Gyönyörű nevelési programot hirdetett meg Péter apostol első levelében: Mint újszülött csecsemők, a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre (1Péter 2,2).
Nem kétséges, hogy minden újszülött gyermekecske az édesanyja hamisítatlan, természetes anyatejére vágyódik, s minden anya ezt a saját testéből fakadó táplálékot szeretné csecsemőjének megadni. Nem tápszert, nem másoktól származó tejet, hanem az eredetit. (Most nem foglalkozunk azzal az esettel, hogy az újszülött életben tartásáért, ha nincs édesanyai tej, más forráshoz kell nyúlni). Péter itt a tej képét használja fel arra, hogy mélyebb tartalmakat közöljön olvasóival. Erre utal az a szokatlan, de kulcsfontosságú fogalmazás, hogy
a hamisítatlan lelki tej kifejezésnél a logikosz görög szót is használja, aminek a logoszra, az Igére rímel az asszociációs tartalma. Tehát egyszerűen és péteri értelemben így is fogalmazhatunk: a hamisítatlan (=adolosz) lelki tej az Ige, amire minden keresztyénnek szüksége van ahhoz, hogy az éppen megszületett keresztyén élete ne stagnáljon, vagy éppen ne soványodjék le, végleg ne sorvadjon el.
Még azelőtt, hogy kibontakozik Isten dicsőségére és mások hasznára is. Istennek nem a hervadás, sorvadás, zsugorodás a teremtői szándéka, hanem a növekedés, a kibontakozás, a kiteljesedés. A korabeli görög, hellén gondolkodásban a logosz szó elsősorban nem az Isten Igéjét jelentette, hanem azt, hogy a teremtett világban, a természetben minden Isten logikája, törvényei szerint működik. A Teremtő szellemi precizitással adta meg a rendeltetésszerű működéshez szükséges immanens törvényeket. Ebben az értelemben a hamisítatlan tej az a gondolkodás, amelyik ráhangolódik a Teremtő akaratára, törvényeire, követi szellemi rendjét a mindennapokban is.
De a logosz jelentette Péter korában az értelmet is, azt, hogy mindennek helye, rendeltetése van az egészben, legyen bár az egy mustármag vagy atomi részecske vagy éppen újszülött, s az őt tápláló édesanya.
Az édesanyának létezési értelmét a gyermeke táplálása, növekedésének, fejlődésének a biztosítása adja meg, ez anyai létének logosza. A gyermeknek a létezési értelme, hogy hamisítatlan, tiszta forrásból táplálkozzék, vágyódjék arra, ami hamisítatlan, eredeti, igaz és tiszta. Miként a keresztyén ember Isten Igéjére, Lelkének vezetésére, táplálására, a pneumatikus növekedésre.
De azt is jelenti a logikosz szó, hogy a logosznak megfelelő, azaz Isten Igéjének megfelelő. Az Igének megfelelő életmód, az Ige szerinti növekedés, szem előtt tartva, hogy a növekedés nem öncél! A növekedés célja az üdvösségben, az Istennek tetsző életben történő előrehaladás. Nem mások ellenében kell növekedni, hanem azért, hogy ki-ki elérje a Teremtő által belerejtett életprogram szerinti haladást, kiteljesedést az üdvösség, az Ige normái szerinti életvitelben. Egészen konkrétan fogalmaz Péter, pontosan megjelölve, mi az, amit le kell vetkőznünk, el kell hagynunk ahhoz, hogy a növekedés ne csak hamis statisztikai öntetszelgés, hanem mások számára is hasznos, segítő, építő, konstruktív élet és életvitel, életmód legyen.
Ilyenek elhagyását várja el kisázsiai keresztyén testvéreitől, akik jobbára pogányokból lettek Krisztus-követőkké: levetve minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást (1Pét 2,1).
A keresztyén embernek van dolga önmagával. Elsőrenden önmagával, hogy logikus, rendeltetésszerű, Isten Igéjének megfelelő életet éljen. Nem csak önképzéssel tartozunk magunknak, hanem önneveléssel is. Meg azzal, hogy mások szemében ne pécézzük ki a szálkát, miközben a magunkéban megtűrjük a gerendát (Máté 7,3).
Nem elég csak a konditeremben megtenni mindent a testformálásért, hanem Isten konditermében, a szellemi-lelki edzőteremben, Igéi súlyzói alatt is meg kell tenni azt az önformálást, ami Isten jótetszésére tudja formálni, alakítani, edzeni az életünket, ügyelve az egyensúlyra. Hiszen az sem egészséges, tiszta, logikus, ha csak a testünket edzzük, s belsőleg ápolatlan, nyers és formátlan lények maradunk. De az sem, ha a testünk fittségét elhanyagoljuk.
