Rudolf Schuster, kétszeres kassai főpolgármester és államfő pénteken, július utolsó napján fogadta a városi üzemek egykori vezetőit, akikkel együtt hozták rendbe a történelmi városmagot. Tizenheten jöttek el az elnöki könyvtárba, amely az egykori Abaúj-Torna vármegyeházában található, ahol ma a Kelet-szlovákiai Képtár székel.
Érkezésemkor magyarul köszöntöttem. Egy kupica szilvapálinkával fogadta vendégeit azzal, hogy ha kívülről melegük van, legyen belülről is! Az épület ódon falai azonban kellemesen hűs légkört biztosítottak. Miután mindenkit öleléssel fogadott, elmondta, nem tudjuk a napot és órát, amikor el kell mennünk. Ezért kell találkoznunk a sok harc után. Azután legújabb könyvére terelte a szót, melynek címe Moje milované Košice (Az én szeretett Kassám). Elmondta, Kassán született, de gyermekkorát Mecenzéfen töltötte. ÉpÍtészeti Szakközépiskolát végzett Kassán, majd építészmérnöki diplomát szerzett, 1962-ben tért vissza szülővárosába. A Kelet-szlovákiai Vasműben helyezkedett el. 1974 óta a város nemzeti bizottságában dolgozott különböző tisztségekben. 1983 és 1986 között a város főpolgármestere lett, először. Másodszor 1994-99 között. 1999-2004 között államfőként szolgált. Majd visszatért Kassára. Életének nagyobb része ehhez a városhoz kötődik, hiszen 1974-től 1989-ig itt élt és dolgozott. Ebben az időszakban csendesen kellett meggátolni, hogy a várost úgy alakítsák, nehogy az Óvárost egy panelgyűrű fogja körül és mg több értékes épületet semmisítsenek meg.
Majd később elmondta, hogyan sikerült a történelmi városmag rendbehozatala. A terv az volt, hogy a Fő utcát tíz évre teljesen lezárják és az épületeket fokozatosan helyreállítják. De akkor a városközpontban az üzleteket is be kellett volna zárni, a lakótelepek üzleteiben nem lehetett minden árut beszerezni. Ezért ezt a tervet elvetették. Megkezdték a házak helyreállítását, de ez eleinte csak az épületek külsejét érintette, tehát az a vád érte, hogy Potemkin-falvakat épít.
1974-ben sokan ellenségesen viszonyultak a Kelet-szlovákiai Vasműhöz. Attól tartottak – nem alaptalanul -, hogy Kassából egy második Ostrava lesz, ahol magas a bűnözés és a környezetszennyezés. Őt büntetésből akkor helyezték a városba. Mivel korábban a vasgyárban dolgozott, igyekezett biztosítani, hogy a városvezetők ne csak a gyár árnyoldalait lássák. Miközben a város központjában, a Felszabadulás téren mérték az ipari szennyezés mértékét. Kiderült évente 450 tonna porszemcsét mértek négyzetméterenként. Ez háromszor több volt, mint az engedélyezett érték. Ehhez a magnezitüzem is hozzájárult.
Egy kupica pálinka (Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Azután a város vízellátásáról beszélt. A cirókaófalui víztározó mentette meg annakidején az egész régió vízellátását. Majd a tervezett csendespataki víztározóra is kitért, melynek megvalósításáról ma ismét szó esik. A szocializmus korszakában 3000 lakás épült évente Kassán, kellett a víz.
Beszélt a kassai gyermekvasútról, a szemétégetőről és sok egyéb más ügyről. Szólt a Régészeti Múzeumról, de kanadai diplomáciai szolgálatáról is. Amit el kellett sajátítania. Eldöntötte, említett kötetében mindezekre kitér, mert mindenről írni akar. Beszámol magánéletéről és a tréfás eseményeket sem fogja kihagyni. Ez persze vaskosabbá teszi a kötetét, de ezt úgysem kerül forgalomba. 1989 előtt ugyan írt krimiket és azok a boltokban megvásárolhatók voltak, de a rendszerváltás óta könyveit nem árulja. Azok nem kerülnek kereskedelmi forgalomba, mégis minden kerületi könyvtárban megtalálhatók. Egyszer „rajtakapták”, hogy egy boltban árulták a könyveit. Ezt számon kérték rajta. Azután kiderült, egy nyomdász szerzett néhány példányt a könyvéből és azokat árultatta. Több forgatókönyvet írt, filmezett és fényképezett, de ő önmagát építészmérnöknek tartja, nem írónak, filmesnek, vagy fényképésznek.
