Orwelli világot emlegetni napjainkban már közhelyszámba megy (talán ez is jelzi fásultságunkat, beletörődésünket – ami megint csak e rémálomszerű disztópia valóságosságát igazolja vissza). De nem tudjuk elkerülni, hiszen már nem csak a hatalom legfelsőbb köreiben (s hogy az összeesküvés-elméletek megszállottjait is kényeztessem: a háttérhatalom legmélységesebb bugyraiban is), hanem olyan jelentéktelen emberek szintjén is az orwelli rezsim működik, mint két kis jelentéktelen miniszterecske a Kárpát-medencében.
Ők – név szerint Nagy József és Borbély László – Szlovákia és Románia környezetvédelmi miniszterei. Mint ahogy a Béke-minisztérium a háborúért, a Bőség-minisztérium az éhezésért volt „felelős”, úgy e két úriember is élenjár az újbeszélben s a környezetrombolás szószólói országaikban. A „mi emberünk”, Nagy József szlovák környezetvédelmi miniszter (akit a legtalálóbban Csáky Pál jellemzett, miszerint épp akkor sétált a minisztérium előtt, amikor minisztert kerestek), aki környezetvédő hajlamait abban éli ki, hogy a magyar-szlovák kapcsolatok emblematikus műtárgyának számító bősi erőművet méltatja „az ötvenes évekből ott maradt brossúrák alapján”.
Nála valamivel modernebb Borbély László – ámbár ő is ugyanazt az újbeszélt beszéli – aki pedig a verespataki ciántechnológiás bánya védelmére kelt. A hasonlóság azonban kísérteties: két olyan figura, aki ugyan első látásra magyarnak tűnik, de a mindenkori megszálló hatalom lelkes kiszolgálói még a saját közösségük kárára is, ezen túlmenően pedig még úgymond szakmájukban (ez lenne a környezetvédelem) sem állnak a helyzet magaslatán – finoman szólva.
És ők még csak a pehelysúlyú, jelentéktelen figurák…
Szűcs Dániel, Felvidék Ma
