Az elmúlt negyed évszázad folyamán komoly fejlődést tapasztalhattunk a hazai szőlészet és a borászat terén. A borkultúra nagyban fejlődött, egyre jobb minőségű borokat vagyunk képesek előállítani, egyre több elismert borászat nyílt meg a Duna, a Vág, a Garam, az Ipoly mentén és a Bodrogközben. A szőlészetet korszerű szakmai alapokra helyezték, az elmúlt évek során színvonala jelentősen megnőtt.
Ám a folyamatba valahol hiba csúszott. 2004-ben, amikor az Európai Unióhoz társultunk, minden termőterületet nyilvántartásba kellett iktatni. Kiderült, hogy
akkor több mint 20 ezer hektáron termett szőlő Szlovákiában. Ma, 15 évvel később, a termőterület nagysága papíron 9 ezer hektár, a földmérők szerint a valóságban jó, ha meghaladja a 6 ezer hektárt.
Az euró bevezetésétől számítva folyamatosan drágult a hazai szőlő, főleg a belépő költségek növekedése miatt. Amennyiért a gazda ma meg tudja termelni a minőségi szőlőt, annyiért a nagy borászatok nem veszik meg, mert behozatalból olcsóbban beszerezhető a szőlő vagy a must, főleg Magyarországról és Olaszországból, mivel ott jóval olcsóbb. Azért is, mert ott nagyságrendekkel nagyobb a szőlő termőterülete. A mai gazdaság egyik alaptétele: a mennyiség növekedésével arányosan csökken az egységár, és a konkurenciának, a versenyhelyzetnek árleszorító hatása van. Ez a mi fő gondunk. A viszonylag kicsi, egyre csökkenő termőterület, valamint a magas belépő költségek. Mindezek következménye a szőlő magas ára.
Mit lehet ezzel a helyzettel tenni? A szőlőtermelők társulása tavasszal megkongatta a vészharangot. A szakmai szervezet a tettek mezejére lépett, a hazai szőlészet megmentése céljából. Az Európai Unióban védővámok alkalmazása nem megengedett. Más, adminisztratív eszközökhöz kell nyúlni, országos szinten. Módosítani kell a szőlészeti és borászati törvényt, a hazai körülményekhez, adottságokhoz igazítani, addig, amíg a terület nemzeti hatáskörben van, nem pedig Brüsszel hatáskörében.
Ennek ellenére 2019-ben nem volt, vagy nagyon gyenge visszhangja volt politikai körökben a szőlészek követeléseinek. Persze, tudjuk, a minőségi szőlőt nem a főváros közelében, a Kis-Kárpátokban termesztik, hanem délen, főleg a Duna mentén. 2019-ben tehát politikai körökben nem volt gazdája a témának, a szőlőtermesztés egyre súlyosbodó gondjai megoldásának.
A Magyar Közösségi Összefogás zászlajára tűzte a súlyos gondok legiszlatív eszközökkel történő orvoslását, szőlészeink jövője, hazai boraink minőségének megőrzése érdekében.
E témában engedjenek meg egy kis visszatekintést arról, hogyan zajlik Szlovákiában a szőlészet és a borászat legiszlatív környezetének alakítása. 2008 őszén szakminisztériumi kezdeményezésre megnyílt a szőlészetről és borászatról szóló törvény módosítása. Ennek hatására, mint a térség parlamenti képviselője, megszerveztem egy szakmai találkozót Érsekújvárba, amelyre meghívtam a Párkány–Komárom–Érsekújvár között elterülő területen tevékenykedő szőlészeket és borászokat, hogy közösen próbáljuk megvitatni azokat a módosító és kiegészítő javaslatokat, amelyeket a szakma szívesen törvénybe iktatna. Eljött mintegy 60 kiváló szőlész és borász, valamint a térség parlamenti képviselői. A tanácskozáson kialakult a konszenzus, megvitattuk a kívánatos módosításokat és kiegészítéseket.
Mivel számos új szőlőfajta, főleg a Pospíšilová mérnöknő és Korpás mérnök új szőlőfajtái évek óta nincsenek elismert fajtákká nyilvánítva Szlovákiában, abban is megállapodtunk, hogy közvetlenül a törvény függelékébe kellene iktatni a szőlőfajtákat (más országokban ez bevett gyakorlat). Beleértve az új szőlőfajtákat is, amelyek próbaideje letelt. Illetve azokat a világfajtákat, amelyeknél észszerű lenne, hogy elismert fajták legyenek, mivel a kiültetésük gyakori. Például Szlovákiában máig el nem ismert szőlőfajta a Merlot, a Dornfelder vagy a Cabernet Franc. Ebben is megállapodtunk a szakemberekkel, hiszen egy parlamenti képviselőtől elvárható, hogy a választási körzetében uralkodó gazdálkodási forma körülményeinek javításában is aktív, segítőkész legyen.
Egy héttel később, az akkori mezőgazdasági miniszterrel, Stanislav Becíkkel, illetve a témában illetékes minisztériumi vezérigazgatóval a parlamentben megbeszéltük az alulról jövő szakmai módosításokat, törvénykiegészítéseket. Részletesen, javaslatról javaslatra. Egy kivételével az összes javaslatot támogatták, mindketten. Sőt, a vezérigazgató annak örült igazán és ezt meg is jegyezte, hogy ő is pozsonyi szőlősgazda, több száz német, Dornfelder szőlővessző került a kertjében kiültetésre és ez végre nálunk is elismert fajta lesz.
Becík pedig régiónkbeli, udvardi mezőgazda, akinek megvan a kellő tapasztalata a szőlészettel és a borászattal, ismeri az ágazat minden fortélyát.
Megállapodtunk, hogy a következő héten esedékes plenáris szavazáson támogatják majd a módosításaimat, amelyeket a szakma képviseletében nyújtottam be. A mezőgazdasági szakbizottság is megvitatta és támogatta azokat.
Egy hét múlva elérkezett a törvény második és harmadik olvasatban történő megvitatása a parlament üléstermében. Amikor a módosító javaslataim szavazásra kerültek, a törvényt előterjesztő, a pulpitusnál álló mezőgazdasági miniszter az összes rész-szavazásnál a hüvelykujját lefelé tartva utasította a kormánykoalíció parlamenti képviselőit, hogy szavazzanak a módosításaim ellen. Na ennyit a szakmaiságról, az alulról jövő, megalapozott szakmai javaslatok elutasításáról, a szavahihetőségről, az ígéretekről és a megállapodások betartásáról. Mert a politika, az nem a szakma. De nem ám!
A szerző az MKP alelnöke, az MKÖ képviselőjelöltje.
