Az alábbiakban Mons. Rudolf Baláž besztercebányai megyéspüspök pásztorlevelét olvashatják, aki a Szent Család vasárnapjára küldte el levelét az egyházközségekbe.
Kedves Testvérek,
ma a Szent Családot: Jézust, Máriát és Józsefet ünnepeljük. Az ige liturgiája Szent Lukács evangéliumának részletét tárja elénk, aki – amint hallottuk – érdekes dolgot mond el Jézus ifjú kori életéről. Gondolkozzunk el közösen Isten igéjén.
Képzeljük el a Szent Családot. Csodálatos, sőt idillikus kép, amint József, Mária és Jézus a hagyományoknak megfelelően a húsvéti ünnepekre zarándokolnak Jeruzsálembe. Az evangelista nem időzik el afelett, hogy miként zajlott az ünnep Jeruzsálemben, sem azon, hogy mit éltek át. Csak azt tudjuk, hogy amikor minden befejeződött, útnak indultak haza. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt. A témához értéktől tudjuk, hogy, amikor egy zsidó fiú tizenkét éves lesz, „a törvény fiává“ válik. Nem gyermek többé, hanem felnőtt férfi, tetteinek teljes felelősségében. Ez alkalomból az apa fátyolt ad át neki, amellyel a ifjú az imádság alatt befedi a fejét. Ekkor adja át neki a törvény tekercsét is. Egyúttal pedig megmagyarázza a felnőtt férfi feladatait. Nyilván ezt tette József is – Jézus nevelő apja. Megmagyarázta neki, az önmaga feletti felelősség fontosságát. Krisztus komolyan vette József szavait, elgondolkodott felettük, összefüggésbe hozva a tanítóktól, a templomban hallottakkal. Mindez úgy elragadta őt, hogy megszűnt számára az idő és a tér…
Ez azonban dramatikussá válik József és Mária számára. Néhányan, talán kritizálni szeretnék őket: Hogyan veszíthették el Krisztust!? Előbb azonban követnünk kellene nevelési módszerük példáját, amely utat mutat, eligazít, de bízik a saját tevékenységében. József és Mária megmutatják számunkra, hogy a gyermekeket nem kell egy életen át a kezüknél fogva vezetni, hanem teret kell biztosítani nekik, – hogy amikor elérkezik az ő idejük, – felelősségteljesen tudjanak dönteni, amely egyedül képes éretté tenni őket.
Milyen jó az is, hogy József és Mária azt gondolták, hogy Jézus a rokonok között van. Egyedi küldetésük, nyilván nem választotta el őket a rokonságtól, semmiképpen sem zárkóztak el. Ellenkezőleg. Jézusnak a fiúk között barátai voltak. Az egész napos út alatt, amíg keresték őt és nem találták a tömegben, cselekedniük kellett. Hol van?
Esetlegesen: „Mi hol vagyunk? Ott vagyunk, ahol lennünk kell? Jó irányba megyünk?
Mint minden a Lukács evangéliumában, ez a részlet is dinamikusan játszódik. Úton vannak, zarándokolnak… Éppen így lehet keresni és találni. Mária és József sem nélkülözték a keresés szorongását. Nekik is kellett kérdezniük, töprengeni, visszatérni, fájdalommal kellett keresniük. Mária ajándékba kapta Isten Fiát, az angyali üdvözletkor elfogadta, az Édesanyja lett. És mégis keresnie kellett, harcolnia ezért az ajándékért. Krisztust nem kapjuk meg egyszer s mindenkorra, csak úgy, hogy keressük. És ha megtaláljuk őt, mégjobban keressük. A keresés fájdalma szorongató, amitől félünk. Szívesebben mutatjuk, hogy mindenünk megvan, hogy semmit nem veszítettünk el.
