Március 23-24-én Lech Kaczynski elnök meghívására magyar elnöki küldöttség járt Lengyelországban. E látogatás keretében Esterházy János a legmagasabb lengyel állami kitüntetést kapta posztumusz, II. Rákóczi Ferenc pedig új …
Archívum – Kárpát-medence
-
-
A második világháború kitörése hetvenedik évfordulója kapcsán, a magyar és a lengyel köztársasági elnök, Sólyom László és Lech Kaczynski, Krosnóban, a Magyar-Lengyel Barátság napja megünneplése alkalmából együtt emlékezett …
-
Mint ismeretes, a szlovák kormány folyamatosan támadja a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának működését, ám ez nem lehet akadálya annak, hogy a fórum különböző szerveiben, albizottságaiban továbbra is folyamatos legyen …
-
Az egész Kárpát-medencéből, hat országból több mint száz vendég érkezett és tartotta három napos asszonytalálkozóját a felvidéki Búcson az elmúlt hétvégén. „Tisztának a tisztát őrizzük meg”, ez volt …
-
A Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság meghozta immár 54. döntését a legjelentősebb magyar teljesítmények folyamatos és rendszeres megnevezésében. A képzőművészet területén ezúttal azt a Hunyadi …
-
A Felvidéki Rockszínház is képviseltette magát Erdélyben, a Nyerges-tetőn tartott március 15-i megemlékezésen, amelynek díszvendége – diplomáciai bonyodalmak árán, minden akadályt leküzdve – Sólyom László köztársasági elnök úr …
-
A Magyarok Szövetsége Felvidéki Szervezői Testület március 11-én 17.00 órakor a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban találkozót szervez, ahol Vukics Ferenc, a Magyarok Szövetsége Bölcsek Tanácsának elnöke tájékoztatót tart …
-
Súlyosan megrongálták Kárpátalján a vereckei honfoglalási emlékművet; az esetről vasárnap este értesítették kirándulók az ungvári magyar főkonzulátust. Az emlékműnek vélhetően kalapáccsal estek neki, de horogkereszteket is festettek rá.
-
Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára a Vajdaság Ma portálnak nyilatkozott több olyan kérdésről, amely az egész külhoni magyarságot érinti, ezért részleteket közlünk az interjúból.
-
Minden bürokratikus akadályt le kell bontani az internet elől, nyilatkozta a Transindex portálnak adott interjúban Csepeli György, a Magyarság az Információs Társadalomért Irányító Bizottságának elnöke. A legnagyobb jelentősége …