Június 6-án a délvidéki Mohol település Szent György-plébániatemplomában nagyszámú hívő, civil szervezeti képviselő és közéleti személyiség jelenlétében ünnepi szentmisét mutattak be Isten szolgája Esterházy János boldoggá avatásának szándékára.

A helyszín különös jelentőségét az adja, hogy Mohol település is azon délvidéki községek közé tartozik, melyeken 1944 végén és 1945 elején különös kegyetlenséggel gázolt át a szerb partizáncsapatok és a hozzájuk csatlakozó helyi „felszabadító” fegyveres hatalmi szervezetek megtorlása. A helyi lakosságot a község iskolájába zárták, majd rögtönzött ítélethozatal után tömegével végezték ki őket.

A helytörténeti kutatások során az akkor 9000 lakosú településen több száz embert (a pontos adatok máig nem ismertek) végeztek ki, lőttek a Tiszába az OZNA (Népvédelmi Osztály) pribékjei. Köztük volt a falu akkori plébánosa, Varga Lajos atya is, aki az előre kapott figyelmeztetések ellenére sem hagyta el nyáját. 53 évesen, kegyetlenül megkínozva, édesanyja szeme láttára verték agyon. Bűne az volt, hogy virágcsokorral fogadta a bevonuló magyar honvédeket. Mivel sírhelye ismeretlen, emlékét egy gránittömb őrzi a templomkertben.

Mai utóda, ft. Világos Miklós moholi plébános, szentmisét követően ebben a templomkertben az alábbi gondolatokkal áldotta meg és szentelte fel az Esterházy János tiszteletére emelt emlékművet:

„Emlékező és Esterházy Jánossal a kommunizmus minden áldozata előtt tisztelgő testvéreim!
Ezen emlékműnél, mely azon túl, hogy az istentelen ember minden kegyetlenségére is emlékeztet bennünket, egyszersmind az Istenben hívő és bízó ember minden reménységét is megérzi szívünk. Meghajtott fejjel, de mégis egyenes derékkal elmondott imádságunk helye ez az emlék. Mennyi sírás, jajgatás, fájdalmas sóhaj hangzik fel az idő messzeségéből, s talán mindezeknél csak a néma csend, az elhallgatás réme a fájdalmasabb.

Esterházy János is közénk tartozott. Nemcsak magyarsága folytán, hanem azért is, mert több száz kilométer távolságban is a mi moholi testvéreinkkel közös keresztet viselt a vállán. S ahogyan a mi Varga Lajos mártír sorsú plébánosunk sem, ő sem menekült futva a közelgő gyalázat elől, ahogyan azt az igazi bűnösök már jóval előttük megtették. Közénk tartozott nyelvében, hitében, kitartásában és végső sorsában is. Ahogyan az ő imádsága a csehszlovák börtönökből szállt az ég felé, úgy szállt fel a mi hármas iskolánkból is ezer és ezer fohász és sóhajtás.

Ezt az emléket azért állítjuk, hogy két dologra markánsan emlékeztessen bennünket:
Egyrészt arra, hogy a múlt sebeit nem őrizgetni kell, hanem begyógyítva tanulni belőlük, különben újra visszaköszön az, ami egyszer már a nyakunkba szakadt, s amiről azt hittünk, hogy már csak történelem.

Másrészt arra, hogy nincs az a baj, nyomorúság, szorongatás, amiben a keresztény ember ne tudna keresztény maradni! A mai világ a köpönyegforgatást tanítja: azt, hogy arra forduljon az ember, ahonnan a pillanatnyi hasznot, élvezetet, a vélt jót reméli. Esterházy János azonban mint világító szövétnek ragyog előttünk, megmutatva, hogy nincs az az éjfekete sötétség, melyen ne ragyogna át Krisztus világossága, ha az ember nem a világ szerint forog, hanem a vihar mindent elsöpörni akaró erejét is ugyanolyan egyenes derékkal állja, mint a ragyogó napsütést.