Mindezt bevezetőnek szánta. Azután tért rá mondanivalójának lényegére, amelynek azt a címet adta: visszavezetni a vizet Kassára. Ez három területen valósulhatna meg elképzelése szerint. A Fő utca esése felső végétől az alsóig 3 m. A kellő vízmennyiség is a rendelkezésre áll, hiszen a Csermely-patak vizét kihasználatlanul vezetik el. A Rákóczi körúton (Moyzes u.) folyhatna végig a vadregényesre alakított Csermely-patak – kövekkel, kanyarokkal, vízesésekkel. Az úttesttől 2 m-es kerítéssel lenne elválasztva. Az utca felső végén egy víztorony állhatna, melynek légballon formája lehetne, hiszen az első léghajó innen szállt föl annakidején. De lehetne rák formája is, hiszen Kassán keresztül folyt a Rák-patak. Ez biztosítaná a szükséges víznyomást és a patakon egy sor szökőkút működhetne.
A Fő utcán 1903-ig folyt végig a Csermely-patak, melynek két ága szigetet alkotott, melyen állt a vesztőhely (ma az Immaculata-szoborcsoport), a színház, a zenélő szökőkút, az Orbán-torony, a főszékesegyház, a Mihály-kápolnával és a varos címerfejlődését bemutató szoborcsoporttal. Valamikor már tervezték a patak visszavezetését a Fő utcára, de csak a felső és alsó részén folyt végig a víz. Schuster most a régi szigetet is visszaállítaná.
Az elnük elképzeléseiről beszél (Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Valamikor az Óváros keleti oldalát a Malom-árok vize mosta. Annak vizét valamikor a 60-as évek második felében elvezették. Csak északi része maradt meg. A volt államfő a Széchenyi-ligetben egy tavat létesítene és vizesárokkal kötné össze, melyen csónakázni lehetne. A felső körforgalom közepén egy hatalmas malomkereket helyezne el, mert arra emlékeztetne, itt egykor malom állt. Egy fát sem kellene kivágni.
A jelenlevőket arra kérte, hogy ezeket az elképzeléseit támogassák, amit azok szívesen megígérték.
Ezután az elnök elmondta, van egy „rossz” szokása, hogy elalvás előtt végiggondolja, mit fog holnap csinálni. Egész életében „kettős” életet élt. Napközben végezte a munkáját éjszaka meg a kedvteléseinek élt. Így született meg a mecenzéfi Schuster-család Kinematográfiai Múzeuma.
Majd még egyik legjobb barátjáról, Zmeták Ermő akadémiai festőművészről mesélt. Egy alkalommal Késmárkra kocsiztak. Schuster volt a sofőr. Egy idős hölgyet látogattak meg, aki egyik képét Zmetáknak ajánlotta föl két-, vagy négyezer koronáért. Az unokájának akart belőle nászajándékot venni. Zmeták a zsebéből elővett egy borítékot és 42.000 koronát ajánlott föl. Ő mindig tartott magánál pénzt, mert sohasem tudhatta, milyen kihívásokkal kerülhet szembe. A hölgy ragaszkodott az általa kért összeghez. Ő azzal zárta le a vitát, hogy neki ez a kép annyit ér! Majd amikor hazafelé indultak, mutatta a mester barátjának: Nézd Canaletto! Zmeták átlagon felüli tájékozottsággal rendelkezett a művészettörténet területén.
Zmeták Jakoby Gyulát nem szerette, mert Horthy Miklóst fehér lovon festette meg. Jakoby lakásába a központi fűtést Schuster vezettette be, és mivel a felesége, Gizi néni nem főzött, elintézte nekik, hogy ebédhez jussanak. Jaszusch Antalt meg giccsfestőnek tartotta!
Amikor államfő lett, igyekezett az elnöki rezidenciát méltó módon berendezni. Elődje ezzel nem sokat törődött. Így két Giovanni Canaletto alkotás került a falra. Amikor az olasz nagykövetet fogadta, felhívta erre a két alkotásra a figyelmét. Az azzal reagált, hogy bizonyára másolatokról van szó. Amikor megbizonyosodott róla, hogy eredetiek, elámult.
Miután még további történeteket mesélt Zmetákról, a kellemes hangulatú találkozó véget ért. Még készült egy közös fénykép és elbúcsúztunk az elnöktől. Én magyarul köszöntem el, ő meg magyarul válaszolt.
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
