Kaliňák belügyminiszter úr! Bevallom, nem merem azt írni, hogy ön egy kisstílű fajankó. Mert félek, ezzel megsérteném azokat a kisstílű fajankókat, akikben ott mélyen belül, a nagy sötétségben, mégiscsak pislákol az alapvető emberi tisztességnek valami halvány gyertyalángja. Ami önből teljes mértékben hiányzik.
Ha nem így volna, akkor lenne bátorsága ahhoz, hogy nyíltan kiálljon és elmondja, ami a szívét nyomja: hogy mennyire rühelli ön is ezt az állampolgársági ellentörvényt. Legalább annyira, mint a Szlovákiában élő magyarokat. Igen, gyűlöli ezt a jogszabályt, mert sem megemészteni, sem kiköpni nem tudja. Az önhöz hasonlóan kisstílű fajankó főnöke kitalálta, meglőtte, hazahozta, megfőzte, megetette a magyarokkal – de a miatta keletkezett ganajt önnek kell eltakarítania. Piszkos, hálátlan meló. Dacára ugyanis annak, hogy a bosszútörvény végül is célt ért – hiszen sikerült vele megfélemlíteni az itt élő magyarokat –, nincs túl sok ok örömködni. Az „áldozatok” többsége ugyanis nem magyar, hanem bizony derék, jó szlovák. Önnél ráadásul egészen biztosan jobb.
A mocsok feltakarítása tehát az ön nyakába szakadt, s ugyan nem aggódta fekélyesre a gyomrát miatta, azért eltartott egy darabig, míg megszületett a „megoldás”. Igaz, be kellett még várni a talán még az ön tárcájánál is szánalomra méltóbb társulat, a szlovák alkotmánybíróság „döntését” is az állampolgársági törvényről, de végül azért csak megszülethetett az a miniszteri rendelet, amely miatt e sorok íródtak.
Februártól tehát egyeseknek ismét lehetővé válik, hogy visszatérhessenek a nyájhoz. Azok, akik a 2010-es törvény hatályba lépésekor állandó lakóhellyel rendelkeztek az új állampolgárságuk szerinti országban. Gratulálok hozzá! Remélem, senkinek nem volt szorulása, miközben ezt a páratlan szellemi terméket kiizzadta magából! Ez is fontos mérföldkő a szlovák „jogállamiság” fejlődésében, hiszen végre eljutottunk odáig, hogy egy balkézről jött miniszteri rendelettel foltozgatnak egy súlyos alkotmányos aggályokat felvető törvényt.
Persze mindenki jól tudja, mire megy ki a játék. Szlovákia egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy elveszítse legjobbjait, de azt sem, hogy a bennszülöttek a fejére nőjenek. Kellett hát valami megoldás, amit bár átmenetinek szánnak, de van egy olyan érzésem, hogy elég tartós lesz. Talán még törvényerőre is emelkedik.
Huszonkét évvel ezelőtt, az önálló Szlovákia megalakulásakor annyi idős voltam, amennyi idős gyerekként most ön, belügyminiszter úr és az egész csicska bandája viselkedik a magyarokkal. Tízévesen bizony még én is gyakran kísérletezgettem jóanyám türelmének határaival. Rajtam végül segített az idő múlása, vagy ha ez nem, akkor a ma már (teljesen alaptalanul) tiltott nevelési módszerek. De vajon mi lesz Szlovákiával? Huszonkét évesen már ideje lenne kimászni a homokozóból, beszüntetni az orrtúrást és a gyengébbek püfölését. Nemde, belügyminiszter úr..?
Szűcs Dániel, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”51191″}
