A leleplezett Szent István szobor (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

„A szobor, amelyet leleplezünk, emlékeztet bennünket arra a felelősségre és tiszteletre, amelyet elődeink iránt kell tanúsítanunk, és arra az elkötelezettségre, amellyel tovább kell vinnünk Szent István örökségét” – mondta Gál Teodóra műsorvezető bevezetőjében az érsekújvári Csemadok székház előtt lévő Szent István szobor leleplezése előtt.

2024. augusztus 19-e az érsekújvári magyarság történetébe bátor tettként íródik be, az összefogás és az álmok megvalósulásának ünnepe is volt az a nap.

A Csemadok Érsekújvári Alapszervezetének székháza előtti téren eddig Czuczor Gergely hirdette, a helyi magyaroknak van mire büszkének lenniük, hétfőtől Szent István király bronz szobra is díszíti a teret, mely a szepsi Lukács János alkotása.

Nemzetünk két személyisége így egymást kiegészítve hirdeti dicső múltunkat, és ad reményt a magyarságnak.

A megnyitó előtt a helyi Csemadok mellett működő vegyes éneklőcsoportot hallhattuk, majd Gál Noémi a Pázmány Péter Gimnázium diákja Szuhanics Albert: Kedves az Istennek című versét adta elő. Ezután Danczi József az alapszervezet elnöke szólt a nagyszámú közönséghez.

„Régi álma válik ma valóra az érsekújvári magyarságnak. Államalapító királyunk, Szent István szobrát avatjuk fel perceken belül. István király szentté avatásának napja a legrégebbi ünnepeink egyike” – kezdte beszédét Danczi József. Kitért arra is: még a 2020-as évzáró taggyűlésen határozták el, hogy az államalapító emlékére szobrot avatnak, gyűjtés is indult, amit a világjárvány sajnos megakasztott.

A széleskörű összefogás azonban meghozta eredményét, hiszen a meghirdetés után a szobor állítását támogatták a magyar intézmények, civil szervezetek és az egyházközösség is. A szobor összköltsége 9360 euró volt, amihez 2630 euórval járult hozzá a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága, amelyet a Bethlen Gábor Alapon keresztül biztosított. A fennmaradó összeget adományokból fedezték, amit az elnök szívből köszönt.

Új kenyér a Csemadok székházban (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

A beszéd után Tárnok Katalin előadásában az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga című dalt hallotta a közönség, hegedűn közreműködött Gál Gábor. Majd Nagy Péter, Érsekújvár alpolgármestere szólt az ünneplőkhöz.

„Kevés olyan szent király van a történelemben, akire uralkodása után 1000 esztendővel is tömegek emlékeznek a Kárpát-medencében, és a világ minden pontján, ahol csak egy maroknyi magyar is él. Szent István olyan erős államot hozott létre, amely az őt követő évszázadokban is állta a történelem viharait” – mondta Nagy Péter. Hozzátette: „Legyünk tehát nagyon büszkék, mert ahhoz a nemzethez tartozunk, amely évezredes államisággal rendelkezik, és mi még mindig itthon vagyunk a szülőföldünkön. Itt vannak az értékeink, a múltunk, önazonosságunk. Emelt fővel nézzünk körül, és töltsön el minket a nemzeti büszkeség érzése.“

Az alpolgármester beszéde után a Csemadok országos elnöke Bárdos Gyula, az alalpszervezet elnöke Danczi József, Nagy Péter alpolgármester és a mű alkotója Lukács János szobrászművész leleplezték a szobrot.

A szobor leleplezése után Lukács János szobrász szólt a közönséghez.

Elmondta, hogy az alkotást kutató munka előzte meg, de mivel Szent István szobra nem új számára, ezért „az ábrázolás módjára koncentráltam, hogy valami újat, valami eredetit alkossak. Azt hiszem sikerült belegyúrnom az agyagba az elképzelésemet, ami most formába öntve itt áll Önök előtt teljes szépségében.“

Lukács János hozzátette: „a korona nem az, amellyel megkoronázták Istvánt. Természetesen, nem az eredeti formájában látható, mert arról nem maradt fenn pontos leírás, amit II. Szilveszter pápa küldött Istvánnak. De a szobor nem is a koronázást ábrázolja, hanem azt, hogyan látjuk most Szent István emlékét.“

Szent István szobrát az egyházi méltóságok áldották meg.

Ďurás Márk plébános felszentelte a szobrot, majd Sasák Attila református lelkész is megáldotta az államalapítónk emlékét őrzőket. Ezután következett a koszorúzás, amely alatt Száraz Márk tárogatón játszott.

A rendezvény a szobor leleplezése után a Csemadok székházban folytatódott. Fellépett a Csemadok mellett működő éneklőcsoport, a Csemadok gyermek néptánccsoportja, akik Plichta Tibor koreográfus összeállítását adták elő, a Czuczor Gergely alapiskola diákja, Szolár Zsófia szavalattal színesítette a műsort.

Az ünneplőket köszöntötte Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke.

Örömét fejezte ki, hogy a szobor állításkor és az átadón is az érsekújvári magyarok össze tudtak fogni. Azt keresve, ami minket összeköt, színes rendezvénnyel leplezték le Szent István király szobrát.

A köszöntő beszéd után Ozsvald Damián állt színpadra. A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium diákjának előadását követően a lelkiatyák megáldották, felszentelték a magyarok kenyerét, melyet Nagy Péter alpolgármester szelt meg.

A program végén elhangzott a Felvidék himnusza, melyet Tárnok Katalin adott elő csodálatos hangján. Végezetül egy érdekességgel várták az érdeklődőket a Csemadok székház elé.

Fényjáték (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

A Kultúrkorzó polgári társulás egyedi látványossággal kedveskedett az ünneplőknek, este 9-től, majd háromnegyed tíztől fényjátékot láttak az érdeklődők. Megjelentek magyar szimbólumaink, István király szobrát is kivilágították. A fényjáték ideje alatt Havasi Balázs: Prelude – Age of Heroes szerzeménye szólt, amelyben Horváth Szkokan Tímea énekelt, Farkas Attila zongorán kísérte és Szakácsová Krisztína táncolt a székház erkélyén.

Aki jelen volt, egyedi produkciót láthatott a megható és méltóságteljes Szent István király tiszteletére szervezett ünnepség után.

A szobor üzenete, azon kívül, hogy mind István király, mind a szent korona az összefogást szimbolizálja, az is, hogy megéri küzdeni álmainkért, jó érzés magyarnak lenni, Érsekújvárban is. Őrizzük meg államalapítónk hagyatékát és váljon példaképünkké, hiszen népe felemelkedésén dolgozott, hogy nemzete megmaradjon Európa közepén.

(Neszméri Tünde/Felvidék.ma)