A jótékonysági találkozó kilencedik alkalommal került megrendezésre Hinzellér László szervezésében, aki a Csemadok elnöke és a Mária Légió helyi prezídiumának aktív tagja. Az önkormányzat támogatásával megtartott találkozóra nem …
Szőgyén
-
-
A Felvidéken húsz éve működő Regnum Marianum Akadémia évzáró előadására advent második péntekén került sor a szőgyéni kultúrházban. Társrendező volta Szőgyéni Szépkorúak Klubja, a Mária Légió helyi prezídiuma …
-
Az új építési törvény, amely 2025. áprilisában lépett hatályba, az építéssel foglalkozó ügyeket továbbra is az önkormányzatok hatáskörére bízta. Ennek értelmében az önkormányzatoknak lehetőségük van közös hivatalokat létrehozni, …
-
Advent beköszöntével a Szőgyéni Galéria és Könyvtár épülete amatőr kézművesek közös kiállításának adott otthont, ahol négy különböző alkotói világ találkozása várja a szemlélődőket. A kiállított tárgyak tulajdonosa: Székely …
-
Advent első napjának estéjén megtelt a szőgyéni kultúrház nagyterme, ahol közel kétszázan tisztelegtek a 100 éves születésnap előtt. A helyiek mellé szép számban érkeztek a közeli és távolabbi …
-
Kitekintő
Tata Város Önkormányzata 15. alkalommal hozta el a beiratkozási ösztöndíjat a szőgyéni testvériskolába
A szőgyéni Csongrády Lajos Alapiskola ünneplőbe öltözött, amikor fogadta a Rákóczi Szövetség küldöttségét, és a Tata testvérvárosból érkezett Michl József polgármestert, valamint Osgyáni Zsuzsannát, a tatai önkormányzat külkapcsolatokért …
-
Október első hetében a Csemadok helyi alapszervezete Szőgyénben Természetbarát Klubot nyitott. A szervezők célul tűzték ki, hogy mind nagyobb teret adjanak a természet védelmét és gyarapodását szolgáló gondolkodásnak …
-
A Felvidéken húsz éve működő Regnum Marianum Akadémia soron következő előadására október negyedik hétvégéjén került sor a szőgyéni Könyvtár és Galéria intézményében. Az Akadémiát, a Pázmaneum Polgári Társulás …
-
Közel negyed évszázadig pihent a szőgyéni pékség hatalmas, fatüzelésű kemencéje, míg a tavalyi évben új gazdára lelt. Csókás Patrik, fiatal informatikus mérnök vásárolta meg, az anyai nagypapájától örökölt …
-
Hat évvel ezelőtt, közös összefogással megépült a Kürt és Szőgyén községeket összekötő 9,3 kilométeres tanösvény, mely a Mária Úton, a Márianosztrát és a Máriavölgyet összekötő Pálosok Útja elnevezésű …

