Robert Fico, a Smer-SD elnöke kijelentette, tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság szerdai döntését, mely szerint a kormány azonnali lemondására vonatkozó kérdés alkotmánysértő. Fico szavai szerint az a lényeg, hogy …
Itt és Most
-
-
Október 29-én a helyi önkormányzatok mellett megválasztjuk a megyei képviselőket is. A Szövetség – Magyarok. Nemzetiségek. Régiók párt két megyében elnökjelöltet is indít Berényi József, illetve Csenger Tibor …
-
A kormány azonnali lemondásáról szóló népszavazási kérdés nincs összhangban az ország alkotmányával – tájékoztatott Ivan Fiačan, az Alkotmánybíróság elnöke a testület zárt ülése után. Zuzana Čaputová köztársasági elnök …
-
A szombati (október 29.) összevont választáson közel 4,41 millió választópolgár szavazhat, 140 ezer fiatal először vehet részt a voksoláson – tájékoztatott a Szlovák Statisztikai Hivatal (ŠÚ). A 4,4 …
-
Óriási előrelépés lenne egy magyar megyeelnök, de önmagában ez még nem elég – erős magyar csapatra, erős magyar képviseletre van szükség, s ezt a Szövetség jelöltjei tudják biztosítani …
-
Szlovákia-szerte évente több tízezren váltanak egészségbiztosítót a legszegényebb rétegekből, akiket gyakran tisztességtelen praktikákkal csábítanak át, derül ki az Értéket a Pénzért Intézet (ÚHP) elemzéséből. Mint arra az intézet …
-
Itt és Most
Menyhárt József: az erős magyar megyei képviselet létrejötte csakis közös összefogással valósulhat meg
Október 29-én polgármestereket, helyi önkormányzati és megyei képviselőket, valamint megyeelnököket választunk – az ország történetében először egyszerre. Ennek kapcsán Menyhárt Józseffel, a Magyar Közösség Pártja egykori elnökével, Nagyszombat …
-
Sz. Tamás bűnös az ügyészek előre kitervelt meggyilkolásának előkészítésében. A bazini Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) szenátusa kedden halmazati büntetést nem szabott ki. A bíróság megfelelőnek ítélte a 25 év …
-
Az állami költségvetés elfogadása nélkül is lehet kompenzálni a cégeket a magas energiaárak miatt – jelentette ki az SaS. Az ellenzéki párt ezért nem lát okot arra, hogy …
-
A Median ügynökség július és szeptember között végzett felmérése szerint a közszolgálati RTVS hírműsora a legelfogulatlanabbak, majd a TA3 és a Markíza következik. „Melyik televízió hírműsora a legobjektívebb” …

