterházy Jánosról. Az írás szerzője az 1947-ben halálraítélt politikus lánya, Esterházy-Malfatti Alice.
Miközben Esterházy János személyisége mára Magyarországon egyfajta mítosszá lett, addig „szlovákiai ellenfelei, köztük a Szlovák Tudományos Akadémia Történelmi Intézetének vezetője, professzor Kamenec és munkatársai máig görcsösen ragaszkodnak az Esterházy ellen1947-ben meghozott halálos ítélet ‘igazságához'” – írja bevezetőjében Esterházy-Malfatti Alice. Majd felidézi, hogy Ivan Gasparovic köztársasági elnök Esterházy Jánost korábban fasisztának és Hitler követőjének nevezte. Később válaszában azon levélre, melyben Esterházy-Malfatti Alice a szlovák elnök súlyos tévedésére hívta fel a figyelmet, Gasparovic a fentieket az SZTA Történelmi Intézetének állásfoglalására hivatkozva erősítette meg: „elküldte nekem úgy a történészi szakvélemény, mint a szlovák zsidó hitközség negatív értékelését Esterházyról” – írja a szerző.
Emlékeztet arra is, hogy 1992-ben, Esterházy János rehabilitálásának megindulásakor Ivan Kamenec és Ladislav Deak történészek negatív állásfoglalása döntően befolyásolták a mártír-politikus szlovákiai megítélését. „Írásuk az 1947-es, Esterházyra halálos ítéletét kimondó koncepciós per hangnemét idézte, s annak elfogadhatatlan megállapításait kívánta igazolni.”
Ezzel szemben a magyar történész-társadalom egyhangúlag kiállt a politikus mellett, megállapította ugyanis az 1947-es koncepciós per téves voltát és Esterházy ártatlanságát. Hasonlóképpen vélekedik ebben a kérdésben Bohumil Dolezal, cseh történész is, aki Václéav Havel elnök egykori tanácsadója volt. De Sólyom László is, aki „egy történelmi ankéton rámutatott arra a lehetetlen helyzetre, hogy míg Esterházyt Magyarországon hősként tisztelik, Szlovákiában még mindig háborús bűnös elítéltként tartják számon.” A szerző ezen felül számos olyan kutató és kortárs nevét – Ádam Magda, Lebovits Imre, Molnár Imre, Fábry Zoltán, Szalatnai Rezső és Peéry Rezső – említi, akiknek kutatásai és vallomásai mind Esterházy János mártíromságát, erkölcsi nagyságát hangsúlyozzák.
„Szlovákiában viszont úgy tűnik megállt az idő” – vallja Esterházy-Malfatti Alice, majd idézi az ezen az oldalon leggyakrabban elhangzott vádakat: „Esterházy irredenta hazaáruló politikus volt, aki együttműködött a revíziós politikát folytató magyar kormánnyal”, és „segített a demokratikus Csehszlovákia bomlasztásában, s később a háborús bűnös szlovák állam totalitárius rendszerének részesévé vált, még ha kritizálta annak demokráciaellenes intézkedéseit.”
A szerző úgy látja, hogy „Kamenec és társai prekoncepcióra felépített, Esterházyt ma is bűnösnek tartó ítélete Szlovákiának ártott leginkább. Olyan politikusból csináltak ellenséget, aki egész életében, minden szavával a szlovák nép igaz barátja volt.” Majd megállapítja: „ma már nincs olyan szlovák újság, vagy könyv, ami ne lenne Esterházy-ellenes. Mi több, aki Esterházy-barát véleményt mer megfogalmazni, szlovákellenesnek nyilvánítják.”
„De vajon szabad-e folyamatosan egy tál lencséért eladni a Magyarországgal való jó viszonyt és barátságot? A tál lencse ezúttal a szlovákiai magyarok rehabilitációját jelenti: bocsánatkérést és a jóvátételt a háború utáni meghurcoltatásukért. Attól tartok, ez a valódi oka annak, amiért Esterházyt bűnösként ítélik el” – vonja le a konklúziót Esterházy-Malfatti Alice.
Magyar Nemzet/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39367, 39356, 39348″}
