A Csallóközben nincs veszélyérzet, azonban itt is sokkal több a vegyes házasság, mint elsőre azt gondolnánk. A nyilvános tereken az emberek egyelőre magyarul beszélnek, így nem érzékeljük az identitásgyengülést látványosan, ám már vannak előjelek, ilyen pl. vizuális kétnyelvűség hanyagolása – vagyis a „jaaj ez nem fontos”, „a mit magyarkodunk”, meg a miért is fontos ez?”
Általában ezek a hangok nem a szilárd identitású közegből jönnek. A mintát, vagyis esetleges megoldási lehetőségeket a tőlünk sajnos „előbbre” járóktól kell vennünk, tőlük kell merítenünk. A Via Nova ICS országos lefedettségű szervezet lévén kiterjedt társadalmi és közösségi kapcsolataival „bele pillantást” biztosít a fiataloknak, hogy pl. hogyan élik a „lévai magyar fiatalok”, és az ottani magyar közösség a mindennapjaikat, akik egészen a hatvanas évekig nem érezték magukat veszélyben.
Lassan, apró lépésekkel jött el a magyar közösség számbeli dominanciájának eltűnése. Természetesen ennek a folyamatnak az előkészítését, megalapozását a Beneš-dekrétumok voltak hivatottak szolgálni, s a külső nyomásgyakorlás után, jött a belső erő meggyengülése. Mindez csaknem észrevétlenül – hosszú lenne kifejteni, milyen módon, de nagyon érdekes folyamat volt ez.
A javaslatom ugyanakkor a következő: olyan eseményeket kell szerveznünk és olyan szórakozási lehetőségeket kell biztosítanunk, amelyek erősen kötődnek a helyi identitástudat megjelenítéséhez, és amelyek valamilyen fajta közös, otthonról hozott értékrendet megalapoz – közös kiindulási pontot teremthet. Így könnyebben találhatnak egymásra a fiatalok, mindezt közös kommunikációs nyelven tehetik meg, amely egységes élményképekkel, érzésleírással és nyelvi jelképrendszerrel teremt mély kapcsolódási pontokat személyek között (barátság, szerelem stb). Természetesen mindezt szórakoztató módon… Erre példa a Via Nova ifjúsági csoport országosan is, de a helyi szervezetei is a tömbmagyar területeken, ahol – mint azt már fentebb említettem, – nincs „veszélyérzet”. A Via Nova Ifjúsági Csoport gútai szervezete például következetesen nagy hangsúlyt fordít erre személyközi kapcsolati rendszerének köszönhetően, amely a homogén, magyar anyanyelvű gútai életben sajnos „enyhén furcsa” visszhangra talál és talán kérdőjeleket vet fel egyesekben.
Tehát, ha azonos anyanyelvű társaságban, kulturális (szubkulturális) találkozási pontokat biztosítunk akkor elenyészővé válhat a vegyes házasság. Székelyföld erre ékes példa. Igaz, ott a románok nem római katolikusok (mély kulturális-vallási különbség), tehát ott mélyebbek a különbségek, és talán ezért is van az, hogy ott kevesebb a vegyes házasság, mint mifelénk. A kérdés természetesen az, hogy mi ezt fontosnak tartjuk-e? Vagyis fontos-e a megmaradás, illetve gyarapodás?
Samu István/Felvidék.ma
