Ez a legalább harmincöt éve tartó vita, úgy érzem soha nem fog véget érni, itt a felvidéki magyaroknál. Ahhoz, hogy le merjem írni gondolataim (nem okoskodva, inkább tapasztalatokra építve), megnéztem a szó értelmezését.
„A politika kifejezés az ókori görög polisz névből ered. A politika szó magyar jelentése: közélet, ez értelemben tehát mindenki, aki részt vesz a közéletben, tevékeny (aktív) vagy tétlen (passzív) politikát folytat.”
A legutóbbi Csemadok választási vitából kiindulva jutott eszembe, vagy inkább kérdezem: létezhet-e Csemadok tisztségviselő politikai nézet, illetve politizálás nélkül?
„A kisebbségi léthelyzet a társadalomban kisebbségként létező személyek vagy csoportok sajátos, gyakran hátrányos megkülönböztetést, szorongást, kirekesztést tapasztaló helyzete. Ez a helyzet abban nyilvánul meg, hogy egy többségi társadalomhoz képest más kulturális, nyelvi, etnikai vagy vallási háttérrel rendelkeznek, és emiatt hátrányos megkülönböztetésben részesülhetnek, ami befolyásolja mindennapi életüket, identitásukat és szociális kapcsolataikat”.
Visszapergetve az időt, anno hetvenhat évvel ezelőtt a CSEMADOK létrehozása a kommunista párt fészkében a legnagyobb „cselekedet” volt a többségnemzetbe való beolvasztásunkra. Csak nem úgy sikerült, mint ahogy azt az elvtársak elképzelték. A legnagyobb erőfeszítések hangzatos jelszavak mellett is,
pénzért megfogadott emberek megfigyelése mellett sem sikerült „kordában tartani” az itt élő magyarságot.
Mert a világ talán leggazdagabb, és legszebb kultúrája, történelme, hagyományai a mi nemzetünknek van, s elődeink negyven éven keresztül (és még ma is) védték, óvták, művelték, őrizték a kincset, az anyanyelvet, melyet elődeink örökségül ránk hagytak. S ez az őrzés, nemcsak a színpadi táncban, dalban, szereplésben nyilvánult meg.
Csemadokos elődeink mindig részesei voltak a ránk vonatkozó politikai eljárásoknak, 1968-ban a reformok véghezvitelében, az 1970 -es évek legdrasztikusabb iskolák elleni védekezésnek, a Duray által létrehozott Jogvédő bizottságok tagjai lettek.
A már ismert, megbízható Csemadok elnökök kapták meg a vésztjelző, titokban eljuttatott körleveleket, és cselekedtek, ahogy tudtak. Az 1980-as évek végén, az egyre vadabb kommunizmus éveiben a
Csemadok tagok széles e hazában ott voltak a mozgalmak élén avagy tagként tették a dolgukat helyben.
Falumban 1989. december 13-tól a Csemadok vezetője és a vezetőség tagjai hívtuk össze hetente a falugyűlést, hívtuk raportra a kommunista vezetőket. Eredménye az lett, hogy 1991-től a falu harmincéves Párkányhoz csatolása után, végre önállósult. 1990 után általában a Csemadok vezetői lettek falvainkon a helyi magyar párt (MKDM, EPM, FMK) létrehozói, vezetői, mozgatói- egy-egy választás idején kampányolói. Akkor is, és azóta is a helyi magyar pártban (bármelyikben ) tájainkon a párttagság soha nem haladta meg, de ma sem, a húsz főt.
Sorolhatnám hosszan, hogy az elmúlt harmincöt évben hányszor kellett Komáromba menni (1994 nagygyűlés), Pozsonyba, vagy az ország más nagyvárosába, tüntetni, himnusz, kettős állampolgárság, akár anyanyelvi használat védelme miatt tüntetni.
A Csemadokosok mindig ott voltak.
Vagy az országos elnökünk köztársasági elnökjelöltként járta végig az országot.
Hát mi volt mindez, ha nem politika a Csemadok életében?
S miért volt ez baj, miért baj ez ma is? Sajnos, a hazai magyarság oszlik és szűkül, létszámunk minden népszámlálásnál, választásoknál csökken. Mi nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ne kapcsolódjunk bele a jogainkat, kultúránkat, iskoláinkat védő politikai megmozdulásba, véleménynyilvánításba. Az én véleményem szerint itt jogos a pozsonyi magyar nagykövet úr közelmúltban megjelent felhívása: ”mindenkinek kutya kötelessége beállni a felvidéki magyar politika mögé!” – ez nem parancs, ez figyelemfelhívás.
Végezetül az én, közel hatvanéves Csemadok múltammal bizonyítom, hogy járásunkban (ahol 30 évig dolgoztam), de régiónkban, falumban sem származott semmi gond abból, hogy Csemadok létemet, vagy alapszervezetünket veszélyeztette volna, a helyi párt-alapító, járási elnökségi tagság, vagy országostanács tagság, a sok-sok választási kampányolás, tüntetéseken való részvétel – valamiben is hátrányos lett volna a csemadokos munkámban, melynek mindig részesei voltak vendégként országos és járási pártvezetők is. Soha senki nem tette szóvá, hogy ezt nem jól csináljuk.
Sajnos, mióta itthon több magyar pártra osztódott a kevés magyarság, azóta van a békétlenség, sajnos még akkor sem tudunk összefogni, mikor igen nagy a vész felettünk.
Nem a párt- vagy nézetkülönbség a gond, de e kisebbségi létben vannak helyzetek amikor csak egyfelé mehet a szekér: ez pedig a magyar jövő. Pedig a közöny, hiányok, hibák másra kenése, máson számonkérése, mindig patt helyzetet teremt.
Visszatérve a politizálni vagy sem gondolatra, én úgy gondolom, a fogalmakkal van sokszor a legnagyobb baj. Itt és most, e zűrös világban minden-minden politika. Ha kiteszed a lábad, fizetni mész, bankba mész, nyugdíjat kapsz vagy dolgozol – minden a politikára épül, s ezért kellene ébernek lennünk, s nem mindig mindent elfogadnunk, netán közömbösnek lenni, mert a hátrányos helyzetű politikát mindannyian megszenvedjük.
Dániel Erzsébet/Felvidék.ma