Adja meg a jóságos Isten, hogy gyermekeink csak hallomásból vagy filmekből ismerjék meg a fegyverek ropogását, s soha többé ne kelljen senkinek rettegve bujdokolnia. Kiáltsa ez az emlék Isten szentjeinek és vértanúinak közbenjárásával: Adj békét, Urunk! Békét a szíveknek, s békét a világnak! Imádkozzunk együtt azért, hogy az ártatlanok lelkei békességben nyugodjanak, Isten szolgáját gróf Esterházy Jánost pedig mihamarabb az oltár magasába emelt boldogok között tisztelhessük:

Könyörögjünk!
Istenünk, szálljon áldásod erre az új emlékműre, hogy mindenkiben, aki rátekint, tiszteletet ébresszen a keresztény erényeket hősi fokon gyakorló János szolgád példája! Legyen a megbecsülés jele a hívő nép részéről. Azokat pedig, akikre itt vele együtt most fájó szívvel gondolunk, fogadd be a béke örök honába! Zaklatott és szörnyű véget ért földi életük után te légy számukra a megnyugvás, a boldogság és a véget nem érő élet. Figyelmeztessen ez a hazáért, nemzetért és szent hitért életüket áldozókra és a mi felelősségünkre mindazért, amiért ők a legnagyobb bajban is mindvégig kitartottak!

Jóságos Istenünk, szolgád, gróf Esterházy János vértanú közbenjárására áldd meg és szenteld meg ezt az emlékművet. Adj vigasztalást földi bajaink közepette, végül pedig mindannyiunknak békét és egyetértést a te Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által! Ámen. A mindenható Istennek, az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek áldása szálljon le erre az emlékműre és mindazokra, akik itt most áhítatos lélekkel összegyűltek. Ámen.”

A moholi Esterházy János-emlékmű valóban a magyarság határon átnyúló összefogásának eredményeként született meg.

Talpazatát Resócki József moholi kőművesmester készítette. Az emlékmű csúcsán elhelyezkedő Turul-szobor pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nagyecsed város Szent Kereszt Felmagasztalása Római Katolikus Egyházközösség ajándéka a moholi katolikus magyarságnak.

Az emlékmű központi helyén elhelyezett gróf Esterházy János-domborművet a keszthelyi Túri Török Tibor szobrász készítette térítésmentesen. Az emléktáblát a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesülete ajándékozta a Moholi Családok Egyesületének közreműködésével a moholi Szent György-plébániatemplomnak. Az emlékmű felavatásánál Pásztor Csaba, a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesületének elnöke mondott ünnepi beszédet, melyben elmondta:

„Fontos az összetartozásunk, mert csak így tudunk erősek lenni. Nagyon örülök, hogy ez az erő itt megjelent. Azt kívánom, hogy a mai nap után mindenki érezze azt, hogy a magyarság egy és oszthatatlan, és bármit is tesznek mások, mi megmaradunk és itt maradunk.”

Az emlékműavatás résztvevői megtekintették a templomban elhelyezett Esterházy János-kiállítást, majd Molnár Imre történész tartott vetítettképes előadást Isten szolgája életéről és mártíriumáról, valamint a felvidéki és a délvidéki magyarság sorskérdéseinek párhuzamairól.
A Délvidék második Esterházy-emlékhelyének (az első Esterházy-emléktáblát a muzslyai Don Bosco Kollégium falán avatták fel 2013-ban) avatási rendezvényét a zentai Baráth László tárogatóművész muzsikája és a helyi Csobolyó Művelődési Egyesület, valamint a Déli Turul Egyesület tagjainak díszsorfala tette ünnepélyesebbé.

