Szomorú évfordulóra ébredünk november 19-én. Hetvenkét esztendővel ezelőtt ezen a napon kezdődött meg a felvidéki magyarok csehországi kényszermunkára való deportálása, az etnikai tisztogatás. A kimúlt Csehszlovákia egyik legnagyobb szégyene, amit Csehország és Szlovákia is örökölt, de erről a kellemetlen örökségről hallani sem akar egyik utódállam sem.
Elhallgatják, ezért mindketten még jobban besározódnak tőle. A cinkosok, a gyávák nem néznek szembe a múltjukkal, így a két ország címere a fejét homokba dugó strucc lehetne, nem oroszlán vagy kettős kereszt a három dombon. Bár lehet, hogy a három kék domb alatt nyugszik a lemészárolt igazság, méltányosság és szeretet. A szembenézéshez viszont fel kellene nőni!
Köztudott, 1946-47 telén mintegy 43 000 személyt hurcoltak el kényszermunkára Dél-Szlovákiából a cseh-morva területekre. Ezért az elszenvedett sérelemért semmiféle kárpótlást, de még csak a tény puszta elismerését sem kapták meg a kényszermunka áldozatai a Cseh és a Szlovák Köztársaságtól, azok nagyobb dicsőségére.
A szlovák parlament már két ízben követett meg múltbeli sérelmekért nemzeti közösségeket. 1990-ben a zsidóságot, 1991-ben pedig a kárpáti németséget. Jogosan vártuk el a folytatást. De a velünk szemben elkövetett atrocitásokért gyáván nem vállalják a felelősséget. Ám így nem lehet megjátszani a demokratát! A diszkrimináció már több mint húsz éve tart, pedig állítólag demokratikus országban élünk. Lehet, a törökök örményekkel szembeni példáját követik? Nem éppen hízelgő párhuzam.
Az elmúlt évek alatt több olyan jogszabály született, mely az állampolgárok különböző csoportjait kárpótolta a múltban elszenvedett sérelmeikért. Legutóbb a partizánok árváinak ítélt meg a szlovák parlament egyszeri pénzbeli juttatást.
A kényszermunka áldozatainak kárpótlása ügyében a DÁLESZ (Deportálás Áldozatainak és Leszármazottainak Szervezete) még 2002-ben fordult Mikuláš Dzurinda kormányfőhöz. Hivatala válaszlevelében azon véleményének adott hangot, miszerint a kárpótlási folyamat meggyorsítása érdekében forduljanak a törvényhozás tagjaihoz. Alibista válasz. Mintha a kormány nem kezdeményezhetne ilyen jogorvoslatot. Sőt, kötelessége lenne a szlovák nemzet jó hírének védelmében.
De akad söpörni valónk a saját portánk előtt is. A deportáltak szervezete emiatt fordult az akkori húsz magyar parlamenti képviselőhöz, többek között Bugár Bélához, az MKP akkori elnökéhez. Szégyenszemre a magyar politikai képviselet válasz nélkül hagyta a kényszermunka áldozatainak kérelmét, dacára Bugár Béla 2004. szeptember 24-i, Komáromban elhangzott nyilatkozatának:
amíg a politikai akarat be nem érik, a társadalmi szervezetek feladata történelmi lelkiismeretként számon tartani e témát, a politika feladata a kormány és a parlament asztalán tartani a Beneš-dekrétumok ügyét.
Vizet prédikált, de cserben hagyta a meghurcoltakat.
A DÁLESZ az egymást váltó kormányokhoz fordult ebben az ügyben, sőt nemzetközi támogatást is kapott. Számos EP-képviselő kérte számon a kárpótlás elmaradását a szlovák és cseh kormányon. De azok a három majom közismert taktikáját követték. Betakarták szemüket, szájukat, fülüket.
Az egymást követő Fico-kormányok nem utasították el ugyan a miniszterelnökhöz beadott kárpótlási kérelmeket, de érdemben nem tettek lépéséket egy ezt szabályozó törvény, vagy meglévő jogi norma módosításának meghozatalára. A kérdést az Igazságügyi Minisztériumnak passzolta át a miniszterelnöki hivatal.
Lucia Žitňanská miniszter asszony hivatala 2017. február 28-án levélben értesítette a deportáltak szövetségét, hogy törvény hiányában nem áll módjában a kárpótlás kérdésében eljárni!
Meg arról is, hogy az ügyet így elintézettnek tekintik. Ez bizony eléggé képmutató magatartás. Mert arról már mélyen hallgatnak, miért nem kezdeményezik egy ilyen jogszabály megalkotását. Pedig a miniszter asszonynak hidakat kellett volna építenie, már csak a származása miatt is. A tapasztalat viszont az, hogy a kevert identitással rendelkező személyek a magyar hidakat felégetik maguk mögött.
Az utóbbi szlovákiai belföldi politikai események következtében a DÁLESZ csak most látja időszerűnek az ügyet újból napirendre tűzni. A cél érdekében a szervezet elnöke Szlovákia Nemzeti Tanácsa minden tagját, a parlamenti pártok elnökeit és Peter Pellegrini miniszterelnököt levélben arra kéri, hogy a parlament eddigi gyakorlata szerint ezt a múltbéli sérelmet végre orvosolja.
