Tavaly ilyenkor még azonnal Huncík Péter rendelésére küldtem volna azt az illetőt, aki a 2014-ben esedékes választásokra különös izgalmakat, váratlan fordulatokat jósolt volna, éspedig mindezt a magyar térfélen. Ahhoz voltunk ugyanis szokva, hogy finoman szólva sem mi, felvidéki magyarok fújjuk errefelé a szelet: négyévente kókadt fejjel elmegyünk és leszavazunk a kisebbik rosszra, szép csendben szidjuk a rendszert, a szomszédot, egymást, de semmi különös.
Ehhez képest most van egy saját elnökjelöltünk a köztársaságielnök-választásokon, akit – hála a kitűnő jelöltállításnak – sem lenyelni, sem kiköpni nem tud igazán a szlovák politikum (annak is főleg a jelenlegi ellenzéki része és ennek is legfőképpen a még magyarul is tudó, hidat betöltő része).
De ez még mind semmi, hiszen ezúttal kivételesen az egyébként rendre közönybe, érdektelenségbe fulladó európai parlamenti választásokba is sikerül némi színt hozni, köszönhetően a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevű régi-új felvidéki politikai formációnak, amely a naptári tavasz első napján hivatalosan is bejelentette: indul a májusi EP-választásokon.
Tetszenek tudni: ez az a párt, amely egy szép napon, többszöri átvedlés után arra döbbent rá, hogy attól kezdve kereszténydemokrata. Előtte Vállalkozók Pártja volt, annak előtte pedig Régiók Pártja.
Az MKDSZ – mérlegelve a kialakult bel- és nemzetpolitikai helyzetet – azzal a felismeréssel indul a mostani EP-választásokon, hogy – mint írják – „a felelőtlen politizálást a felelős politizálásnak kell felváltania!” Ennek részleteit illetően a párt közleménye szolgál némi eligazítással. Európai politikájuk alapvetése e szerint az, hogy „a tagállamok Európáját a népek Európájává kell alakítani”.
A kisebbségek helyzetével kapcsolatos elképzelése vitathatatlanul szimpatikus és előre mutató: „Az Európai Unióban több tízmillió ember él nemzeti kisebbségben, kiszolgáltatva a többségi nemzet kormányzati politikájának. Ezen közösségek kiszolgáltatottságát kizárólag egy, a kisebbségek jogait szavatoló, minden uniós tagállamra érvényes törvényre van szükség.”
Az is feltétlenül elismerésre méltó, hogy a párt a kisebbségek nyelvét az általuk lakott régióban hivatalos nyelvvé tenné, miként azzal sem lehet vitatkozni, hogy a Beneš-dekrétumok eltörléséért folytatott küzdelmet nem szabad olcsó kampánytémává silányítani.
Lélekben máris MKDSZ-esnek érzem magam, mikor ezeket a gondolatokat olvasom, avagy éppen azt a nagyonis helyes felvetést, hogy a felvidéki magyarság gazdasági felemelkedésében alapvető a mezőgazdaság megerősítése a hozzá kapcsolódó feldolgozóiparral.
Csakhogy van egy kis bibi ezzel az egésszel, s ezt továbbra is nehéz megemésztenie a magamfajta konzervatív léleknek. És ezt már megmorogtam akkor, amikor a párt bejelentette legutóbbi névváltoztatását.
Tudniillik azt, hogy a Vállalkozók Pártja – tehát az előd – már korábban is tagja volt az Európai Szabad Szövetség (EFA) nevezetű EP-beli formációnak. Semmiféle rosszindulat nem kellett ahhoz, hogy bárki belássa: jóval könnyebb volt így megoldani a brüsszeli kályha melegéhez való közelebb kerülést, mint aláírások ezreit összegyűjteni egy új párt meglapításához (ez az MKDSZ-t még korábban kezdeményezőknek nem is sikerült).
Szóval az az aprócska porszem, ami az ember szemét csípi, nem más, mint hogy ez az EFA az ún. Zöldekkel alkot egy csoportot az EP-ben. Ennek a különös alakulatnak a társelnöke bizonyos Daniel Cohn-Bendit, akit aligha kell bemutatnunk a magyar olvasóknak. De ebben a csoportban fejti ki Európa minden nemzetére, különösen a magyarra áldásos tevékenységét Rui Tavares is. Őt sem kell bemutatni.
Amikor ezzel szembesítettem az MKDSZ alelnökét, Krivánszky Miklóst, azt válaszolta: az EFA-ban számos kiváló, derék politikus van, akik felbecsülhetetlen értékű munkát végeztek már eddig is az európai kisebbségekért.
Sokszor éppen akkor, amikor a „nagyok” igyekeztek mindent a szőnyeg alá söpörni. És ezt én készséggel el is hiszem Krivánszky Miklósnak, miután nincsenek illúzióim sem az EP, sem az Európai Unió más intézményeinek működését illetően.
Azt azonban míg élek nem fogom megérteni, miként lehet tagja avagy egyáltalán: miként közeledhet egy tisztességes keresztény ember egy olyan társasághoz, melynek társelnökét Daniel Cohn-Benditnek hívják? Tudom, politika és becsület nem járnak kéz a kézben, de ez a „mindegy milyen áron, csak Brüsszelbe jussak” mentalitás nekem mindennek tűnik, csak felelős politizálásnak nem.
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43125,43123,43122″}