Az emlékestet követően a moholi nagycsaládosok székházában a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett műsoros est keretében együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Világos Tibor, a Moholi Családok Egyesületének elnöke és Pásztor Csaba, a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesületének elnöke. Világos Tibor ez alkalomból a következő gondolatokkal köszönte meg az összefogással felállított Esterházy-emlékmű létrejöttét:

„A Moholi Családok Egyesülete immár hét esztendeje gyújt mécsest a nemzeti összetartozás napján, évről évre bizonyítva: a határok elválaszthatnak, de a közös gyökerek, a kultúra és a hit elszakíthatatlanul összekötnek bennünket. Különösen igaz ez ma, amikor a Szent György-templom oltalmazó falai között fejet hajtottunk a felvidéki mártírpolitikus emléke előtt, és felavattuk az ő turulmadaras emlékművét. Gróf Esterházy János élete és áldozata örök példakép számunkra. Ő volt az, aki a második világháború viharában – és az azt követő nehéz időkben is – megmutatta, mit jelent hűséges magyarnak maradni, és hogyan kell a megbékélés útját járni. Ez a gyönyörű alkotás nemcsak a múlt egy darabja, hanem a jelen és a jövő élő mementója is.

Különösen fontos ez a mai nap, hogy mi, moholiak, kifejezzük szívből jövő hálánkat és köszönetünket a mátyusföldieknek.

Az ő nagylelkű ajándékuk ez a dombormű, amelyet a Szent György-plébániatemplomnak adományoztak. Ez a felvidéki testvéreinktől érkező felajánlás kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy a nemzet határokon átívelő egysége valóságos, cselekvő szeretet. A Mátyusföld és a Vajdaság, a Felvidék és a Délvidék itt, Moholon fonódik össze ebben a hitvallásban. Ez az adomány örökre emlékeztet minket arra, hogy egyazon tőről fakadunk, s a mai estén aláírandó együttműködési szerződés is ennek a megbonthatatlan kapocsnak a bizonysága.

Ez a megmaradás azonban nem valósulhatna meg Moholon a civil szervezetek önzetlen munkája nélkül. Nemcsak a mi egyesületünk ad ennek értelmet, hanem mindazok a közösségek, amelyek élettel töltik meg a mindennapokat. Önök őrzik a lángot, szervezik a mindennapi életet, és adják át a hagyományokat a következő generációnak. A civil szféra ereje a bizonyíték arra, hogy ha összefogunk, semmi sem sodorhat el minket. Különböző politikai erők és viharok túlélői vagyunk, legyen szó helyi vagy akár szélesebb dimenziókról. Az eddigiek bizonysága, hogy a viharokban is szilárdan állunk, mert mi elsősorban a hagyományos értékekben hiszünk: Istenben, hazában és családban. Pontosan ez az a hármas egység, amiért Esterházy János is élt, és amiért végül vértanúvá lett. Az összetartozás nem elvont fogalom, hanem a tetteinkben megnyilvánuló szeretet – itt, Moholon, a Vajdaságban és az egész Kárpát-medencében. Ahogy Juhász Gyula írja:

„SZERESSÉTEK EGYMÁST, TI ELSZAKÍTOTTAK,
MERT EGY A SORSOTOK S EGY A BÁNATOTOK,
S AZ ÖRÖK ÉG ALATT HŰ TESTVÉREK VAGYTOK…”

Őrizzük meg ezt az egységet, merítsünk erőt Esterházy János örökségéből, vigyázzunk templomunk új, szent kincsére, és építsük tovább közösen a jövőnket! Köszönöm, hogy ma is együtt emlékezünk! Végezetül köszönetet mondok mindenkinek – és nem szeretnék neveket felsorolni, nehogy bárkit is kihagyjak –, aki önzetlen munkájával és segítségével hozzájárult ahhoz, hogy ezt a mai napot ilyen sikeresen megélhettük. Isten éltessen bennünket, jövőre folytatjuk!”

A felvidéki és a délvidéki családszervezetek közötti, nyilatkozatba foglalt együttműködés célja a nemzeti összetartozás és a határon túli magyar közösségek együttműködésének erősítésével a magyar identitás megőrzése, a hagyományőrzés, a fiataloknak szóló értékátadás és a közösségi hálózatépítés. A két családegyesület több közös Kárpát-medencei rendezvényt szeretne megvalósítani ezzel a céllal.

MI/Felvidék.ma