Miért félünk? Miért ez a rettegés? Elsősorban nem akarjuk magunkat kizökkenteni a már megszokott, bevált, régi, de nem működő mintáinkból. Nem akarjuk elveszíteni a biztonságot. Szívesebben bebeszéljük magunknak, hogy Krisztus velünk van, akkor is, ha régen nem látjuk őt. Nem egy nap, lehet, hogy évek óta nincs nálunk, csak félünk ezt bevallani. És nyugodtan szentségekhez járulunk, kiszolgáltatjuk a szentségeket, bejegyezzük az elsőáldozókat és a bérmálkozók számát. Nem kérdezzük meg azonban, hogy Krisztus velünk van-e? A szentségekben biztosan velünk van, de felkészülésünkben és magában a kiszolgáltatás módjában is? Miért félünk bevallani, hogy itt, bennünk gyakran nincs jelen. Újra és újra keresni kell őt…
A keresésben elsősorban ne bűnösöket keressünk, hanem a gond gyökerét. Amikor József és Mária észre vették, hogy Krisztus nincs velük és nem találták őt a rokonok között, nem kezdték el egymást vádolni: „ Neked kellett volna rá vigyázni!“ Vagy. „Te vagy az őrzője és az apja a törvény előtt!“ Áldozati bárányok keresése viszonylag könnyű megoldás, amihez sokszor folyamodunk, de ez sehová sem vezet. József és Mária nem azt vizsgálták, hogy ki a bűnös közülük, hanem a probléma gyökerét keresték. Van amikor ugyanis meg van a bűnös – sokszor képzeletbeli, – de megoldás nem születik. Lehet, nem lenne annyi bűnös, ha mélyebben keresnénk és inkább megtalálnák a gondjaink gyökerét. Áldozati bárányt találni és megelégedni azzal, hogy valamit tettünk, nagyon rövid távú megoldás. József és Mária visszatértek. A nehéz helyzetekben egymás mellett áltak és támogatták egymást a kölcsönös szeretet által. Tegyünk mi is hasonló képpen.
Amikor Krisztust keressük, ő nem fut el előlünk. Békésen vár és a templomban beszélget a törvénytudókkal. Olykor kővé meredünk a megdöbbenéstől, hogy nincs ott, ahol szeretnénk, hogy legyen, vagy ahol elvárnánk. Ő teljesen máshol van. Bátorkodjunk neki feltenni Édesanyja kérdését: „ Miért tetted ezt velünk?“ Mária kérdése őszintén és spontán módon tört ki az ő gondokkal terhelt, fájdalmas szívéből. Ne féljünk az Istennek lényeges és fontos kérdéseket felteni. Ne féljünk Jeremiás és Jób lenni, akik szívük mélyéből beszéltek. Az Isten ezt kedveli és hallgat minket. „Miért tetted ezt velünk?“ Ez a kérdés elhangzik és el fog hangzani a hívek szívében a világ végezetéig. Uram, miért jelensz meg nekünk így? Miért nem vagy olyan Messiás, aki keményen uralkodik? Miért akarsz szenvedő szolga lenni? Miért a Getszemán, halál, keresztre feszítés. Miért a sír? Miért a betegség, halál, terveink be nem teljesülése?
Jézus kérdéssel válaszol Édesanyjának: Miért kerestetek engem? Ez az első mondat, amit Jézus mondott ki Lukács evangéliumában. Az első mondat, amit Jánosnál mond ki: „Kit kerestek?“ Megint kérdés. Isten a kérdésekben jelenik meg és tanít. Nem magyaráz azonnal, pontosabban mondva – úgy magyaráz, hogy kérdez. Akarja tudni, miért indultunk feléje, miért keressük őt…
Az Úr Jézus még egyszer „elveszik“. Szintén a harmadik napon – a sírban. Az Édesanyja azonban már nem keresi. Csak titkosan „tűnik el“ a jelenetből és nem említi az evangélium, hogy a sírhoz ment volna, hogy különböző, a holttest megkenéséhez használatos olajakat vitt volna és hogy kereste volna. Nem. Ő megfontoltan mérlegel,gondolkodva töpreng és hiszi: az én Fiam föltámad. Az ismeret és a biztonság ajándék, amit a mély és kiforrott hit ad nekünk. A hithez sok küzdelem és harc által érkezünk…
Kedves Testvérek! A család a legcsodálatosabb és a legfontosabb, amit Istentől itt a földi létben kaptunk. A család mindennek az alapja. A nemzet és a világ jövője. Nem léteznek gondtalan családi életek, a Szent Család sem volt gondok nélkül. Van azonban sok olyan család, ahol a gondokat nem tudják megoldani. Jézus minden családhoz közeledik és gyöngéden, tolakodás nélkül így szól: Én vagyok a megoldás. Kérjük közösen, hogy egyházmegyénk és a világ minden családja hallgasson az ő hangjára és engedje be családjába.
Mindehhez köszöntésemet és apostoli áldásomat küldöm mindnyájatoknak.
Mons. Rudolf Baláž
megyéspüspök
A köszöntéshez imádságos lélekkel és minden jót kívánva csatlakozik
Mons. Marián Bublinec
általános helynök
Kelt Besztercebányán, 2009. december 21-én