Totus homo – az egész embert kell arányosan formálnunk, edzenünk, képeznünk és nevelnünk. S közben nem válhatunk hipokratákká, akik másoktól elvárják a fejlődést, növekedést, maguktól pedig nem, s még korábbi önmagukhoz képest is lemaradnak.
A hamisítatlan szó, az adolosz ugyancsak fontos jelzés. Az ókori misztériumvallásokban használtak mindenfajta módon ízesített vagy erjesztett tejféleségeket a bódító, tudatmódosító italokhoz. Péter szava kritikát jelent a szinte minden kisázsiai városban megtalálható kultuszhelyek hamisított keverékeivel szemben. Tisztánlátó hitével ellene volt az ókori világ emberi ötletekkel összekotyvasztott vallási mixeinek, hamisítványainak, a látszatboldogságot ígérő praktikáknak, löttyöknek, még ha okos vagy szép istenek és istennők nevében kínálták is őket.
Isten Igéjével járta útját a quo vadis, Domine? – A hová mégy, Uram? Pétere. Az Ige kardját kötötte fel belső emberére, a kétélű kardot, amely elhat a gondolatok, csalfa istenképzetek, megvezető emberi boldogságjóslások leleplezéséig.
Az Igének ma is ez a hatalmas feladata. És meg is teszi. Ha csak hazánkra gondolunk: tv- műsorok, adásidők, csatornák ömlesztik a jóslásokat, a különféle horoszkópokkal vegyített üdvígérő, boldogságígérő, szerencsét prófétáló hamisított „tejüzeneteket”. A vallásszabadság karikatúrájaként. A szellemi megvezetés, becsapás, olykor súlyos személyiségkárokat okozó piaci termékeként. Soha nem volt még ilyen szükséghelyzet, hogy a valóban üdvösségre vezető, hamisítatlan tej, a Logosz, a Tiszta Ige, Isten emberformáló, jellemedző, stabilizáló, terápikus, biztos úton vezető Szava a Biblia ihletett és ihlető Igéin keresztül elérjen a szívünkig.
Egy ideje nagy szellemi élvezettel, vágyódással, ahogyan Péter fogalmaz, olvasom a páratlanul mélylátó orosz író, Dosztojevszkij feleségének, Anna Dosztojevszkajának emlékezéseit közös életükre. Felidéz néhány pillanatot 550 oldalas könyvében, melyek a hamisítatlan tej, az Ige utáni vágyódást mutatják be, szinte haláláig a nagy jellemelemző mindennapjaiban. Jézus-szomját, ami abban is megmutatkozott, hogy élete, általa még nem sejtett utolsó évére – 1881 – készített írói tervei között szerepelt az a Jézus-könyv, amit ő ötödik evangéliumnak szánt. A 60 éves lényeglátó zseni ezt már nem írhatta meg (a titkok az Úréi!). De azt igen, hogy amit a katorgára, a szibériai büntetőtáborba menet egy kislány kezébe adta az Újszövetséget, ez lehetett napi hamisítatlan teje a kemény bűntetőbarakkban, aminek vezetésével életét teljesen odaadta Megváltójának. És ez halála előérzetében, meg az átmenetre történő felkészülésében is megmutatkozott. Halála napján ismét kezébe vette a szent könyvet, felnyitotta és Máté 3,14-ből ezt olvasta:
„Engedj most, mert így illik minden igazságot betöltenünk”.
Vérző tüdővel még hozzátette: „Annácska, ma meg fogok halni. Tudd meg, Anna, hogy mindig forrón szerettelek, soha nem csaltalak meg, még gondolatban sem”. A tiszta, hamisítatlan tej, az Ige és az annak igyekvő megfelelés elkísérte egészen a nagy átmenetig. Pár hónappal halála után az özvegy meglátogatta az akkor már szintén gyengülőfélben lévő Tolsztoj grófot, az orosz irodalom arisztokrata nagy öregjét. Tolsztoj szintén nehezen beszélt már, de ennyit a látogatás végén elmondott Annának: „Dosztojevszkij olyan ember benyomását tette rám – (pedig személyesen soha nem találkoztak, csak írásaikon keresztül – szerző megj.), mint aki igazán keresztyén módon, értelemmel és jézusi életvezetéssel élte az életét”. Miként Luther is, akinek neve eredetileg a fent idézett péteri Ige adolosz, hamisítatlan, tiszta görög szavának német fordításából: lauter lett Luther.
Péter apostol, Luther, Dosztojevszkij, Tolsztoj – csak néhány példa az Ige mély és maradandó igazának és valóságformáló, személyiségformáló hatalmának a jelzésére. Quasimodogeniti vasárnapján is van miről eltöprengenünk. Segítő, továbbsegítő töprengést a Kedves Olvasóknak!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
