Újabb Vámbéry Irodalmi Estre került sor március 17-én a Csallóközi Könyvtárban. Ezúttal a tegnap.ma irodalmi portált mutatta be a két alapító, Döme Barbara, a Magyar Kultúra magazin főszerkesztő-helyettese és Király Farkas, az Országút magazin főszerkesztő-helyettese. Beszélgetőtársuk Szabó Manyi, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának megbízott titkára volt.

A Vámbéry Irodalmi Estek nagy múltra tekintenek vissza, idén immár 25 éve, hogy az első ilyen estet rendezték. Azóta több száz Vámbéry Irodalmi Esten vehetett részt a nagyérdemű, 2023-ban pedig már bemutatásra került a felvidéki magyar fiatalok Szélvész című antológiája a határon túli magyar fiatal írók Csikófogat című kötetével együtt, valamint Szabó Zoltán Attila író, rendező mutatta be a Nyugat Plusz Extra antológiát.

tegnap.ma kortárs irodalmi videóenciklopédia egy évvel ezelőtt indult el útján, abból a célból, hogy minél többen megismerjék a kortárs magyar irodalmat és a kortárs magyar írókat, szerzőket.

A két alapító arról az oldalról közelítette meg a témát, hogy a fiatalok egyre kevesebbet olvasnak, viszont a rövid videóknak nagy sikere van a köreikben. Ezért kortárs szerzőket arra kérnek, hogy olvassák fel saját műveiket, ezeket rövid videókban rögzítik, amelyek aztán megtalálhatók a tegnap.ma portálon.

„Azt gondoljuk, hogy azok, akik megnézik ezeket a kisvideókat, kíváncsiak lesznek majd a szerzőre, a szerző műveire, és leveszik majd önállóan is a szerző műveit a könyvespolcról” – mondta Döme Barbara. A portálon szerzői felolvasásokon kívül találhatók még interjúk, riportok, könyvbemutatók és irodalmi események felvételei, az enciklopédia fül alatt pedig névmutató segít az oldalon való böngészésben.

(Sajtóközlemény)