Régi emlékek ébredtek bennem, mikor a Felvidék.ma hasábjain az „Alkotmányosság versus emberi jog?” című cikket olvastam (2017.10.30.). Gondoltam, közzé adom emlékeimet, tanulságul. Íme:
Borongós télelő volt, amikor Gyurcsík Iván kollégámmal beléptünk Bécsben a Jogtudományi Egyetem épületébe. A naptári nap pontos felidézésére már nem futja az emlékezetemből, de az biztos, hogy 1992 decemberét írtunk.
A Jogtudományi Egyetem rektorának kezdeményezésére megrendezett nemzetközi konferencia témája az önrendelkezés volt. A rendezvény motorja dr. Felix Ermacora, akit nem csupán az ENSZ, de az akkori világ egyik legnagyobb jogtudományi tekintélyeként tartottak számon. Egyike a kiemelten elismert szakterületeinek a népek önrendelkezési joga volt. Véleménye mint ENSZ-szakértőnek, számtalan nemzetközi vitás kérdés „tótumfaktumaként”, az ügy kimenetelét tekintve meghatározó jelentőséggel bírt.
Olvasóim számára a konferencia egyetlen részletét szándékozom kiemelni. Az előadók elméleti eszmefuttatásai után a „belső önrendelkezés”, valamint a „külső önrendelkezés“ témával kapcsolatban néhány szakértő részéről azok gyakorlatban történt alkalmazásainak a megvitatása, elemzése következett. Majd pedig lehetőség adódott arra is, hogy a témához a hallgatóság is hozzászólhasson. A hozzászólások során – valahol félbalra mögöttem – felállott a jelen lévő három szlovák úriember egyike, majd pedig közölte: a nemzetközileg megalapozottan elismert népek önrendelkezési joga értelmében ők, a szlovákok, 1993 januárjában elválnak Csehországtól és megalakítják az önálló Szlovákiát!
Ezt hallván Prof.Dr.Otto Kimminich, a németországi Regensburgi Egyetem Jogtudományi Karának neves professzora emelkedett szólásra. Majd pedig a következőt mondotta: „A szlovák uraknak az imént elhangzott okfejtésükben tökéletesen igazuk van. Céljuk megvalósításának alátámasztása a nemzetközi jog értelmében is korrekt! De szeretném felhívni az urak figyelmét arra, hogy a mai Csehszlovákia, a holnapi Szlovákia területén élő magyar népközösség követelése az önrendelkezésének megvalósítására a jövendőbeli szlovák állammal szemben pontosan annyira jogos lenne, mint az önöké most a mai Csehszlovákiával szemben.” Akkor a jelenlévő hallgatóságnak a nemzetközi jog berkeiben járatos része, dr. Kimminich professzornak a szlovákokhoz címzett figyelmeztető okfejtésével messzemenően egyetértett.
Van egy olyan svájci közmondás, miszerint „csak abból nem lesz semmi, amihez nem kezdünk hozzá.” Igen tisztelt olvasók, felteszem a kérdést, hogy önök közül kinek van tudomása arról, hogy annak idején – 1993-ban – eme akár sorsdöntőnek is tekinthető témában, a közvetlenül vagy kiváltként közvetve érdekelt politikus honfitársaink – akár Szlovákiában, akár Magyarországon – bármilyen érdemleges lépést tettek volna dr. Kimminich professzor okfejtésének az alapján a szlovákiai magyar népcsoport érdekeinek bármilyen formában történő érvényesítése érdekében? Őszintén megvallva, nekem ilyenről tudomásom nincsen. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ilyen lépések nem is voltak! Ma már csak abban reménykedhetünk, hogy a jövőben lesznek olyan politikusok, akik felelősségük tudatában megfogadják az örök érvényű latin axiómát: „Historia est magistra vitae.”
